Nem emlékszem, hogyan is történt, ki javasolta először, egy valaki és rávette a többieket, vagy nem is kellett rávenni senkit, egyszerre jött a vágy, az pedig gyerekkorban azonnali orvoslást igényel, azt azonban tudom, hogy elindultunk pénzt kérni. Nem mentünk fel az emeletekre, egyszerűen csak felkiabáltunk, a szülők megismerték gyerekük hangját, itt volt egy kis kakofónia, ahogy az a 4-5 gyerek egyszerre ordított, kinézett ott más is, de ez akkor még nem zavart minket, a szükséglet, a fagyiszükséglet mindennél erősebb volt.
És akkor ahogy mi nem mentünk fel, úgy a szülők sem le, ledobálták a fémpénzt, de itt nagyon kellett figyelni és ez megint csak jó játék volt, figyelni kellett, mert a ház melletti járda után rögtön a fű következett, ha oda esett, bogarászhattunk, keresgélhettünk, mérgelődhettünk, főleg azért, mert ha nem találtuk, megosztottuk ugyan a saját, jó helyre esett pénzünket, de azért ezt nem nagyon akartuk.
De a járdára sem lehetett csak úgy ledobni, jól megtervezett koreográfiája volt, először Ildi néni dobta le a két lányának, könnyű eset, az első emeleten laktak, nem nagy kihívás, soha nem is veszett el a pénz, mindig garantált volt a fagyi. A szülők közben vártak a saját szereplésükre, szinkronban dolgoztak, jól megfontolt kézmozdulattal dobtak, egyenesen le, zuhant a forint, hogy annál nagyobbat pattanjon, de merre, azt kiszámolni nem lehetett. Más kicsit oldalazva dobott, ívesen, hogy aztán mégiscsak a fűben végezze a fagyipénz, a megfontoltak zacskóba rakták, mert az bárhová is esett, mindig látható volt, a többi szülő nézte, tanult az esetből, hogyan is kell... Egyszerűbb lett volna felmenni érte, kevesebb időbe telt volna, de ennek akkor nem volt jelentősége, az időnek semmiképpen sem, gazdagok voltunk.
Most olyan ízű fagylaltot eszem, amilyent akarok, a gyermekkori vanília-puncs-csokoládé triumvirátusa már régen elbukott, parmezános feketeribizli, álmomban sem gondoltam volna erre. Vehetek cukrászdában (jaj, elfogyott a kedvencem), üzletben, (akció van, muszáj venni) tölcsérben, dobozban, nagy tételben, készíthetem itthon, felhasználhatom jegeskávéhoz, bármihez. Csak úgy.
Csak a fémpénzek koppanása, az nincs már.
És akkor ahogy mi nem mentünk fel, úgy a szülők sem le, ledobálták a fémpénzt, de itt nagyon kellett figyelni és ez megint csak jó játék volt, figyelni kellett, mert a ház melletti járda után rögtön a fű következett, ha oda esett, bogarászhattunk, keresgélhettünk, mérgelődhettünk, főleg azért, mert ha nem találtuk, megosztottuk ugyan a saját, jó helyre esett pénzünket, de azért ezt nem nagyon akartuk.
De a járdára sem lehetett csak úgy ledobni, jól megtervezett koreográfiája volt, először Ildi néni dobta le a két lányának, könnyű eset, az első emeleten laktak, nem nagy kihívás, soha nem is veszett el a pénz, mindig garantált volt a fagyi. A szülők közben vártak a saját szereplésükre, szinkronban dolgoztak, jól megfontolt kézmozdulattal dobtak, egyenesen le, zuhant a forint, hogy annál nagyobbat pattanjon, de merre, azt kiszámolni nem lehetett. Más kicsit oldalazva dobott, ívesen, hogy aztán mégiscsak a fűben végezze a fagyipénz, a megfontoltak zacskóba rakták, mert az bárhová is esett, mindig látható volt, a többi szülő nézte, tanult az esetből, hogyan is kell... Egyszerűbb lett volna felmenni érte, kevesebb időbe telt volna, de ennek akkor nem volt jelentősége, az időnek semmiképpen sem, gazdagok voltunk.
Most olyan ízű fagylaltot eszem, amilyent akarok, a gyermekkori vanília-puncs-csokoládé triumvirátusa már régen elbukott, parmezános feketeribizli, álmomban sem gondoltam volna erre. Vehetek cukrászdában (jaj, elfogyott a kedvencem), üzletben, (akció van, muszáj venni) tölcsérben, dobozban, nagy tételben, készíthetem itthon, felhasználhatom jegeskávéhoz, bármihez. Csak úgy.
Csak a fémpénzek koppanása, az nincs már.
Ugyanígy jártunk el mi is annak idején :)))
VálaszTörlésJa és mi a negyediken laktunk, onnan dobta anyukám a fagyira valót :) Ó, régi szép idők :))
VálaszTörlésHarmadik emelet! :o)
VálaszTörlésEz nagyon aranyos történet.
VálaszTörlésMost én dobok a gyerekeimnek...
Ezt jó volt olvasni, köszi. :)
VálaszTörlésAsszem veszek egy fagyigépet. :)
Első emelet. De felmenni és otthagyni a barátokat nem voltunk hajlandóak. Tudja a fene, de benne volt az emberben a félsz, hátha nem mehetünk újra vissza, vagy a korlátlan időnket eszükbe jut a szülőknek beszabályozni. Az ablakon át ugye nehéz ilyet megbeszélni, meg kellemetlen is, így védve voltunk.
VálaszTörlésJó volt nosztalgiázni. Kösz.
De szép is volt:))
VálaszTörlésEzért szeretem olvasni az írásaidat,ma szép napom lesz!!!:D
:) Vidéki kertes ház. Vesztettem:(
VálaszTörlésDe a vanília-csoki-puncs triumvirátus nyert:)
Szintén vidéki kertes ház... :-( De volt csavarós fagyis! :-)
VálaszTörlésCsoki puncs VAGY csoki vanília. De asszem lehetett csak csokit kérni. :-)
Jó volt olvasni! (mint mindig)
:)))))
VálaszTörlésTudjátok, az a nagyon jó, hogy emlékezem erre, s az, hogy más is, mintha egy helyen laktunk volna, ez nagyon jó...
VálaszTörlésKépzeljétek, a szüleim egy megörökölt fagyizót vezetnek, ahol ugyan fémpénz nincs, de 55 éves, "hagyományos" recept van, színes műanyag tálka is van, és az idős nénikék a kis unokáikkal jönnek, mesélve arról, amikor őket hozta anno a mamájuk. Ez olyan szép!
VálaszTörlés:)))Hmmm:)))
VálaszTörlés