2012. november 20., kedd

nem bánok semmit sem

A műtét sikerült. A beteg él, de kómában van. Az orvos pedig összegzi tapasztalatait. 

Sznob vagyok. 
Christine Ferber Pierre Hermé lekvárfőzője, tehát az ő (CF) lekvárja csakis baromi jó* lehet, elvégre Master Patisserie, ugyebár. Régóta vágyom a könyvére, legalább az egyikre, de anélkül is lehet találni a neten ezt-azt.
A localkitchen  blogot olvasgatom egy ideje (rá-rápillantok), ott bukkantam rá a Pumpkin Jam with Vanilla Bean cuccra,  s mivel mi a sütőtököt minden formában, ízben, állagban és napszakban szeretjük, gondoltam, ez az én receptem, ez kell nekem.
Az már igaz, hogy  a blogíró már az elején fintorgott egy kicsit (sőt: eleve fenntartásokkal van CH iránt), ő ugyanis szóról szóra követte a hozzávaló mennyiségeket és iszonyat émelyítő lett a dzsem, gondolta is, hoyg talán fele cukor, dupla citrom?, én viszont kapásból így kezdtem, a bölcs a más hibájából tanul.

  

Hasonlóan a bloggerhez, én is szeretem, hogy több napos a procedúra, illik az előző bejegyzésben írt 12 órás kelesztéshez, nekem ez így megfelel, egy kicsit ma, egy kicsit holnap, közben pedig az ízanyag remekül belekerül a lekvárba, jó ez így. Még a két vaníliarudat sem bántam, a BB-nál hozzájutottam remek madagaszkári fajtához, sütőtök és citrom bőséggel van itthon, narancsra pedig beruháztam. Annyi változás történt még, hogy nekem +1 napot kapott a lekvár, mert egyszerűen nem értem rá foglalkozni vele, de ez csak előnyére válhatott. Volna.
Ugyanis nem értem az egészet, persze, lett valami eredmény, elvégre el nem főtt a lekvár, csak a sznobságomon esett csorba, konkrétan néztem, hogy ez most micsoda. Se nem sütőtök, se nem citromos, se nem narancsos, még így is elég édes, pedig jóval kevesebb cukrot adtam hozzá az előírtnál, szóval,van két üveg... izém, kedves Christine.


A másik, ami miatt több éjszakai órát töltöttem a net előtt, hogy most akkor lehet befőzni a sütőtököt vagy sem, erre a blogíró is tett utalást, linkelt pár oldalt (aloldalt és az aloldal aloldalát), ahol szó esik  PH-ról és egyebekről, ettől visszamenőleg is sokkal komolyabbnak láttam a zöldparadicsom körül kialakult vitát. Christine Ferber valószínűleg nem olvasta mindezt, mert ő  gondolkodás nélkül készít belőle ezt-azt, s nemhogy házilag tartósítja a sütőtököt  (miközben: Canning pumpkin butter or mashed or pureed pumpkin is NOT recommended.), hanem már eleve órákon keresztül áll az előkészített cucc szobahőmérsékleten.   

Mindenesetre így sem bánom az egészet,  egyszerűen az van, hoyg ez nem jött be, na és?, sohasem tudtam volna meg, ha nem próbáltam volna ki, az, hogy más mit mond, elgondolkodtathat, de a saját véleményem megformálása csak ezen a három napon keresztül történhetett meg.  Lesz még ilyen, most megmondom.


És még azt is szeretném elmondani, hogy több ponton is hasonlítok CF-re, pl.én is pufi vagyok,a szemüvegem is hasonló, ekkora adagokban főzöm a lekvárokat, csurig töltöm az üvegeket, fejreállítom őket, nem tudom, nem lehet, hogy titokban én vagyok CF?

6 megjegyzés:

  1. na ne boríts ki! már egy ideje készülök sütőtöklekvárt főzni, erre tessék. én konkrétan azt nem értem, ha megsütöm, utána hogyan főzöm. a jó sütőtök csontszáraz (mások szerint jó lisztes). ha teszek hozzá cukrot, oké, de max. pár percig. mindegy, kipróbálom!
    amúgy én sütőtököt bármikor, sokat, de levest pl. vagy háromszor főztem, katasztrófa volt mindegyik (túl édes, és ahhoz képest, hogy mi mindent tettem bele, a sütőtökön kívül más íze vagy nem volt vagy rossz volt), úgyhogy a lekvár nagyon birizgál

    VálaszTörlés
  2. a sütőtök minden formában jó, sütve, levesnek (mi a fokhagymás-gyömbéres félét bírjuk literszámra), rizottónak, gnocchiban zsályával, krémben, mindenben, na, ez most nem annyira. próbáld ki a saját verziód! viszont tartósítani tilos, csak kis adagot és azt is hűtőben tartsd.
    és számolj be róla,please

    VálaszTörlés
  3. Tökös pite receptetek nincsen?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. aarkus, olyanom nincs, de ha még nem ettél whoopie piet, azt ne hagyd ki! a sajtkukacon megtalálod

      Törlés
  4. Megnéztem, jól hangzik, hétvégén szerintem ki is próbáljuk - nagyon szépen köszönöm!

    VálaszTörlés
  5. szuper,süthettek nekem is, nekünk is!

    VálaszTörlés