2012. október 12., péntek

girbegurba

Hát én ezt nem értem, ennyi nyűg meg nyavalya, meg nehézség, de komolyan, nagyon elegem van, hogy minden olyan döcögve megy, ha megy egyáltalán, s mivel minden mindennel összefügg, egyik döcögés a másikra hatással van. Én meg nem vagyok türelmes, sőt, egészen új rétegeket fedezek fel magamban, nemhogy beszólogatok, de fenyegetőzöm, nem átallok kiabálni emelt hangon beszélni, igaz, asztalt borogatni még csak képzeletben, de azt sokszor és minden asztalt. És még jól is esik.
Közben pedig ez csak egy része mindannak, ami bennem van, tehát rövidítem az életem rendesen, ezt kinek rójam fel? magamnak, ja.

A másik vonulat pedig az, hogy szuper felkérések érkeznek és imádom őket, és tendenciát látok bennük, miközben persze meg is ijedek, mégis azért időnként győzedelmeskedik az öröm, de nem lehetne, hoyg szépen és nyugodtan csordogáljon az élet,olyan kis unalmasan és békésen, kitaposott meder, meg járt út, tudjátok.

6 megjegyzés:

  1. A hullámok sodrása... értem én:(

    VálaszTörlés
  2. Ó, leírtad az életem jelenlegi állását. Sajnálom, sajnos nagyon jól tudom, mit érzel, de majd csak lesz jobb (mert ugye nem lehet, hogy ebben a Murphy-létben éljünk).

    VálaszTörlés
  3. Nem sajnos nem lehet, mindenből tapasztalunk és ez visz előre minket. Meg sokszor hátra. De utólag mindig megvan a tanulság csak sokszor észre sem vesszük, hogy igen ez kellett. Egyébként meg úgy vagyunk összerakva, hogy úgyis az hiányzik ami nincs, én most a kitaposott úton toporgok egy helyben, az sem jó.

    VálaszTörlés
  4. Mintha a mindennapjaimat olvastam volna. Néha olyan feszültség van bennem, hogy Budapest áramellátását átvehetném. No de hinni kell, hogy holnap már jobb lesz...

    VálaszTörlés
  5. Zazi - I'll see you in the dark side of the moon ...

    VálaszTörlés
  6. nekem semmi nem jó,lehet, elfogadom, ha nyugalom van, akkor sűrűséget akarnék, ha sűrűség van, akkor kitaposott halálunalmat.ez bizony lehet, csak most oly nehezen élem meg, bár ma egy kérdés lezárult és ez már valami,még akkor is, ha kinőtt belőle vagy három villámkérdés.

    a pedig , hoyg jobb lesz, nekem már régen nem jelent bizalmat, az a helyzet, lányok.

    VálaszTörlés