2009. február 8., vasárnap

Végre varrás




Mióta KicsiKató (meg más is) írta, hogy ő milyen rajzokat, meg terveket készít egy-egy projekt megvalósítása előtt, erős késztetésem van, hogy beszámoljak, én hogyan ugrom neki a varrásnak. Még halogatom, de egyszer majd közreadom azokat a legnagyobb jóindulattal mégcsak skiccnek sem nevezhető rajzokat, amelyek arra hívatottak, hogy megelőzzék a varrógépnél való ténykedésemet, s ily módon garantálják a remekművet, meg az ezzel járó sikerélményt.
De nem akarom a vasárnap délutáni nyugodt kedélyeket borzolni, majd egyszer. Viszont muszáj volt varrni, idő meg csak annyi, hogy akkor most vagy soha, különben is lehetett már valami az én fejemben korábban is, hiszen már egy kicsit antikoltam a KicsiKatótól kapott hímzéseket. Vagyis indiai tealeveleket használtam fel, kár, hogy a képeken nem látszik, majd még javítok rajta.
Azt tervezem, hogy kézzel fogom tűzni, az még mindig jobban megy, mint géppel, de ott sem lesz nagy előrelátás, hanem majd a szabad gépit transzferálom szabad kézibe, na, ez a valami. Persze, nincs itthon elegendő vatelin, holnap vennem kell, ami azért is jó, mert a recesszió idején a vásárlás elősegítheti a gazdaság fellendülését. Így aztán be kell térnem a Meseboltba, s hogy hiába ne menjek, talán más is kerül a kosárba.



8 megjegyzés:

  1. Biztooos fooog!:) Olyan nincs, hogy ne vegyél valami anyagot is:)

    VálaszTörlés
  2. Megerősítem, hogy anyagot márpedig venni kell. Méghozzá kötelező jelleggel. Elvégre mi van, ha tovább erősödik a recesszió? Így legalább rajtad nem múlik majd a dolog... Khmm. Rajtunk. :-)))

    VálaszTörlés
  3. Na, ugye, ezt majd este ZM-nek is előadom. Mármint, hogy én ugyan nem akartam, de a lányok erősködtek nagyon. :o)

    VálaszTörlés
  4. Már most le vagyok nyűgözve, mit hozol ki bellük... Tökjóóó:))

    Egyébként meg hja, kérem, ha nekem is Meseboltba kéne járnom vatelinért... De legalább marad egy kis pénzem:)))

    VálaszTörlés
  5. Jaaa és hogy meg ne lincseljetek, elárulom, csütörtökön és pénteken akkora szatyorral jöttem haza a méteráruból, hogy alig bírtam. Darabanyag-vásár volt, 30-60 centis csíkok (kordok, selymek, szövetek) 100 forintért:)) Nem keveset vettem:))

    VálaszTörlés
  6. De biza, hogy meglincselünk! :o)

    VálaszTörlés
  7. Ez nagyon fini lesz, terítőnek gondolod?

    VálaszTörlés
  8. Nem, valami faliképnek, olyan haszontalan dolognak...

    VálaszTörlés