2011. június 5., vasárnap

No spoiler

A Szent Lajos király hídjá-t azért szeretem, mert bár maga a kerettörténet nem egy nagy szám, bár nem azért, mert nem derül ki semmi, nem lesz katarzis, szóval, nem ezért nem nagy szám, hanem azért, mert valahogy nincs jól megírva, na, de mindezek ellenére a könyvet mégis kedvelem, méghozzá a benne lévő emberi sorsok miatt, mert azok viszont roppant érdekesek, amint általában az emberi sorsok lenni szoktak, ha kicsit nagyító alá vesszük őket.

A Nő a sötétben, az viszont elejétől a végéig nagyon érdekes, igaz, itt meg a főszereplő áll nagyon távol tőlem, talán ezért is igyekszem mindig megérteni őt. Az az érdekes dolog történt meg velem a másodszori olvasás során is, hogy egyáltalán nem tudtam elfogadni a nő döntését", lehetetlennek és hihetetlennek tűnt most is, azonban ahogy olvastam, olvastam, értettem mégis, egészen addig, amíg benne voltam a történetben. Amikor nem olvastam, megint eltávolodott tőlem, tehát ahhoz, hogy ha nem is helyeselni, de érteni tudjam a miérteket és a rá adott válaszokat, benne kellett lennem, minden más esetben tagadással gondoltam rá. Gondolom, a saját életében is éppen ezzel találhatta magát szemben, el tudom képzelni, hogy a környezete hasonlóképpen reagált, hasonló idegenkedéssel kezelte őt. Ami neki lehet felmentés, semmiképpen nem nekem.

Ugron Zsolna meg az első 20 oldal után képes halálra idegesíteni, itt tartok most.

"hát nem majdnem leírtam!

6 megjegyzés:

  1. A Szent Lajosból van zseniális film is, érdemes megszerezni, megnézni!

    VálaszTörlés
  2. A Szent Lajosban az a fantasztikus, hogy bármi történhetne, valóban nincs tovább. :o(

    VálaszTörlés
  3. a filmet hamarabb láttam, ott ismertem meg,az nagyon!

    igen, Eta, én egy kicsit tovább is gondoltam ezt-azt

    VálaszTörlés
  4. Ugron Zsolna.... Becsületből megcsináltam. De csakis becsületből, mert ugye, ha már belekezdtem... Na tényleg őszintén kíváncsi vagyok a véleményedre. Írj, ha túl vagy rajta ;)

    VálaszTörlés
  5. Ugron Zsona nagyon rossz. :) Pedig milyen ígéretes téma. A vége talán jobb, mintha bele jönne egy nagyon kicsit. Meg ott ír Endréről, és az ő karaktere egész jó lett, ami nem meglepő, mert ő eleve karakteres, aztán lehet, hogy csak azért nevettem jókat, mert ismerem, és így ki bírtam egészíteni az irományát (és az is lehet, hogy csak azért olvastam végig, mert erre voltam kíváncsi. No meg elkezdtem, azért is.) De tényleg rossz, na.

    VálaszTörlés
  6. én is bedőltem az Ugron Zsolna-marketingnek...kár volt:(

    pedig, ahogy motymoty írja, ígéretes, mondjuk, én mindig is ugrottam a grófkisasszonyok-élete-kastélyokban-bálokkal témára :)

    de azt hiszem, maradok Austinnál, sőőőt, Agatha Christie is nagyon élettelien hozza a kastély-feelinget, pedig az más műfaj

    VálaszTörlés