2013. október 5., szombat

nem lehet kedvemre tenned

Minden igaz és a fordítottja is.

Itt van hát az új gépem, gyors, pontos, segítőkész, illedelmes és elnéző. A Legnagyobb Danija eljött velünk vásárolni, ami nagyon hasznos volt, az eladóval folytatott beszélgetésből mi nem sokat értettünk, Zé azt mondta, jelezzük, ha fizetni kell, ő majd akkor a pulthoz lép és elegánsan átadja a kártyáját. Lőn.

Két napos alapozás után érkezett meg hozzám, mindent kinyert ez a Dani* a régiből, pedig én teljesen lemondtam mindenről és ez tök furcsa, mert eleinte jajongtam, hogy jaj, mi lesz a fényképeimmel, aztán eszembe jutottak a filmek, aztán jöttek a különféle dokumentumok, hogy anélkül meghal a biznisz, következtek a bejelölt és időhiány miatt eddig el nem olvasott cikkek, majd a blogok, na, hát blogok nélkül végképp nem tudok élni. Minden újabb elemnél az előzőről már le is mondtam, el is temettem, keresztet vetettem rá, nyilván kellett a hely az új siránkozásnak, nem vagyok én fiatal laptop, hogy annyi minden elférjen a memóriámban. Szóval, szép sorban eltemettem a múltam, hogy akkor most új élet, új fényképek, új filmek, új dokumentumok, új biznisz, új cikkek és új blogok. 
Új lap.

És akkor kiderül, hogy minden megvan. Hát, majdnem megsértődtem, elvégre én itt felkészültem egy new life-ra, frissítés, meg upgrade, ami kell, csontjaimban éreztem a változást .Biztos úr, esküszöm, én akartam.


* nem tudunk nála jobbat elképzelni a legnagyobb mellett. mert nincs is nála jobb

11 megjegyzés:

  1. Akkor én most egyszerre sírok és nevetek... és gyors egymásra találást, valamint hosszú, boldog életet kívánok az új szerzeménnyel.

    VálaszTörlés
  2. hasonlóképpen van itt is... köszönöm!

    VálaszTörlés
  3. Őő, eloretolthelyorseg.blog.hu, ha elveszett volna...

    VálaszTörlés
  4. Nekem az az apró betűs, csillagos sor szúrt szemet! Ez annyira kedves Tőled!
    Azt kívánom, hogy legalább annyira szeresd a laptopod, mint én az enyémet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. legyen így, én is azt szeretném...

      Daninál jobb pedig Zsófi mellett nem lehet, nem tudjuk elképzelni...

      Törlés
    2. Remélhetőleg Zsófi sem. ;)

      Törlés
    3. nem, nem, ő sem! (jogos) :D

      Törlés
  5. ilyenkor mindig megfogadom, hogy márpedig mentek...
    de végül sose...
    mert vagy nincs idő, vagy nincs mire....
    ajjj....

    VálaszTörlés
  6. HOgy én hogy szerettem ezeket a fecskéket és fruskákat! :o)))

    VálaszTörlés