2013. március 17., vasárnap

a szülők meg csak sóhajtozzanak

Az úgy volt, hoyg az első gyerekünk egy héttel hamarabb született, a második kettővel és a matematika szabályainak megfelelően kitaláltuk, hogy akkor  a harmadik biztosan három héttel korábban fog. Azt a mások által többször elmondott opciót, hogy majd elhagyom útközben, nem vettük számításba.
Mivel Csongrádon volt az orvosom, best ever orvos, nem akartam másnál a harmadikat sem, ezért leköltöztünk apósomhoz három héttel korábban, én pedig minden hétfőn a dokinál  kezdtem, hogy most akkor mi is van. A doki minden hétfőn azt mondta, hogy most már biztos, hoyg megszületik, tuti biztos. Ha mégsem, akkor a következő hétfőn. És lőn.
Én egy kicsit úgy éreztem, hoyg ez a gyermek ezt a pozíciót vette fel, és egyszerűen nem fog megszületni, így maradunk mi ketten, míg világ  a világ. 

Amikor már a harmadik hét túlhordáson is túl voltam (figyelem, ez hat hetes késést jelent), azt mondta az orvos, hoyg it's time to born, vasárnap szülőotthonba be, hétfőn csemete ki. Én elég ambivalens voltam, egyrészt örültem nagyon, másrészt meg tartottam tőle, hogy akkor én éjszaka semmit nem fogok aludni, jól elfáradok reggelre, nem jó így kezdeni a szülést. Este azt mondta az ügyeletes orvos, hogy a főorvos ad még egy napot a bébinek, ettől én remekül aludtam, majd reggel frissen, kipihenten mehettem a szülőszobára, mert mégiscsak. 


Na most az volt, hogy három óra alatt megszületett Virág, aki rácáfolt a legutolsó ultrahangos becsült méretre, mert a csontok hossza alapján kiszámolt 2,95 kg helyett 4,10 kilóval született. A gépet nem hibáztathatjuk, mindösszesen 48  centi volt, ehhez a magassághoz annyi járt  - volna.
Én a vajúdás alatt eléggé kifáradtam és mikor jött volna a java,  mondtam a dokinak egy világos pillanatban, hoyg asszem, én ezt a gyereket nem tudom megszülni. Esetleg mégis, mondta ő. Az opciót olyannyira elfogadtam, hogy mikor menetközben egyszer csak kiabálni kezdett (XY jöjjön még be, de most), mert kiderült, hoyg nagy a baba,  akkor én mondtam, hogy hagyja, mert én már bizisten szülök. Most.

És ennek 21 éve. Fent nevezett csemete a héten lakonikusan annyit mondott a koráról, hogy ő már Amerikában is nagykorú lenne, ill. éjszaka érkezett egy sms, mely szerint "éjszaka van és bejöttünk a nijenrode kastély parkjába" , ezt én úgy olvastam, hoyg bejutottunk, mit mondjak, gondoltam ezúttal én lakonikusan, jó lehet a buli.


csemete két hónapos korábban,  a haj nem díszlet




11 megjegyzés:

  1. Boldog születésnapot a lányotoknak. Nem is láttam még ekkora hajú babát... :-)))
    Az én legkisebbem is ma 2 éves. És mindhárom 9 nappal a kiírás előtt született.

    VálaszTörlés
  2. Sok boldogságot mindkettőtöknek. Ilyenkor az anyát is ünnepelni kellene. Gyönyörűek voltatok, vagytok. :o)

    VálaszTörlés
  3. Nahat, sok boldogságot neki! Meg nektek is :)

    Az a haj valami elképesztő! Ilyen is lehet?

    Nálam az első jött 3 héttel korábban, akkor mit varjak a masodikra?

    VálaszTörlés
  4. Az ember aggódik-aggódik éjjel-nappal, és közben annyira jó ilyen emlékeket felidézni... Úgy látszik mégis jó ez az anyaság dolog ...
    Ismeretlenül is minden jót nektek! :)

    VálaszTörlés
  5. nagyon-nagyon boldogat a nagykorúnak! :) Imádtam ezt a történetet -is.

    VálaszTörlés
  6. Isten éltesse sokáig a Nagylányt! Mennyi haj!!! Fantasztikus :)
    A középsö gyermekem 4150 grammal született, ismerem az érzést :/
    Köszönöm, hogy megosztottad velünk a történetet!
    Szép Vasárnapot!

    VálaszTörlés
  7. Gratulálok!!! Isten éltesse sokáig Virágot!!!

    VálaszTörlés
  8. Boldog születésnapot a Kislányodnak :-) Jó volt olvasni egy ennyire személyes történetet, én kicsit meg is hatódtam :-)

    VálaszTörlés
  9. Sok boldogságot az egész Családnak :)

    VálaszTörlés
  10. De gyönyörű, ennyi hajat életemben nem láttam! És jó holland szokás szerint sok boldogságot Virágnak, a szüleinek, a testvéreinek és mindenkinek, aki őt szereti!

    VálaszTörlés
  11. köszönöm mindenkinek, most egyben válaszolok,ha nem bánjátok.
    igen,haj az volt bőven, egy sem hullott ki:)

    egy tömör gyönyör volt a gyermek, néha még most is :DD

    VálaszTörlés