2014. február 15., szombat

történetek, melyek szereplői jóban és rosszban

Éppen mentünk fel egy bevásárlóközpont valahányadik emeletére és két mozgólépcsőre szakadtunk, Zé ment az egyiken, én pedig mellette a másikon és ez megzavart minket, zavar került a ritmusunkba, de akkor a férjem átnyúlt a köztünk húzódó legalább 80 centin és megfogta a kezem. Így mentünk fel. Mondtam is, hogy na, ilyen egy mindennapi  Valentin - nap.  Én így szeretem.

Ugyanezen férfi az esti ágyneműcserénél arról áradozott, hogy mennyire szereti a friss ágyneműt, az  új ágyneműt, hogy az milyen jó, és milyen szépet vettünk, én pedig nem tudtam, kiábrándítsam-e*, hoyg igen, de egy évvel ezelőtt. Azóta pedig már használtuk párszor. Kicsit elbizonytalanodtam, vajon reggelente nem csodálkozik-e rám is így. És hogy ez most jó vagy rossz.

* természetesen kiábrándítottam. aztán ő engem még jobban, hogy a párnahuzatokat is újnak vélte, melyeket a két kezemmel varrtam. bő egy éve.

17 megjegyzés:

  1. Mindennapi Valentin-nap... Ez nagyon tetszik. :-)

    VálaszTörlés
  2. Mindennapi Valentin-nap... Ez nagyon tetszik. :-)

    VálaszTörlés
  3. Válaszok
    1. azért tudok ám kevésbé jót is írni, tudnék, a felejtésről ;)

      Törlés
  4. Válaszok
    1. némely férfi mind egyforma- ezt szoktam mondani :)

      Törlés
  5. -csak csodálkozzon, -az jó, nagyon is

    VálaszTörlés
  6. :) Keseru-csoki fele desszert? :) Kicsit keseru, de azert meg jo? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. azért 80 %-os ne legyen már, arra vigyázni kell! ;)

      Törlés
  7. eszembe jut Jack Nicholson filmje, talám Mr. Smith a címe, amikor egy reggel ránéz a feleségére és azt mondja: ki ez a nő??

    VálaszTörlés
  8. nevetni lehet, néha én is nevetgélek már csak

    VálaszTörlés
  9. Az élet ajándékpillanatai, melyekből összerakható egy nagy boldogság. (Bocs, ma ennyire telik, de nagyon tetszett az írásod!!!) Üdv: Márti :)

    VálaszTörlés
  10. :))))))))))))))))
    ez nagyon aranyos volt:)))))))))))

    VálaszTörlés