2013. július 19., péntek

nem mese

Ha ezt túlélem, amit nyilván túlélek, csak nem kapok szívrohamot ott, élő, egyenes adásban, nem igaz?, szóval, vegyük ezt készpénznek, túlélem, és utána összekapom magam. Olyan nyögvenyelősen telnek a napok, jó lenne azt gondolnom, hogy a meleg miatt, de nyilván nem.
Kellene egy új terv,  még inkább egy olyan ember, aki meghallgatja, hoyg mit szeretnék és segítene a lépéseket megtervezni, tök komolyan mondom. Mintha valami halászhálóba lennék beletekeredve és természeténél fogva minél jobban ki akarok belőle keveredni, annál jobban csapkodom, így annál jobban körbefon a kuszaság. Nem szabadulhatok. Lépnék egyet balra, de ahhoz, hogy megtegyem, legalább 5 másik elő-lépés szükségeltetik és teljesen összezavar. Minden feltételhez van egy halom elő-feltétel.

Mindemellett még az is van, hogy halogató típus vagyok, most azonban ezt (is) annyira meguntam, hogy elkezdtem ledolgozni őket, a jó érzésért, a megkönnyebbülésért, de mint a mesében, egy levágott sárkányfej helyébe három nőtt.

6 megjegyzés:

  1. mintha én írtam volna, kedves Rita....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. van néhány közös pontunk, egyre inkább kiderül

      Törlés
  2. Kár, hogy olyan messze lakunk egymástól. Nagyon szívesen segítenék neked! Cérna elvágásában, vasalásban, vásárlásban...tök jó vagyok. Vagy van esteleg valami távsegítség is?

    VálaszTörlés
  3. nekem meg tök jól nőtt fülem, amivel tudok hallgatni, képzeld! micsoda véletlen szerencse!

    VálaszTörlés
  4. kedvesek vagytok! most olyan segítség kellene, aki a bzniszben segít, de úgy, hoyg megmondja a lépéseket, előbb legyenek üzletek, utána ez, meg ez, de az üzletekhez ez meg ez a jó politika vagy ne legyenek üzletek, hanem inkább ez eg ez, amihez ezt lépd meg, satöbbi.. :(

    VálaszTörlés
  5. hja! ha megvan az illető és végeztetek, küldd már el hozzám is légyszi. Mert fülem az van, másom nem olyan sok...
    (pl. fogam... bruhaha....)

    VálaszTörlés