2011. augusztus 17., szerda

Egy ideje

keresnek, hogy tegyek a blogomba reklámfelületet, nem a Google AdSense, hanem egy névvel rendelkező cég (sőt, kettő), még nem szeretném, ill.valószínűleg nem is fogom szeretni, legfeljebb a szükség, ami nagy úr, de erre meg két megoldást is találtunk, mert ilyen ötletesek vagyunk. Egy, hogy ZM-mel, a nagy bringással, a heti 100 (hegyre fel, völgybe fel)  km-t tekerő emberrel vettünk egy bicajra szerelhető kosarat, de nem ám az ő extrájára, hanem egy kettes számúra, ami mégiscsak kevésbé ciki,  bár az meg egy Magellán. Egyébként pedig a bejáratott bicajos üzletében ezt úgy adta elő, hogy nem neki, dehogy, egy barátjának kell, végül azonban csak kibukott az igazság, hogy ő ezzel fog járni bevásárolni, de sikerült úgy alakítania a dolgot, hogy megdicsőülten távozott, mert ő környezetét és egészségét karbantartó ember, mint kiderült. Pedig csak benzint akartunk spórolni.
A másik lehetőségen még dolgoznunk kell, van ez a rohadt nagy carrarai márványtömb a kertben, ami útban is van, de még egy vagyon is, ezért gondoltam, hoyg mindennap letörünk belőle egy kisebb darabot,* úgyismint kavicsot és ZM azzal fizet a boltban, visszahozván ezzel a kezdeteket, de ez ott dől meg, hogy a mi boltunkban csak olyan sörösüveget váltanak vissza, amilyent árulnak is, és akkor ezt most gondoljuk végig a márványra vetítve. ZM szerint külön probléma, hoyg nem arany, tehát hiába gyűjtögetnék, nem lehetne egybeolvasztani (sem).
Pedig találtam egy görög tömböt is.

*mármint vésővel, kalapáccsal, van a családban ember, ki ért ezekhez

3 megjegyzés:

  1. Engem is megkeresett egy úriember, hogy a blogomat ők (!!!) megfelelőnek (!!!) tartják ahhoz, hogy a reklámjuk nálam megjelenjen. Visszautasítottam, diplomata módon (bár ez nem épp jellemző rám, de akkor olyan kedvem volt), azzal indokolva, hogy én nem azért blogolok, hogy adsensezzek, és nem is, de igazából arra gondoltam, hogy az lett volna a megfelelő megközelítés, hogy ÉN tartom-e annyira ízlésesnek vagy megfelelőnek a reklámjukat, hogy a blogomon megjelentessem...
    Na, lehet, hogy megint csak én vagyok elszállva...

    VálaszTörlés
  2. nem lesz reklám nálam sem myilván, de sajnos, a márványt sem tudjuk feldarabolni :o)

    VálaszTörlés
  3. Van a reklámnak egy negatív íze, de szerintem nem kell félned tőle. Oké, a mennyiségre érdemes figyelni, de amúgy oké. Én pl. párszor ilyen adsense reklámok között találtam olyat, ami konkréten olyan volt, mintha az égből küldték volna, google sem segített volna többet, hogy pont azt találjam meg, amit keresek. Szóval szerintem a reklám nem csak és nem feltétlenül idegesítő. És nem is kötelező rákattintani. :)

    VálaszTörlés