2013. március 18., hétfő

first time

Hosszas keresgélés után vettem a Vaterán egy dvd-t, egy tornázósat. Egy alkalommal már megnéztem (ágyban, párnák közt), hogy egyáltalán milyen és tetszik-e nekem. Tetszett, de azért jegeltem pár hétig a témát, ma azonban úgy ébredtem, hoyg most és azonnal kell nekem egy torna. 
Mit is mondjak.
A végén már csak az tartott életben, hoyg holnap nem kell, majd holnapután. Szépítgethetném, és akkor most kérem a nagyot fitt, nagyon erős, nagyon tudatos olvasókat, hoyg ne írjanak válaszként arról, hoyg bezzeg vannak a gyengék, miközben milyen  jó önmagunk legyőzése és nekik bezzeg sikerül. Nekem is fog, csak még kérek egy kis időt, hoyg magamhoz térjek a sokktól. Majd biztos (s)írok sokat erről, most így az első mozgás után nem érzem a jóleső fáradtságot, csak azt, hogy vizet minden formában, innivalóként és zuhanykánt.

Ha nem jövök, akkor ennek oka van.

6 megjegyzés:

  1. Így szokott ez kezdődni. Én sem értem, hogy aki imád futni, az voltaképpen mit is érez, mert én csak azt, hogy 100 méter után összeakadnak a lábaim, és valahol ott köpöm ki éppen a tüdőmet is. És az már nagy szó, ha elindulok azon a távon. De konditerembe szívesen jártam. Gyilkos volt az első pár alkalom, különösen az elliptikus tréneren, de rajtam gyorsan látszik az eredmény/hatás, és attól kezdve nem fáj, vagy legalább is el tudom hitetni magammal. Most akkor elő is veszem a terpeszgépemet, egy ideje úgy is bánt, hogy ellaposodott a hátsóm. :D

    VálaszTörlés
  2. na, ez egy tök jó válasz! azt kifelejtettem, hogy majd a saját blogjukban ne írjanak mintegy váratlanul mindezekről.:)

    ha elkezdem látni az eredményt, sztem én is szeretni fogom! de nekem csak az egyedüli torna van.meg majd a futás.

    VálaszTörlés
  3. Hja, hja, szívemből szóltál. Én múlt héten találtam egy Katus Attila videót. 40 perc, felét sikerült teljesíteni... de legközelebb már félóra a cél :)

    VálaszTörlés
  4. Egy hónapja a Németh Gyöngyivel készült interjúd hatására vettem egy futócipőt magamnak és egy teljesen kezdőknek szóló edzéstervet keresve neki álltam futni: az első alkalommal azt gondoltam 200 méter után, hogy itt a vég. Ma már az 5x 200 sem okoz gondot, de nem rohanok, mindent a terv szerint! Most azon gondolkodom, hogy a callanetics dvd-m is újra előveszem!
    Szóval hajrá mindenkinek!

    VálaszTörlés
  5. Én is előszedtem már a hastánc-fitnesz DVD-imet. Az alapgyakorlatok ideális arra, hogy átmozgasson, abba bele se halok, és legalább nem tudom hetente egyszer elfeküdni a nyakam-vállam. Csak az van, hogy már elég sokat tornáztam rá (régebben, nem most :D), és unalmas. Viszont legalább csak 25 perc (de sokszor még azt is száz más dologra tudná használni lusta énem). De majd előszedem a gyilkosabb verzióit, a Karok és hasizom, meg a Csípő, fenék és comb című klasszikusokat is. A karizmos a (z újra)kezdéskor olyan percenként lerázogatós, de egy idő után már végig tudom csinálni (csak belül haldokolva). :o)

    VálaszTörlés
  6. Eljárok tornázni a közeli iskola tornatermébe. Tegnap azt mondta a tanárnő, hogy milyen nagyra becsüli azokat - de komolyan - akik otthon tornáznak, ő sose tudta megvalósítani.
    Úgyhogy gratulálok, csak így tovább!
    Viszonylag hamar látható eredmény combon, popsin, egyebeken később.

    VálaszTörlés