2012. december 8., szombat

felnőtt tartalom

Ez volt tavaly.  Ez sem Moha Adrienn, de legalább valami.



Ehhez képest a jelen.  Én akartam, tényleg, napközben kiszámoltam, hogy 11 körül végzek és utána majd szépen, nyugodtan, mintegy levezetésképpen ráhangolódásképpen majd lesz elcsendesedés, belső öröm. Végülis volt,. csak nem az elképzeltek szerint.

Egyszerűen semmi nem sikerült, de már az első ponttól kezdve, amikor kiderült, hoyg nem elég a méz, elfogyott a szegfűszeg és nem találom a receptet, bár utóbbival kapcsolatban kiderült, hogy 24 év alatt igenis képes voltam megjegyezni. El is gondolkodtam, mennyi minden lehet, amiről azt hiszem, hogy na, azt én nem tudom.
Kb. 150 formánk van, ennyi kell ahhoz, hogy a szokásos 10-et használjuk.

Most jön a java, kendőzés nélküli felvételek.

Azt hittem, ez menni fog, végülis mi ez, vonalak.
Hát nem.


Itt már világosan látszott, hogy egyenest semmiképpen nem tudok.


Miró sírva könyörgött volna a mézesemért.



Elvakult szenvedély .
Némi analizálás után arra jutottam, hogy itt azt próbálhattam érzékeltetni, mekkora küzdelem folyik a petesejtért, miközben a  résztvevők nem veszik észre, hogy a cél a hátuk mögött van.


És a megoldás. Idén a pöttyös a trend nálunk.



17 megjegyzés:

  1. hát ez a pöttyös szuper, csak persze idáig el kell jutni. eljutottam egyébként én is, de Mohát én (se) veszem alapul többet:-)
    én az adventi koszorúval követtem el ennél jóval nagyobb hibát, nekiálltam ugyanis...

    VálaszTörlés
  2. és mindehhez Adrienn végtelenül kedves személyiség, szóval,minden tekintetben mögötte kullogok:) csak az kerülhet felszínre,mi a mélyben van? hát csak nem :DDD

    VálaszTörlés
  3. :D :D :D Nem vigasz, tudom, de én sem tudok egyenes vonalat húzni ehető dologgal. A pöttyös meg így jó! :)

    VálaszTörlés
  4. Érdekes a párhuzam a megtermékenyítés és írókázás között. Elgondolkodtató.Egyébként a probléma ismerős, így én az idén a java sütit meztelenül hagytam. Próbaként bolti tubusos iceing-ot használtam, de even worst. Van aki a mézesekben profi, van aki meg a befőzésben. A Nálad látott és elkészített szilva chutney-ból félretettem két kis üveggel ajándékba a tornás társaknak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én már rengetegszer írókáztam, azért szokott sikerülni,mondom, nem Moha, de azért van pofája,meg nagy mennyiségben ránézve olyan kis helyes szokott lenni.

      na, idén nincs az a tömeg, amelyben jól mutatnának.

      Törlés
  5. Elragadó vagy - a mézesek is ragadnak?

    VálaszTörlés
  6. Szétröhögtem magam, persze teljesen barátilag. (Én még sose sütöttem mézest :)) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én már vagy 25 éve,de ez volt a mélypont, ha jól látom. s azt hiszem,jól látom.
      de a Miro, az tuti:D

      Törlés
    2. ez volt a mélypont? ah! én évekig kerestem ehető receptet, aztán egyszerre kettőt kaptam, puha mindkettőt, bármit csinálok. na de előtte? a szakadék mélye!

      Törlés
  7. Süsd meg, "annyi" mézünk még lett volna és a szegfűszeg is jól termett az idén...! Illetve már megsütötted, én is egy /sok/ sikertelen írókázás után jöttem rá a pöttyös megoldásra! Gyönyörűek!

    VálaszTörlés
  8. Hát Rita! Ez most jól esett... Olyan nagyokat röhögtem...
    De a Míro vitte a pálmát!!! :)))))))))))))))

    Azt meg végképp nem értem/tudom, hogy honnan van ennyi energiád, hogy még mézest is sütsz az 5 Ft felettieknek... :)
    Komolyan nagyon rendes vagy! Nagyon...Én mondom!
    Puszillak!

    VálaszTörlés
  9. Mekkorát nevettem! Köszönöm! :-D

    Mindenesetre szerintem jó a pettyes. Vannak ilyen napok, na.

    VálaszTörlés
  10. Zazi, szuperek a mézeseid - egyéniségek, mint Te!

    VálaszTörlés
  11. Hát ez kész, Miró, meg a petesejtek.... én egyelőre csak nézegetem az enyémet, mert tetszik, na! :)))

    VálaszTörlés
  12. :DDD én is elég nagyot röhögtem :DD Miró és a petesejtek, hihihi :))) amúgy meg szuperek! (és nekem is lassan száz felé tendál a kiszúrók száma, melyekből valóban tizet szoktam használni kb... hm, ez miért lehet...)
    na nálunk majd szombaton lesz alkotás, addig röhögcsélek könnyen :)

    VálaszTörlés