2009. május 7., csütörtök

Pihenésképpen... / Stop for a rest...



Mindig akkor jönnek elő ötletek a fejemből, amikor éppen minden energiámat másra kellene fordítani. Valószínűleg az elme így tiltakozik, ez nem kivételes eset, máskor is volt már, sőt, csak ilyen volt. Olyan ez, mint amikor elszántan csináltam a 90 napos diétát, s miközben a gyümölcsnapon már rá sem bírtam nézni az almára, a fehérjenap estéjén édesnek és kívánatosnak találtam.
Most éppen éjfélig tanultam, majd reggel 6-kor folytattam (!), de közben már eszembe jutott egy táskaterv, sőt, azt is kitaláltam, hogyan lehet cipzáras zsebet varrni bele- érdekes, hogy eleddig ez titok volt a számomra. Muszáj volt ma megvarrni, azzal nyugtattam magam, hogy amíg nem varrom meg, úgysem bírok másra gondolni, akkor meg minek, egyébként meg kell a pihenő, mert utána frissebben, pihentebben állhatok neki. Azért amikor majd az első államvizsga után lecsömpült szájjal jelenek meg újra, akkor halkan emlékeztessetek erre az eszmefuttatásra. De csak halkan. :o)

Egyébként lenne benne cipzár a tetején is, de a türelmetlenségem miatt nincs, ugyanis a megfelelő méretű, színű éppen nincs itthon, én meg nem bírtam várni. Sikerült kitalálnom, hogyan tudok belevarrni cipzárt, na, mire jó egy államvizsga, ugye.

Most már mégiscsak neki kellene veselkednem a Meska boltnyitásnak, széles kínálatnak ugyan nem mondanám, de indulásnak megtenné. Arra viszont nekem nincs időm, hiszen (ugye) tanulni kell. Ezért a szót nem is szaporítom tovább.

I should give all my attention to learning (the 1. state examination will be in 2 weeks) but yesterday I had a brainwave- and today I carried it out. Of course it's about a bag. I have a conscience about the today-sewing but (telling the truth) yesterday I was learning until midnight and today I began to learn at 6 o'clock a.m.- so everbody can appreciate my effort. :o)

It was the first time I could sew a pocket with zip it wasn't so terribile I had imagined!
I think it's time to open a Meska-shop (it's a shop like Etsy) but I don't have time to do it. You know I have to learn for my state examinations. :o)

11 megjegyzés:

  1. Igen-igen tetszik nekem ez a táska!:) Ügyes vagy!
    És igen: vizsgaidőszakban én is mindig olthatatlan vágyat éreztem a vasalásra, takarításra, ablakpucolásra...:D Ez már csak ilyen.:)))

    VálaszTörlés
  2. Rendkívül csinos kis táska :o)!
    Esetleg megosztaná a Hölgy a nagyközönséggel, hogy mire jött rá a zippvarrással kapcsolatban? Én spec rendkívül kíváncsi lennék :o)!

    VálaszTörlés
  3. Jó lett, jók a színei, ötletes az egész kis táska!

    VálaszTörlés
  4. Köszi, lányok! A színeit különösen szeretem....

    Cipzárvarrás: kiötöltem, hogy kellene belevarrni a táska tetején lévő cipzárt, ki fogom próbálni, de elmondani nem tudom.Fényképezni fogom a folyamatot, ígérem!

    VálaszTörlés
  5. Isteni ez a táska! Én is bármit csinálnék, csak tanulni ne kelljen... :(
    Én még mindig nem álltam neki az államvizsga tételeknek, ugyanis még a filmes vizsgámat sem tudtam le, úgyhogy még azzal küzdök, talán majd utána.
    Hányadikán mész?

    VálaszTörlés
  6. Egyszerűségében a nagyszerűsége! Nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  7. Na, akkor most írok neked okosat meg bíztatót :D Nem a táskáról, az evidens, hogy szép.
    A tanulás hatékonyságáról tanultam valahol valamikor, hogy azért jók a szünetek, mert a kezdés utáni 10 és a szünet előtti utolsó 10 perc a leghatékonyabb. Akkor érdemes sort keríteni a legfontosabb vagy legnehezebb dolgokra. Úgyhogy minél többször szakítod meg a tanulást, annál okosabb leszel. Ez nem vicc! hatékony napot :)

    VálaszTörlés
  8. Ez a táska szuper!!!

    VálaszTörlés
  9. Menj csak tanulni... Pedig egy ilyen klassz táska után megérdemelnéd a pihenést!

    VálaszTörlés
  10. Nagyon szuper táskát varrtál! Nem is tudnám eldönteni, hogy a színe, vagy a fazonja tetszik-e jobban, mert mindkettő nagyon bejön!
    Ja! a zipp-es trükkre én is kíváncsi lennék;)

    VálaszTörlés