2011. január 6., csütörtök

Nekem celeb!

Ezzel a címmel interjúsorozat indul, amelyben azokat az embereket szeretném megszólaltatni, akik valamiért izgalmasak a számomra, még csak nem is feltétlenül alkotók, legalábbis nem  mindegyik, valamiért mégis nyomon követem a blogjukat, számon tartom, nagyra tartom őket. Nem mondom, érdekes lenne a címben rejlő eszperente lehetőséget kiaknázni (s lenne kedvem, meglep?), de nem teszem, nem ez a lényeg, ez csak egy szójáték.
Terveim szerint 2-3 hetente kerülne sor az interjúra, egyelőre nem nevezek ki napot, de mindenképpen törekszem az azonos időben való jelentkezésre, érdekes ember van, kedv is van, már csak az időt kell megoldani, de az is meglesz. 

Nem tervezek játékot ezzel kapcsolatban, nem lesz felajánlott nyeremény, nem lesz megosztási kérelem (azon túl, hogy én felrakom a FB-ra), nem lesz semmi, amivel az én oldalam látogatottságának növelése lenne a célom, ez csak egy interjú(sorozat) azokkal, akikre különösen kíváncsi vagyok, akikről szeretnék többet tudni. Viszont nemcsak magyar megkérdezettek lesznek, elvégre nemcsak magyar blogokat olvasok.

Szeretném azt hinni, hogy  lehetnek azok is érdekesek, akikkel nem találkozunk a lapok címlapján, bár azt sem gondolom, hogy ez kizáró ok lenne.
Mit gondoltok?

25 megjegyzés:

  1. Izgalmasan hangzik, sok sikert. :)

    VálaszTörlés
  2. Alig várom, szeretem ezt a műfajt!

    VálaszTörlés
  3. Nekem lassan màr csak azok az emberek èrdekesek, akikkel nem lehet talàlkozni a cimlapokon... ùgyhogy ez annyira izgalmas, kèrni is lehet, vagy csak vàrjuk az interjùkat?

    VálaszTörlés
  4. kérni is lehet, sőt, olyat is lehet, hogy majd megmondom, ki lesz a következő (vagy utáni), s lehet kérni, hogy mire kérdezzek rá fel-tét-le-nül :o)

    VálaszTörlés
  5. Szuper ötlet, kíváncsian várom! Az újságok celebjei nem érdekelnek, viszont a Tiéd annál inkább!

    VálaszTörlés
  6. nekem tetszik az ötlet.Kiváncsian várom, hogy majd kikkel fogsz interjut késziteni.

    VálaszTörlés
  7. Tetszik az ötlet. A kérdésekről pedig jobban megismerünk téged. (Ha mások is tehetnek fel kérdéseket, akkor akár egymást is.)

    VálaszTörlés
  8. Ez nagy ötlet! Én rád is kíváncsi vagyok, nem csak az interjúalanyokra:)
    Mikor is kezded?

    VálaszTörlés
  9. húúúúú, élesítem a naptáramat ...
    húúúú, nagyon jó, az ilyeneket szeretem!

    VálaszTörlés
  10. Jól hangzik, kiváncsian várom!

    VálaszTörlés
  11. az első alanyomra várok, mert ott valami fontos is lesz, én meg gyakorlom a türelmet :o)
    szerintem 1-2 hét, aztán hajrá :o)

    (és milyen helyesek vagytok, de milyenek)

    VálaszTörlés
  12. szuper!
    szerintem legyenek olvasói kérdések is :-)

    VálaszTörlés
  13. Én is olvasom majd :))) Nagyon jó...

    VálaszTörlés
  14. Ragyogó ötlet!:-)Kíváncsi vagyok én is...Na meg persze türelmetlen.

    VálaszTörlés
  15. Azért remélem lesz majd olyan is, amikor a "hóhért akasztják" :o)) és tehetünk fel neked kérdéseket! :o)))

    VálaszTörlés
  16. Nagyon jó.
    Sok sikert hozzá.
    Puszi

    VálaszTörlés
  17. Nagyon jó. Kiváncsian várom.

    VálaszTörlés
  18. Szerintem is nagyon jó ötlet! Nagyon várom már első interjút!!

    VálaszTörlés
  19. Nagyon jó ötlet! Kíváncsian várom az egész sorozatot!

    VálaszTörlés
  20. Jó ötlet nagyon! Várom az 'alanyokat' s a riportoket

    VálaszTörlés