2013. június 3., hétfő

újabb

A múltkori szörnyszülött után nekikezdtem a Cascatá-nak és gyönyörűen alakult, gondoltam is, hogy na ugye, igenis tudok kötni, tessék, már vagy 15 centi készen van a kendőből (kezdőszem: 383) és éppen, mikor elcsodálkoztam az ügyességemen, a minta és a kendő egységén, akkor egy, azaz egy szemet elrontottam, s azóta hiába igyekszem helyrehozni, csak hibát hibára halmozok. Már bontottam is pár sort, mégsem találom magam, kiestem a ritmusból, megzavart ez az apró hiba, ebből pedig fejtés lészen.
Nehezen viselem a hibát is, hogy elrontottam, s csak én lehetek a hibás, de azt is, hoyg nem tudom helyrehozni, hogy bármennyire is szeretném, nem sikerül, hogy minden kísérlet nemcsak kudarcba fullad,  de növeli a hibalehetőségek számát, s ezt én akkurátusan meg is lépem, de még az is kínoz, hogy ha rögtön lefejtem, már rég túl lennék az egészen.
Néha nem kell javítgatni.

10 megjegyzés:

  1. Anyám, micsoda minta már megint, kendőkötésben kamikaze alkat vagy, asszem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. egyetlen nehézség van benne, a kezdő 383 szem, mert többször is elszámoltam magam. és az első sor, hogy rendben kezdődjön. utána semmi.mármint általában, mert nekem mostanában egy kötés sem megy. :(

      Törlés
    2. Nálam az van, hogy csipkét csak ritkán, ha olyan a hangulatom (ha érted, mire gondolok). Most egy 23 szemes kis szélcsipkén dolgozom, 23 szem, és eddig hatszor (azaz 6-szor, 6x!!!) bontottam le, mert csipkét nem tudok sorról-sorra bontani se, vagy megyek tovább, mint a rutin vizsgán, miután feldöntöttem egy kukát, vagy szétszedem az egészet - szóval ebben is vannak fokozatok.

      Törlés
  2. kezdd újra, úgyse hagy békén addig, de kell egy ilyen!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. csak újrakezdés van mostanság, mintha ...de igen,ez lesz a sorsa!

      Törlés
    2. És mint tudjuk, újrakezdeni sose késő...
      (Na, menjek már a fenébe :D)

      Törlés
  3. látod, ezért maradok én az egy sima egy fordítottnál. pláne, mert abban talán nem olyan feltűnő a hiba:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ez sem sokkal több, hidd el, nem a minta nehéz,én vagyok béna. ez van.

      Törlés
  4. Na, ezért nem fejeztem be semmilyen kötést tinikoromban.
    (Azóta bölcs asszony lettem. Bruhaha.)
    De a végén, amikor a hatodik újrakezdés után sikerül, mennyire büszke már magára az ember! De mennyire!
    Szóval, valójában minden lebontással közeledsz a tökélyhez. Nna.

    VálaszTörlés