2012. december 4., kedd

új koordinátákkal

Most tudom csak igazán dicsérni azt az okos kis fejemet, hogy nem szakmai blogom van és nem szuper honlapom*, hanem kesze-kusza életünk kesze-kusza lenyomatának online változata,  így aztán senkinek meglepetést nem okoz, nekem magamnak megkönnyebbülést annál inkább, hogy nem kell kedves, vidám, Mikulásos, karácsonyos, fennkölt és emelkedett, de mindenképpen magasztos képeket és szövegeket idebiggyesztenem,
hanem őszintén elmondhatom, hogy igen, szeretem a munkám, igen, szeretem a táskáimat, igen, szeretem (what'smore), hogy vásárolnak tőlem, ha nem lenne, nagyon nagy baj lenne nálunk (így csak likviditási problémák adódnak elő, remélem), és igen, én a fogyasztói társadalmat képviselem decemberben, bizony, hogy azt szeretném, ha az emberek vásárolnának karácsonyra, 
de azt is leírhatom őszintén, hogy iszonyat fáradt vagyok, hogy keveset alszom, sokat kávézom, alig bírok felkelni, hogy iszonyúan szorongok abbéli félelmemben, hoyg nem leszek készen a megrendelésekkel, hogy rémesen félek attól, hogy nem vesznek meg a wampon tőlem semmit, meg attól is, hoyg az első alkalommal mindent megvesznek, amit nem tudok majd pótolni egy hét alatt a következő vasárnapra, de szorongok a szorongástól is, mert akkor nyilvánvalóan nehezebben megy a munka.

Szóval, az van, hogy  három wamp lesz, 9-én, 16-án és 23-án is, és én mindegyiken ott leszek, az utolsón sokat vacilláltam, érdemes-e, akarom-e, de miután nem cseng hónap elején a fizetési utalás sms-e, így egy kicsit más a helyzet, ez van. Nem lesz rend, meg lehet, hoyg tisztaság sem, és sok minden kérdéses, de amikor kérdezgetik, hogy mit szeretnék karácsonyra, a legőszintébben tudom legalább azt válaszolni, hogy azt, hogy mindenki legyen velem.


* majd lesz az is

11 megjegyzés:

  1. Átérzem. De még mindig jobb ez, mint Stepford wife-nak lenni. Szerintem.

    VálaszTörlés
  2. olyannyira, hogy az eszembe sem jutott, de most, hogy te mondtad,máris jobb a kedvem, esküszöm!

    VálaszTörlés
  3. IMÁDLAK! Az őszinteségedet talán legjobban, de azt is hogy mindenben találsz valami örülnivalót. Vasárnap viszek neked sütit :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mindenben sajnos épen nem, de a sütiben például nagyon :)

      Törlés
  4. Hát ezeket én is érzem mind magamon!
    Ja és nem nyugtat meg a tudat, hogy Te is ilyen cipőben...

    Deee...
    Van most valami a levegőben, ami miatt képes vagyok a reménytelennek és bizonytalannak tűnő dolgokban is meglátni valami kis fényt... :)
    (Pl. tegnap is... milyen jó volt hogy a hányós gyerekem itthon lábadozott, mert volt kitől kérdeznem a vásárra varrás közben, hogy szerinted ez milyen? És alapvetően fárasztó, de jó napunk volt... Olyannyira, hogy képes voltam egy kedves korábbi ffi megrendelőmnek igent mondani, mert a barátnőjének rendelt tőlem Karácsonyra könyvborítót! Meghatódtam...az ilyenektől meg szoktam...)
    Fogalmam sincs, hogy leszek kész mindennel...Néha elkap a kétség...akár éjjel is...
    De tudom, hogy amik készülnek, annak valaki valahol nagyon fog örülni és ez hihetetlen energiákat képes adni... A fogalmam sincs milyen tartalék zugból...!

    Küldök a pozitív kis szikráimból, ami időnként meglátogat ebben a sűrűre sikeredett időszakban... :)))

    Amúgy lélekben Veled vagyok, Te Drága! Ölellek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én már mindenkivel csak lélekben vagyok:)

      kitartás neked is, jó lesz ez!

      Törlés
  5. Nagyon szeretem ezeket a tökéletlen,nem rózsaszín,életszagú bejegyzéseket olvasni Nálad!

    VálaszTörlés
  6. Előkészületek nélküli karácsonyban rutinos versenyző vagyok már. A jó hír az, hogy a karácsony mindenképp eljön és nem attól függ a jó hangulat, hogy egyszerű az étel vagy bonyolult, volt-e takarítva vagy nem. Szóval jó lesz, tényleg! Addig meg kitartást neked!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. így képzelem én is,ezt remélem én is, és köszönöm, Adél!

      Törlés