2010. június 4., péntek

Más szemszög



Trianon mindenkinek azt jelenti, amit, nem szándékozom erről írni. A falravésés, graffiti, firkálás, rongálás azonban semmiféleképpen nem korrekt válasz a történelmi szituációra, nem gondolnám, hogy előbbre visz, ha és egyáltalán.


Az elmúlt években kétszer voltam Párizsban, ill. Versailles-ban. Barátaink Trianontól 3 percre laknak, s mivel a "Kastély Baráti Körének" tagjai, bennünket is megilletett olyan kedvezmény, mely nem forintban (euróban) mérhető, annál sokkal több, pl. a kastély olyan termeibe is eljutottunk, amelyekbe mások nem, és bemehettünk Trianon ominózus termeibe is.
Elmondás alapján tudjuk, hogy van egy kis zavar, hol is kell tüntetni, Kis-Trianon-nál avagy Nagy-Trianon-nál, ennél jóval szomorúbb azonban, hogy a tényleges helyet el kellett zárni, fent említettek miatt (lásd fent).

Csak falak, termek, asztalok. "Mint egy görög tragédiában, belül történt, mi megesett..." (Kányádi)

2 megjegyzés:

  1. Csodaszép lehet ez a palota. :) Nem tudtam a képet bezárni, mert csak gyönyörködtem és gyönyörködtem. Kár, hogy nem lehet többet látni belőle. Vagy lehet? Hol? :)

    VálaszTörlés
  2. Nekünk talán még van belőle több is, próbálok majd küldeni, ha gondolod.
    Én azt hiszem, nem értem a rongálást, még az adott szituációban sem.

    VálaszTörlés