A következő címkéjű bejegyzések mutatása: varrógép. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: varrógép. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. június 7., vasárnap

Csodaság meg masinéria

Elsőként megjegyzem, hogy valótlant állítottam az előző bejegyzésben, nem is igaz ugyanis, hogy a nevét már megjegyeztem az új masinériának, mert nem Husquarna, hanem Husqvarna - svéd különlegesség, emlékszem, a svéd kolléganőm nevét is rendszeresen Lidquist-nek írtam a Lindqvist helyett. :o)
De az tény, hogy az enyém és az is, hogy 2 nap alatt eljutottam odáig, hogy egyenesen varrtam vele, de akkora óvatossággal, mint amikor az elsőszülöttünket életünkben először tesszük tisztába. Mit tudom én, nem rontok-e el valamit... Egyébként a különbség is akkora a korábbi Veritas és ezen csodaság között, mint az átlépés a gyermektelen és a gyermekes lét között. És majd ezt is megszokom, sőt, elképzelhetetlen lesz, hogy nem mindig ilyennel varrtam. :o))))) Ahogyan már arra sem emlékszem, milyen volt csemete nélkül az élet.

Hát ilyen, kérem szépen:

Meg ilyen:

És ilyen is:
Erről sem felejtkezünk meg:
És világít is, meg kommunikál is velem (legalábbis akar):

Általában miket is tud:

- 39 féle öltést
- csendes!!
- tanácsokat ad, hogy milyen tűvel, mekkora varrótalp nyomással, milyen talppal, meg a jó ég tudja, még mire figyelve varrjak
- be lehet programozni, ha sokféle öltést akarok egymás után csinálni (kiváncsi leszek, mikor jutok én el erre a szintre)
- nagyon bírom, hogy az alsószál a szemem előtt van, láthatom, hogy éppen kifogy vagy még nem, arról nem is beszélve, hogy nagyító van a spulni feletti plexin


- állítólag varr rugalmasat is
- a gomblyukazás is pofonegyszerű, na, ez nem sikerült :o)

Mi tudom én, annyi mindent tud, hogy kapkodom a fejem, nem kevés figyelem és tudatosság kell a használatához, egyébként meg maga a gép is kötelez, egy ilyen géphez alapos és megfontolt ember kell, na, majd neveljük egymást. Én őt, hogy ne legyen már ennyire tökéletes, feszes, lazítson is, ő meg engem ... legyek már tökéletesebb. Ez egy gyümölcsöző kapcsolat lesz, érzem.

Ami még várat magára:

1. kipróbáltam a gomblyukazást, de béna voltam, pedig állítólag gyerekjáték

2. további nem kevés pénzért ZM vett nekem egy felső-anyagtovábbítót vagy mi a szöszt, de valahogy nem sikerül felraknom - biztosan nem bonyolult, de valahogy szorul, a tű nem jól áll benne, komolyan meggyanúsítottam a céget, hogy nem a megfelelőt adták el nekem (szerdán bemegyek és megkérem, segítsenek már...)

3. nem jutott ott azonnal eszembe, hogy mit is tartok nélkülözhetetlennek, így a szabad gép tűzéshez való talpam nincsen, márpedig enélkül, ugye... gondolom, a meglévő műanyag nem kompatibilis

És a legjobb az egészben az volt, hogy szegény ZM-et, miután leperkálta a nem kevés pénzt (pedig akciósan 50 ezerrel volt kevesebb az ára, de a maradék sem kevés, valljuk meg őszintén), londinernek nevezték, aki kapja csak fel szépen azt a termetes dobozt és menjen az asszonykája után, mert hát ez a pasik sorsa, fizetnek és engedelmeskednek. Na de ilyet, kérem...


2009. június 6., szombat

Újdonság

Van ám nékem új varrógépem, egyelőre addig jutottam vele, hogy megtanultam leírni a nevét: Husquarna Viking Interlude 445
Részletek ma este. Még nézegetjük egymást, bátortalan kísérletek vannak, az elfogódottság jellemzi viszonyunkat.