2013. július 23., kedd

wire - less

Vasárnap reggelre eltűnt a netünk, mintha soha nem is lett volna. Az ezt követő másfél napban 7 emberrel beszélt a férjem, mind más volt, így mindegyiknek előadta a történetet, a helyzet nehézkességét, modem, rúter, asztaligép, Mac, laptop, satöbbi. Mind a hét mást mondott, hoyg mit kell csinálni, s bár szófogadóan mindent elvégeztünk, a net beintett nekünk. Egyszer ugyan egy fél napra az én gépembe visszatért az élet, hogy aztán annál nagyobb űrt hagyva maga után onnan is távozzon, röviden mondom: ideges voltam.
A lényeg, hogy próbálkoztak mindenféle nemű és korú egyedek a távmegoldással, mert a szolgáltatónak fizetett havi 15 ezer arra nem elég, hoyg első szíre-szóra ugorjanak a balfék ügyfélhez, végül egy olyan pasihoz kerültünk, aki megpróbált telefonos segítséget nyújtani, de az első mondat után azt mondta, inkább kijön (20 km), itt is volt 15 percen belül.  Megnézte, megjavította, megnyugtatott, hoyg ez tényleg nem ment volna telefonos módszerrel, ránézett a tv-re, ha már itt volt, kicserélte a beltéri egységet, ezen a ponton majdnem megkérdeztem, nem vetne-e egy pillantást egyéb háztartási gépeinkre.

És lett wifi is végre, fel tudta oldani azt a nehézséget, hoyg Mac is, meg nem is, a wifi meg milyen jó, mert ezáltal a röghözkötésem megszűnik majd, volt is nagy öröm. Nem számoltunk azonban azzal, hogy a jel nem megy át a deréktól felfelé 60 centis vályogfalakon, így bár zsinór nélkül, de hol tudom továbbra is használni az én gépemet? Az asztalomon.

5 megjegyzés:

  1. rúter / router mentesek lettünk, csak egy modem van

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát de miért? az össze van kötve a Mac-cal, nem cincálhatom az ablakba...

      Törlés
    2. :) pedig milyen jól mutatnának együtt az ablakban a virágok közt. Gondolom azon kimenne a jel, főleg, ha kinyitod. De lehet, hogy nem is a kertben akarsz wifit, csak én gondolom azt, hogy kiülnék, ha lenne hova, és ezért azt hittem te is ezt szeretnéd? :)

      Törlés