2011. május 13., péntek

A kaszaboláshoz

még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy én nem szeretem a függönyöket, ennek oka nincs, a hollandok' csak jó duma, én nem és kész. Ezért jól körbeültettük a házat növényekkel, mindenféle előrelátás nélkül, ahoyg mi azt szoktuk, nálunk csak úgy nőnek a növények, ZM időnként ugyan megmetszi a fákat, de azt is úgy csinálja, hogy csípőre tett kézzel megy a fa körül és nézi, hol áll ki egy ág, tehát szemre metsz, az igaz, de olyan szobrászféle szemre. Ennek megfelelően most azt vettem észre, hoyg beköszönnek a növények a házba, én nemhogy nem látok ki, de tényleg olyan sötét van, mintha barlangban élnénk, ezért utasítottam a kertészt, hogy csináljon valamit. A kertész persze morgolódott, hogy minek ültettük, meg hogy hová és mennyit vágjon le belőlük, mindet, mondtam én, így neki is látott. Az aranyesőtől néhány évig nyugalmunk lesz, mert a kertész szófogadó ember, akinek az a jó tulajdonsága is megvan, hoyg magáévá teszi a gondolatokat, így én már bentről csak azt hallottam, hogy panaszolta valakinek, hogy nincs fény, ezért ő most megszabadítja a házat, ki is vágta mindkét aranyesőt, de nem kell félni, mert maradt ott még, hol ezek is voltak.
Na, most viszont az van, hogy van tér és levegő és fény, az ágyból látom az eget is, ellenben kintről nagyon jó a rálátás az ablakainkra, amelyeket így pucolhatok majd szorgalmasan és hang nélkül, hiszen a kertészt mégsem szidhatom, ellenben nincs függönyünk továbbra sem.

'mondjuk, mindig minden házba benéztem náluk, szeretem, hogy nincs függönyük

(ez a bejegyzés nem ismétlődhetett volna meg, ha nincs Marlen)


11 megjegyzés:

  1. Én is azt szeretem, ha más házán nincs függöny. :D Nem arra vagyok kíváncsi, mi titkokat rejtegetnek, engem a berendezés izgat... :)
    Amúgy persze kell a fény és a levegő, én nélküle nem is vagyok meg! Hátul nálunk is csak tessék-lássék van függöny, hogy eltakarja a műanyag ablakkereteket, mert én meg azt nem szeretem.

    VálaszTörlés
  2. ja, és engem izgatnak a titkok is :o)

    VálaszTörlés
  3. nálatok világos van, Brixikém, nálunk kicsi, zsúfolt és sötét. volt. legalábbis a sötét. :o)

    VálaszTörlés
  4. Mi sem bírjuk elviselni a függönyt, inkább lesünk ki, hogy ki les be és szóljuk meg azt, aki megszól minket:)
    Férjemuram ki akar ragasztani a nappali "üvegfalára" egy ingyen-mozi feliratot. Én meg alá azt, hogy: adományokat a postaládába kérjük bedobni.
    Ha megunjuk a kíváncsi embereket, még az is lehet, hogy kipróbáljuk:)

    VálaszTörlés
  5. az egy jó játék, igen, hoyg sok kíváncsi ember, mit néznek... miközben én imádok benézni mindenhová :o)
    ez egy játék, tudod!

    VálaszTörlés
  6. Persze, hogy játék, hiszen mi is élvezzük. Már integetni is lehet annak, aki sokszor megfordul és sokszor bebámul:)

    VálaszTörlés
  7. hát az integetés, tudtam, hogy valami hiányzott még!

    VálaszTörlés
  8. Anyukám évekig próbálkozott, ha megfordult nálunk:
    "gyermekem veszek én neked függönyt..."
    Mára tán Ő is megszokta... :-)

    VálaszTörlés
  9. függönytelenek közössége...3 tagunk már van!

    VálaszTörlés
  10. Vagy titkon mindenki függönyutáló, vagy csak azok mernek írni, akiknek nincs nejlon-csipke-firhangjuk meg sötétítőjük :)
    Nekünk is csak rolónk van, ami mindig fel van tekerve, mert másként az ablakot ki sem lehetne rendesen nyitni, meg aztán hadd jöjjön be az áldott napfény, ha már erre vetődik.

    VálaszTörlés
  11. Én sem szeretem, csak mosni kell és sötétít.

    Már csak olyan rendet szeretnék hozzá, mint amilyen a holland ablakok mögött van.

    Az volna jó. Bár nem tartana sokáig, attól félek. :(

    VálaszTörlés