2010. november 16., kedd

Nehéz attól


elrugaszkodnom, hogy én minek örülök, s most nem konkrét dolgokra gondolok, hanem arra, hogy szeretem a meglepetéseket, a kis meglepetéseket, a jópofát és a nem (kizárólag) hasznosság szempontjából kiválasztottat, azt, ha valaki összeköt engem egy verssel,  egy süteménnyel, a süteményillatú azonosítást is kedvelem!, mert ilyenkor a közös emlék dominál, s mi másról is szólna egy kapcsolat.
Azt is szeretem, ha frappáns a meglepetés, mint ebben a kis zsákban, ahol nem a megszámolható tartalom a fontos, de mennyire, hogy nem, bár (ettől függetlenül) két változat közül is lehet majd választani, egy bőségesebb, s egy szerényebb közül, de ne ez legyen a releváns benne, mint ahogyan hiszem, hogy a megajándékozott szíve sem a vaníliarúdtól  kezd el dobogni..




Bevallom, örülnék hasonlónak, akár verssel, akár süteményillattal teletömött zsáknak, mert abban a zsákban mást is látnék, mondjuk, szeretetet.

Az igazat mondjátok, csakis az igazat!

19 megjegyzés:

  1. Én is nagyon szeretem az ilyeneket, állandóan ilyeneken töröm a fejem!

    Amerikai honlapon láttam ebben a témában hasonlót, ott rongybaba rejtette a süteményhez kimért hozzávalókat, plusz fakanál a zsebében, recept, konyharuha. (a tojást kihagyta szerintem)

    A tiéd ennek egy letisztultabb változata.

    Kicsit hasonló, meg is csináltam már, hogy virágmagokat ajándékoztam. Most meg téli madáreleséget szeretnék így zsákba (madarasba) összekészíteni apósomnak.

    VálaszTörlés
  2. Igen az igazi ajándék számomra is ilyen.Nagyon jó ötlet!

    VálaszTörlés
  3. Édes ötlet - szó szerint. :)

    VálaszTörlés
  4. Akkor én kilógok és biztosan nem is szerettek majd miatta, de nálam kicsapná a biztosítékot, ahogy a családom nagy részénél is. Nem hiába nálam, hisz ott szocializálódtam. :)

    VálaszTörlés
  5. Őszintén? Nagyon jó ötlet! Kedves ajándék - én is nagyon örülnék neki, mert akkor tudom, hogy az 'ajándékozó' tudja, imádok sütni és ő is szereti -talán - amit sütök :-)

    VálaszTörlés
  6. POnt arra gondoltam, hogy azért kellene egy olyan háttér (értsd: attitűd), hogy értse a humort a megajándékozott is. :O))))

    VálaszTörlés
  7. Nekem is nagyon-nagyon tetszik! Abszolút eredeti és jópofa!

    VálaszTörlés
  8. Imádok sütni, azt hiszem ezzel nem árulok el nagy titkot. :)

    Én örülnék egy ilyen kedves meglepetésnek, mert azt gondolnám, hogy másoknak is ízlik amit sütök, és ezért kapom a "sütnivalót".

    VálaszTörlés
  9. Szerintem óriási ötlet! Nekem nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  10. ezt (is) pl nagyon irigylem benned, en ui teljesen keptelen vagyok `haszontalan`, am annal szivmelengetobb ajandokot adni, de meg csak kitalalni is.
    Egyebkent meg annyi JO otletet adsz mostanaban, hogy ezert nagyon halas vagyok;-)

    VálaszTörlés
  11. Hogy ez mennyire nagyon-nagyon klassz ötlet! :D

    VálaszTörlés
  12. De jó, hogy másnak is!

    Kriszta: tőlem még sosem irigyelt senki semmit.

    VálaszTörlés
  13. Elgondolkoztam, hogy irigyeltem-e tőled valamit, (ja, igen, a kék konyhaszekrényt, mert én hiába is szeretnék), viszont a legtöbb esetben az irigység helyett már csak bámullak mondjuk a gyönyörű kézzel varrt takaróid miatt.
    (mert ez már túlmegy az általam valaha is megcélzott szinten)

    VálaszTörlés
  14. Ez remek ötlet!
    Apróság, de nagyon kedves.

    VálaszTörlés
  15. Nagyon-nagyon tetszik az ötlet, ha nem gond, fel is használnám saját családom körében! Már régóta vágytam egy ilyen jó ajándékötletre, a mi családunk értékeli szerencsére az ilyet! Köszönöm, köszönöm!!!

    VálaszTörlés
  16. Medolin: nézd, így is, úgy is elviszik tőlem az ötletet, nagyon kedves vagy, hogy jelezted is, ajándékba is viszed, így lehet, persze, üzleti célra nem, én ezt vásárra viszem, nem szeretnék a saját ötletemmel kereskedelemben találkozni. :o)))

    VálaszTörlés
  17. Teljesen igazad van, megértem! Még egyszer köszi, családban marad, ígérem!

    VálaszTörlés