2009. március 7., szombat

Csomagok

Mostanában volt néhány blogbarátságos, díjas, kitüntetéses játék vagy nem is játék, mindenesetre adtuk, kaptuk, gurítottuk őket, örültünk, kiraktuk a blogra. Mit tagadjam, örültem én is (örülök most is), különösen jólesett a mostani fura helyzetemben, hogy vannak, akik pusztán a blog olvasása által megkedveltek és ezt még közszemlére is teszik.

És bár többször leírtam a blogolásos, meg az egész virtuális világ által köttetett barátsággal kapcsolatos ellenvetéseimet, mégis újra meg újra ki kell jelentenem, hogy van ebben valami: emberek találkoznak a világjálón, tapasztalatot (ötletet, receptet...) cserélnek, örülnek egymásnak, támogatják egymást. Nem nagyon akarom ezt már jobban (valószínűleg nem is tudom) ragozni, összefoglalás található néhány bejegyzéssel korábban.

Az apropója a bejegyzésnek, hogy a héten 3 csomagot is kaptam, amelyről be szeretnék számolni, de két kikötéssel:
1. a csomagok bemutatásának sorrendje kizárólag a postai érkezést mutatja, semmi mást
2. nem felhívás keringőre

Viszont: ha még egyszer szakdolgozatot írok (na, nem mintha szeretnék) kommunikációs, szociológiai témakörben, én biztos, hogy a blogírásról fogok írni, magáról az írásról, erről a kényszerről, a stílusokról, a témákról, a kialakuló kapcsolatokról... Hihetetlenül érdekes.

Talán szerdán érkezett meg Csutkailda csomagja. Nem tudom, ki olvasta, ki nem, de a blogjában felajánlotta, hogy szívesen küld egy kiadványt, amely a Bakonyban lévő kirándulásokról, mindenfélékről szól. Kérésem után postafordultával küldte, s nem éppen mellékesen szólva csomagolt nékem egy saját készítésű ajándékot. Köszönöm...

Másnap érkezett meg KicsiKató csomagja, a tökéletes meglepetés. A képeken látszik, mi mindent készített nekem (jó pszichológusként a kedvenc színemből varrt mindent!), de a legjobb (ugye, nem baj, Kata?) a meleghangú levele, hogy napsütést kíván nekem, meg jobbulást. Az biztos, ha rajta múlna, nem sok borongós napom lenne. :o) De jó is nekem...

Pénteken, még az uszodába indulás előtt hozta a postás Jucuu csomagját...honnan, honnan..Finnországból! Igazi finn hangulatot varázsolt ide nekem, amelyben szerepe van a finn csokoládénak (olyan krémes, hogy elolvad a számban...), a szépséges fonalnak, de az első helyre a tűpárna ugrott, amelyről ő ugyan azt állítja, hogy béna, nekem viszont kedves, szeretetreméltó és nagyon-nagyon megható. Ő is írt levelet... megőrzöm!

Mi legyen a végszó? Az, hogy a nehézségeim közepette jó tudni, hogy vannak, akik gondolnak rám? Vagy az, hogy milyen megható, hogy készítenek valamit a naposabb hangulatért? Vagy az, hogy milyen jó látni a kezük írását? Esetleg azzal fejezzem be, hogy több magán e-mailt is kapok, amelyben kedvesen érdeklődnek a hogylétem felől? Netán azzal, hogy mindez együtt mekkora segítség nekem?

Vagy azzal, hogy ez a barátság? Igen, ezzel.



7 megjegyzés:

  1. Ez a téma megérne egy misét, ha
    legközelebb irnod kell.
    Szerencsémre nekem is jó tapasztalataim vannak ez ügyben.
    Teljesen ismeretlen, nem ország béli
    asszonyka és a családja lett
    összejárós barátunk, pedig 400 km.
    Aztán van 2-3 közelebbi akikkel
    napi szinten tartjuk a kapcsolatot.
    Posta jön megy.
    Eggyetlen " nem erre gondoltam " volt
    de azt hiszem ez belefér.
    Lehet hogy az őszinteségem volt
    visszariasztó vagy inkább én
    riadtam meg a kőgazdagságtól ki
    tudja ?
    Mindenesetre már óvatosabb vagyok.

    Neked meg gyógyulást kivánok ?
    Finom a finn csoki ? hm...
    lehet egy kicsivel több ?.....

    VálaszTörlés
  2. én meg annnnyira rendes vagyok, hogy személyesen adom át, amit neked gondolok :D

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy kicsit jobb a hangulatod!
    Finn csoki...a fonal szuperjól néz ki! Kicsikató ajándéka pedig olyan igazi katókás:))

    VálaszTörlés
  4. Mmama! Időnként tényleg nem az, amire gondoltunk, de az nemcsak virtuális dolgokkal fordul elő. :o)Gyógyulgatok, néha már alszom is.

    Zsuzsi! :o)))Mondtam, nem felhívás!

    Bea! TE hogy vagy?

    VálaszTörlés
  5. Nekem pl. külszolgálatom alatt a fórum adott egy kapcsot az itthoniakkal. Inkább pozitiv élményeim voltak, csak egy negativ. De ez a blogolás kicsit más, itt jobbn meg lehet ismerni egymást. A blogirásról jelent meg könyv egy szociológus tollából, érdekes. Sajnos a szerző nevét elfelejtettem, csak a tartalmára emlékszem. Talán a blogolás és az itteni kapcsolatok helyettesitik azokat a munkaheyli barátságokat amik régebben -ha nem is nagy számban, de voltak- és talán itt csak az emberi kapcsolatok számitanak. Én is nagyon örülök, ha kapok ajándékot (ki nem?) ás pl. Rita ujságja nagyon meglepett és jólesett, de Kdatta tűpárnáját azóta is örzöm, a PIF-ekről és karácsonyiról nem is beszélve.

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm, hogy örömöt tudtam Neked okozni. :)))

    VálaszTörlés