1707. bejegyzés, melyben dőzsölök

Az, kérem, úgy volt, hogy a múltkor akartam írni egy bejegyzést, hogy ilyenkor szoktunk Párizsba menni*, csak ezt nagyon félreérthetőnek éreztem, holott éppen az lett volna a lényeg, hogy most azonban nem, sőt, a közeljövőben sem, de még az is lehet, hogy egyáltalán nem, bár ezt az opciót nem kedvelem. És arról is akartam már írni, hogy milyen kedvenc helyeim vannak nekem Párizsban a fővárosban, az egyik például a Bocadillo az Astoriánál, ami nekem egy falat Párizs, mert mindig ilyen helyeken reggeliztünk/ebédeltünk, ráadásul tök nagy a szendvics és úgy, ahogy én szeretem, hogy sajt és szőlő, finom a kávé és a narancslé mindig friss, van wifi és lehet olvasgatni hosszan, meg  csak úgy nézni a járókelőket, de akár bambulni is, senki nem szól rám. És az jó.

És a másik, a friss élmény, a table! boulangérie a Mammut mellett, ami meg pont olyan, mint bármelyik francia pékség, hogy pékség is, de cukrászda is, meg egy kicsit kávézó is, hogy minden egyes sütemény egy remekmű és finom és van benne anyag,nem felfújt lufi, hanem tömör gyönyör kívül és belül . És ez is milyen jó már, hogy van ilyenünk is, nem állítom, hogy én mindennap, még ha bent laknék, akkor sem, de azért ilyenkor, amikor fáj a szívem sok dolog miatt és -ért, akkor ezt én kiutalom magamnak. 

(nem veszek elő több fotót az archívumból, ígérem, csak jelzem még, hoyg az alsó fotót kirakaton keresztül fényképeztem,olyan rendes nyálcsorgatós fénykép ez)

És azt is el szeretném mondani, hogy vasárnap a wampon, a büfében a nem kevés pénzért adott, egyébként finom ebédhez nekem kellett egy kis ErősPista, mert én azt szeretem, ha ég a szám és lángol a torkom, ezért a kasszánál kitett kis üvegből vételeztem az ebédemre, amiért felszámoltak nekem 30 forintot és ezen én nagyon megsértődtem, hogy micsoda kalmárszellem ez, most pedig a kis boulangérie-ben helyre kis dobozkába kaptam a két süteményemet O, azaz nulla forintért, és akkor ilyenkor szeretem azt gondolni, hogy na ugye, hoyg lehet így is, kedves polgártársak.

 

Egyébként meg az van, hogy bár az itthon tartózkodó gyermeknek adtam a süteményből, meg félretettem a majd érkező férjnek is, csak közben meg eszembe jutott, hogy neki vettem Giotto-t is, így haraptam még egyet és most már csak mutatóban van, de mint tudjuk, a jóból kevés is elég. Ez pedig meglehetős.

Még idebiggyesztem, hogy Habsburg tányérra tettem a süteményt*, nálunk ilyenek vannak, Habsburg tányér,  nem vicc, szeretnék megfelelni a címben jelzett állapotnak, mármint hogy dőzsölök, ki kell élvezni a jót, mert ennek mostanában nem lészen folytatása, tehát hogy zárjam íz ívet, se Párizs, se Habsburg, se boulangérie.

* ilyen gyönyörű őszi időkben

** nem merem lesütizni, na