2013. március 6., szerda

megújulás

Ez meg igazából egy Smart-ies, ami nagyon régóta van a repertoárban (ma fellengzős kívánok lenni), már a wamp-on is ezer éve kínálom (ez kettőt jelent, két évet), csak közben az történt, hogy először elfogyott az alapanyag, a vízlepergető cucc, ill. nem fogyott el, csak éppen valami nagyon sok %-kal emelték a spanyolok az árat (60 ?), cserében hetek, hónapok múlva szállították. Vagyis, mégis csak elfogyott számomra.

Aztán meg a fület is másképpen szerettem volna, mert eleddig bőr /műbőr fülvolt, de nem mindig sikerült színben megfelelőt kapnom, és ezt én eléggé untam,így most ez változott. 

A forma, az elrendezés, a méret, a belső viszont nem.

Itt egy before kép.


  

7 megjegyzés:

  1. Azt hittem a tegnapira, az a tökéletes, és nekem kell, de most úgy érzem, talán inkább ez... Hónapok óta gyökölök, melyik fazont válasszam :-D

    VálaszTörlés
  2. Az a baj, hogy túl jó minőségűek, így sajnos nem találok ürügyet arra, hogy újat vegyek. Így volt ez az életfással is vagy 3 évig. :o) Most pedig az előszobafogason lóg mint sapka és sáltartó. Mert ahhoz még mindig túl jó, hogy megváljak tőle. Meg szeretem is, na!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eta kedves, az mesefás pedig textiles volt, ezek már sokkal jobbak, hidd el nekem! ;)

      Törlés
    2. és hát:örülök, ki ne hagyjam :)

      Törlés
  3. Hát erről beszélek, a másikra 3 év után már rá tudtam fogni, hogy feslik az alja, kell másik. De ennek semmi baja. :o) Persze, mivel táskamániás vagyok, egyszer csak eljutok arra a wamp-ra, és akkor úgysem tudok ellenállni a kínálatnak. ;o)

    VálaszTörlés