2009. március 9., hétfő

Táskavarrás / Bag

Tegnap megint fekete fellegek voltak rajtam (nem nagyon akarnak távozni), arra gondoltam, hogy sok hasznomat a szakdolgozat úgysem látná, mert koncentrálni nem nagyon sikerül, hát akkor varrok valamit. Így született a fenti táska. Meglepő, hogy ezekhez a színekhez nyúltam, szerintem még életemben nem varrtam ilyen vidám, (mondjuk) nyári táskát- na, ennek is eljött az ideje.

Először arra gondoltam, hogy ez lesz az a jutalom, amelyet a rendszeres olvasóim között kisorsolok, de miután kis testi hibás lett, mégsem illik. A hiba ott van, hogy a belsejét sikerült fordítva belevarrnom, ami ha nincs zseb, nem gond, de én még arra is gondoltam, hogy kell- vagyis a zseb nem a táska hátsó falán van, hanem elől. Mondhatnám, hogy sokkal praktikusabb így, jobban kézre is esik, de azért mégsem így akartam.

Viszont jó a formája, igaz, nem lenne nekem való, egészen pontosan arra elég lenne, hogy a sarokig elmenjek, mert hosszabb távra (2 sarok) már minden fenét beleszuszakolok a táskámba, ami nélkül elindulni nem is érdemes, azaz nekem malaclopó méretű az ideális. Amitől, persze, leszakad a vállam, mérgelődöm is. Ez viszont sokkal kisebb, bár leteszteltem, belefér az aktuális könyvem. :o)

Sorsa ismeretlen.

Yesterday I was feeling blue... so I was not be able to write my thesis. I made a decision to sew something and this little bag was born. My first thought was it would be fit for my regular readers (43) but unfortunatelly it has a little mistake, the pocket isn't on the right site. :o(

The bag has summerly colours, it is the first time I have chosen this colours... her size is perfect for them who prefer the small bags. I need a large bag because of my countless things I always lug along. The result: sometimes I have pain in my shoulders. :o(

Its future is unknown.

21 megjegyzés:

  1. Tök jól néz ki! Én nem látom a hibáját, akárhogy nézegetem...

    VálaszTörlés
  2. Nőnap -ilyen kis csajszisat hmű :)
    Gratula!!!!
    nagyon szép lett, nekem nagyon tetszenek a színei !

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép lett a táska! A hibáit csak te látod,egyébként tökéletes.

    VálaszTörlés
  4. Milyen jó, hogy az olvasód vagyok! Így legalább reménykedhetek!

    Míg élek, remélek, mert még soh'se nyertem semmit a blogvilágos játékokon.

    Szurkolok a szakdoli melódhoz is!

    VálaszTörlés
  5. Jajj, de klassz! Különösen tetszik a füle játékossága és a tűzése!! Megy ez, csak a sötét felhőkön keresztül rosszabbnak látod, mint amilyen... Nem?:)) Remélem hamar eloszlanak!

    VálaszTörlés
  6. Tök jól néz ki! :)
    Most én is fordítva varázsoltam be egy zsebet, ugyanúgy, mint te. Ettől nagyobb bajunk ne legyen. :)

    VálaszTörlés
  7. Na, még a végén ez lesz a jutalom....De nem nagyon gáz ez így?

    VálaszTörlés
  8. Nekem tetszik a színe és a díszvarrások is rajta!

    VálaszTörlés
  9. A fekete fellegek egyáltalán nem látszanak a táskán,gyönyörű lett!!!!Nagyon ügyes vagy!Énnekem egy táskavarrás a hegymászással ér fel,nagy falat.:)

    VálaszTörlés
  10. Én örülnék,ha kisorsolnád és úgy tűnik mások is,csak mindenki udvarias: te is,meg mi is.:)

    VálaszTörlés
  11. Még várok 1-2 megjegyzést, aztán legyen...:o)

    VálaszTörlés
  12. Szia!
    Hol itt a hiba?Nagyon tetszenek a hibásnak mondott táskák!:-)Nagyon örülné(n)k neki!
    Ügyes vagy.Nagyon szép lett.Tetszik.

    VálaszTörlés
  13. Nem lehetne mégis ezt kisorsolni? Gyorsan be is jelentkeztem rendszeresnek, ha már eddig is rendszeresen olvastalak :)

    VálaszTörlés
  14. Meggyőztettek... ez most a rendszereseknek szól majd, jutalmul. :o))

    VálaszTörlés
  15. Tényleg jó nyárias, tedd a válladra
    és máris nincs ború.
    Ha van valahol is ahol nem olyan mint szeretted volna csak Te
    tudod, mert nem látszik.

    VálaszTörlés
  16. Tényleg jó nyárias, tedd a válladra
    és máris nincs ború.
    Ha van valahol is ahol nem olyan mint szeretted volna csak Te
    tudod, mert nem látszik.

    VálaszTörlés
  17. Aranyos lett.
    Megkérdezhetem milyen géped van hogy ilyen szép egyenletes a tűzésed?
    Sokat gyakoroltad?

    VálaszTörlés
  18. Vadcic! Szerintem késő van és nem látod, hogy mennyire nem egyenletes a varrásom.... Egyébként annyira közönséges a gépem, hogy másnak ilyet még nem is halottam, Veritas a neve...
    És néha gyakorlom, a legtöbbször nem, ezért nem is olyan, mint lennie kellene, de egyelőre megfelel. Majd ha lesz időm, energiám...
    és köszönöm a kedvességed! :o)))

    VálaszTörlés
  19. Zaza, te nem ismered a KÖTÉS-FOLT-VARRÁS fórumot? Tavaly egy áruháznyi Veritas kelt el. :)

    VálaszTörlés
  20. Nekem is Veritasom van:-) Na jó, én nem vagyok egy nagy varrónő. Csak úgy varrogatok. A te táskád gyönyörű. Egy varrótársam mindig azt mondja, hogyha valami nem éppen olyanra sikerül, hogy úgy akarta:-) Szerintem nincs a táskában semmi hiba.

    VálaszTörlés
  21. Köszi, lányok...
    Nagyon ritkán olvasom a fórumot, arra már végképp nincs időm. Mi az, hogy elkeltek? Mindenki jobbat kapott és eladták őket?

    VálaszTörlés