2010. október 14., csütörtök

Big bag


Az anyukáknak, akiknek tele a kezük babával, dömperrel, homokozójátékkal, közben fogják a gyerek(ek) kezét, egy másikkal innivaló után kutatnak a táskában, de közben megcsörren a telefon, amit fel kell venni, mert fontos, és a kulcsot is jó lenne már megtalálni, na, azoknak nagy táska kell, ezt én már (be)látom, nem az első big bag kérés volt ez, a hitetlenkedésem múlóban. 
Rutinelősegítő, önbizalomnövelő táska ez, van benne egy nagy zseb, melyet tépőzárral lehet odaerősíteni a béléshez, van benne közepes zseb az iratoknak, kisebb a telefonnak, jó erős karabiner a kulcs(ok)nak, jó erős cipzár, széles vállpánt, hogy a zsebekben és magában a táskában helyet kapó cucc miatt ne legyen bevésődés a vállon, mindennek helye van, kitömött táska esetén is laza mozdulattal lehet belenyúlni a megfelelő zsebbe, előhúzni a kért dolgot, elismerő pillantásokat bezsebelni, majd a felkérésnek (a kellő szabadkozás után) engedve a "Hogyan legyünk zseniális anyukák"tréninget megtartani. 

Ez így mind ebben a táskában rejlik,csak mondom.


16 megjegyzés:

  1. Szerelem első látásra!

    Micsoda kísérőszöveget kanyarítottál hozzá... :)

    VálaszTörlés
  2. Igen, nekem is tetszik a táska is, na de a szöveg!
    Minden szavával azonosulni tudok:))

    VálaszTörlés
  3. :)
    Mondtam én...
    Nagyon tetszik, pedig zöld :)

    VálaszTörlés
  4. Bizony, bizony, ahogy mondod :)
    Van nekem legalább tucatnyi szép kis retikülöm. Mégis mivel járok nap mint nap? Egy nagy böhöm táskával, amibe még a hazafele vásárolt ez-meg az is belefér.
    (Pont ilyen zöld ing van ma rajtam, szeretem ezt a színt :)

    VálaszTörlés
  5. Óh, hát nekem is voltak kisebbek az ebadták, ismerem én az érzést... :o)))
    Egyébként most is elég nagyokat használok, a bal vállamon hordom, el is fintult a sok-sok év alatt egy kicsit balra a vállam. :o(

    És zöld, persze, zöld.... Kriszti kérésére, nem én! :o)

    VálaszTörlés
  6. :) Én pont most,pont ebben a szituációban volnék. :) végigmosolyogtam írásod,nagyon találó,nagyon igaz. a táska telitalálat ehhez az Anyuka léthez. :) Már megint világbajnok táska,már megint zöldben!:) naná,mi másban?? :)

    VálaszTörlés
  7. Zöld a világ közepe, Kata! :o))) Ezt te is tudod...

    VálaszTörlés
  8. Hű, egy ilyen klassz táska az én lelkemnek is jót tenne! Zazáleás minden centije és a kísérő írás is igen kedvemre való.

    VálaszTörlés
  9. Krisztikém, látom, nagyon készült a dolgozós napokra:o)

    VálaszTörlés
  10. Azért, mert átérzed, Karina! :o)

    Nöné: nagyon készül, igen! :o)))

    VálaszTörlés
  11. Gyönyörű! A szín is, a mesefa is! Elfogadnám, pillanatok alatt tele is pakolnám - naná, nálam is kettő a gyerkőc!

    VálaszTörlés
  12. jajj ez csodás lett! nagyon-nagyon tetszik, biztos nagyon örült a tulajdonosa:o)
    nekem sem ártana egy strapabíró darab, mert néha azért ciki a hátizsák:/ csak hát olyan praktikus:o) így mindkét kezem szabad és lehajolni is könnyebb

    VálaszTörlés
  13. Az anyák már csak ilyenek, khm...

    Nem ciki a hátizsák, szerintem egyáltalán nem!

    VálaszTörlés
  14. Kata, a megrendelés úgy kezdődött, hogy a mérete kb. akkora legyen, mint a Te táskád. :D

    Timi, ne csodálkozz, hogy tetszik, mert nagyon hasonlít az ízlésed a tulajdonosáéhoz. ;)

    VálaszTörlés
  15. Ez jó volt! (Meg most is az és lesz is...) :o)

    VálaszTörlés