2011. november 14., hétfő

Itt vagyok, ragyogok

Nem akarom nyafogással teletűzdelni ezt a post-ot, ezért csak mondom, hogy meglettem, előkerültem, amíg azonban nem voltam meg és fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, egyáltalán vagyok-e még, mert lehet-e rosszabb annál, hogy már virtuálisan sem vagyok, addig először is írtam leveleket* magyarul, angolul és németül, nagyjából mindenkinek**, akiről feltételeztem, hogy tud valamit, vagy köze van valamihez,  vagy tud segíteni, megvarrtam egy komplett táskát, melyben elválasztó fal is van, cipzáros és mindenféle rekeszes, kiszabtam egy tucat krumplizsákot, de mivel mindezen tevékenységek nem emelték az endorfinszintemet és ez bizony látható/hallható volt, így kénytelen voltam az ősi módszerhez folyamodni, nevezzük csokoládéevésnek.
Azóta megkergültem megkerültem, de arra a kérdésre, hogy milyen volt a túloldal, felelni továbbra sem tudok, mint ahogyan arra sem, hoyg tényleg Gyurcsánnyal voltam-e, ahol voltam, nem tudom, túl sötét volt, bolyongtunk. Én már itt vagyok.


*három soros kétségbeesett, felháborodott, de egyben rimánkodó hangvételben, vegyen fel valaki az út széléről, ne hagyjatok itt
**Zuckerberger pajtáshoz közvetlen vonalat nem kaptam, így ő kimaradt, de csókoltatom

7 megjegyzés:

  1. najóvanakkor...pedig akartam tegnap írni vigasztalásul, hogy ha totál eltűntél volna, akkor nem lehetnél itten oldalt, csak a rencer nem engedett szólni...

    VálaszTörlés
  2. ugye,milyen jó? :o)
    Éva, kinek a FB, kinek a rendszer, tudod. :o)

    VálaszTörlés
  3. "Ő" mindig megkerül előbb utóbb...

    VálaszTörlés
  4. Hát, ha sötét volt, és bolyongás is, akkor lehet, hogy nem voltál egyedül. :)

    VálaszTörlés
  5. egyedül biztosan nem, egy társamról konkrétan tudok,fogtuk egymás (virtuális) kezét!

    VálaszTörlés