2013. március 20., szerda

van egy íve a történetnek

Azért ezt a mai napot én mégis sikernek könyvelem el, pedig mit ne mondjak. Először is korán akartam felkelni (nem ment), délelőtt intézkedni akartunk (nem ment, ki lehet találni, melyik az az egyetlen nap, amikor csak 2-től van ügyfélszolgálat), aztán akartam rengeteg alapanyagot venni (nem lehetett kártyával fizetni, kp meg kevés volt nálunk), gondoltuk, eszünk pizzát ebédre (a pizzázóban csak pizza nem volt), jó, akkor legyen egy grillcsirke (nem sültek még meg), akkor péksütemény (nem tetszett egy sem), de ez sem baj, mert az a helyzet, hogy egészen váratlanul egy mély és felkavaró beszélgetésbe bonyolódtunk a férjemmel, amiről azt gondoltam,  hogy nem akarok mesélni róla, mert nem és kész. Aztán meg mégis csak (újra) átbeszéltünk pár évet, mert már abbahagyni nem lehetett.
És ebben az a furcsa, hogy ez egy 25 éves (gimnáziumi)  történet, még mindig itt tartok, igen, mégis azt tudtam mondani, hogy nem voltak gonoszak azok, akik, a helyzet mégis az, hoyg felnőtt fejjel sem bírnám ki azt, amit akkor gyerekfejjel sem. 

Az egész azzal kezdődött, hogy én nem ott és nem akkor érettségiztem, ahol és amikor kellett volna, viszont ma, egy reggeli levélváltáskor azt tudtam írni, hogy ja, hát engem aztán rohadtul nem érdekel, hogy nem hívtak meg a találkozóra, egészen biztos vagyok benne, hoyg el sem mentem volna, és ez tényleg így van, de az, hogy ezt még meg is mondtam a másik félnek, meg még hozzátettem,  hogy nem volt nekem az akkora (lelki) sikerélmény, hogy oda járhattam, ahová, azokkal, akikkel, hát nem is tudom, még a végén tán felnövök. 

A legszebb azonban nem ez, hanem az, hogy tényleg nem érdekelnek, és tényleg leszarom, hogy ki mit gondol, mert lehet, hogy én akkor egy lúzer voltam, de azért már na, mégiscsak van egy remek férjem, három gyerekünk, nem váltunk el, nem öltük meg egymást, igenis leérettségiztem (a legjobb helyen), lett két diplomám és két nyelvvizsgám, van egy kutyánk és egy macskánk, és bár vannak antiszociális tüneteim, meg egyebek, de azért mégiscsak ember lettem, még ha akkor ennek senki nem adott volna 1 % esélyt sem. 

És lehet, hogy ez több éves terápiának köszönhető, de azért igenis itt vagyok.

22 megjegyzés:

  1. És milyen jó, hogy itt vagy...!

    VálaszTörlés
  2. na jó, a denti egy viccvolt. néha a legváratlanabb helyeken jön ránk a beszélhetnék fontos dolgokról.

    szuper, hogy itt vagy, hogy ilyen vagy.

    bár elengedni a régi sztorikat csak és kizárólag a mi döntésünk, azért félelmetes, hogy miket cipelünk éveken át tök feleslegesen. én is.

    VálaszTörlés
  3. van cicus is, persze, de az most megint csajozik, hát ilyet,majd mesélek.

    cipelésben én verhetetlen vagyok, a baj az, hogy nálam ez egy láncreakció, elindult valahonnan és felfűződtek a szemek a láncra, szorosan ráadásul.

    na, viszont mégis ráhúznánk még egy éjszakát, ha lehet. nem ideillik, de hát logika, tudod!:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ja, jó, örülök! elolvastam párszor, mire megértettem :D

      Törlés
    2. az utolsó mondatot? nem erényem az értelmes írás. :(

      Törlés
    3. értelmes volt, csak hirtelen volt a vàltás :))

      Törlés
    4. ahogy ez nálam bevett :) vagy :)

      Törlés
  4. Amíg vannak mély és felkavaró beszélgetések, pláne egészen véletlenül, addig minden tökéletes :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az ember megy az úton, elkezd valamit mesélni teljesen máshonnan és ide lyukad ki. most mondd meg. e3gyébként meg igen!

      Törlés
  5. tudod, én egyre inkább meg vagyok győződve arról, hogy akik nem mennek át nagyon nagy mélységeken, nem jutnak el nagyon nagy magasságokba sem. a blogodból ismert Zazálea egy nagyon szerethető, csupa humor, értelem, és a nagyon apró részletekben meglátható szépre érzékeny ember.
    no, érted mit szeretnék itt elmakogni.... :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az nekem könnyen megy, nagy mélység és nagy magasság, hehehe, a bipolaritás alapelve.

      Törlés
  6. Büszke vagyok rád. Ez már majdnem Houellebecq :) Ő is azt mondja mindig, hogy legyen íve a történetnek :)

    VálaszTörlés
  7. Hát én sem akkor és ott, bár én elmentem, de minek. Nem volt jó! Azóta már sok találkozót (nem mondom mennyit, és milyen időközönként)kihagytam és nem vesztettem semmit, sőt inkább időt nyerem ami amúgy elég kevés.

    VálaszTörlés
  8. Nekem (most) az tetszik a legjobban, hogy leszarod.

    VálaszTörlés
  9. No hát, jó tudni, hogy nem vagyok egyedül az ilyen érzésekkel. :-)

    VálaszTörlés