2012. november 5., hétfő

Vlad (kendő)


Tegnap lettem kész a kendővel és ma, amikor a tűk alól is kijött, mutattam a fb-os csoportnak, ahol mindig mindenki mindenért lelkesedik, tök jó fejek,mert a kezdő is jól érzi magát a csoportban, mer kérdezni, nem ciki, miközben a vérprofi tervezők is örömmel veszik a dicséretet, szóval, jó, na. Engem elég kevés alkalommal lehet dicsérni, a többiekhez képest én alig mutatok valamit, más három nap alatt megköt egy ilyen kendőt, nekem jó, ha három hét alatt sikerül. 
Viszont Cili megkérdezte, hoyg ez tényleg Vlad-e, mert az övé nem ilyen, engem meg el lehet bizonytalanítani egy pillanat alatt, mert előfordulhat, hogy először a Vlad mintáját akartam kötni, de meggondoltam magam és csak egy  az első infó fér bele a fejembe - szóval, megnéztem, kérem, ez tényleg Vlad. És elsőre is ilyen volt.

Szitakötőből készült,  Alkony árnyalatból, szerintem nem annyira lila, mint a linkelt oldalon, de nem is annyira halvány, mint nálam, az igazság valahol a kettő között van.
Nem mértem sem grammot (gondolom, olyan 78 gramm körüllehet, majdnem mindig ennyi), sem centit, nincs kedvem, viszont ideírom azt, amit majdnem mindig kihagyok: 4-es tűvel kötöttem, dupla szállal.







31 megjegyzés:

  1. Ez olyan gyönyörű!!Nekem abszolút semmi fogalmam se a kötésről,se a horgolásról,de ezt egyre nagyobb hiányosságnak érzem!!!

    VálaszTörlés
  2. Pókhálófinomság. Hűűűű! Minden csodálatom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. dupla szálas, azt azért mondom :) de így is olyan max. 80 gramm. gramm. őrület.

      Törlés
  3. Persze hogy Vlad! És itt is gyönyörű!!
    A másik: ezt a kezdő baromságot nem magadra értetted, ugye? Az nem kezdő, aki úgy és olyanokat köt, mint TE!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Macus:)
      kendőben mondjuk, hogy jó vagyok és ennyi. egy nyamvadt zoknit sem tudok megkötni, kesztyűt sem, pulóvert sem, kardigánt sem és sapkát sem. szóval. megmondom őszintén: el is vagyok kenődve magam miatt, nem fejlődöm, és ez nem a vigasz vágya miatt van, hanem komolyan mondom.

      Törlés
    2. Zazi!
      De fejlődsz, méghozzá a kendőkötésben!
      (Én régen kötök, de zoknit és kesztyűt nem tudok. Őszintén szólva nem is érzem szükségét.)

      Törlés
  4. Csodaszép, az biztos. Remélem akkor ezt már tényleg hordani is fogod.
    Különben én is tiltakozom a kezdő titulus ellen. Csak azért nem tudsu zoknit kötni, mert még nem is próbáltad!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mamzi,én sem úgy gondoltam, hogy kezdő vagyok, inkább úgy, hoyg megrekedtem valahol és ez elszomorít.

      nem az enyém lesz,karácsonyi ajándék:D

      Törlés
  5. Válaszok
    1. ez egy nagyon egyszerű minta, Eszter, ajánlom... puszi:)

      Törlés
  6. Nagyon szép! Én már kötöttem zoknit, kardigánt, pulóvert, sálat és sapkát is, viszont az ilyen kendőket csak kerülgetem. Egy hülye kérdésem van: teszem azt fel, hordás közben - ami nálam gyakran megesik - leöntöm és mosni kell, akkor utána újra kell blokkolni? Mert akkor nem kötök ilyet még ajándékba se, mert kivágnak vele! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mosás után újra kell blokkolni, ez a rossz hír. a jó viszont az, hoyg ez nem pulcsi, nemzokni, tehát a mosása fehér holló:)

      Törlés
  7. Csodaszép!!!

    Én a 7végén kezdtem sapka horgoló karrierem, egy sikeredett, ma nekiestem a kötésnek. Amelyik gyorsabb nálam, abból lesz tömeggyártás, karácsonyra szánok szetteket. Bár a kesztyű kicsit aggaszt:)
    Jó dolog ez, végre lesznek cuccaim imádott színeimben:)

    Kendő....gondolni sem merek rá hogy neki álljak....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a horgolás sztem gyorsabb, viszont több fonalat fogyaszt, nekem ez a tapasztalom, Tímel

      Törlés
    2. Nos, akkor ezt a szempontot is figyelembe kell vegyem:)
      Köszönöm, ez hasznos nekem nagyon!

      Törlés
  8. nagyon szep szine van, es igazan szep csipkes!

    VálaszTörlés
  9. Hűatyám! Ez még dupla szállal is nagyon vékonynak tűnik!!
    Nagyon szép!

    VálaszTörlés
  10. Ó milyen szép ! Én is tervezem megkötni, és egy kedves blog író, bizonyos PIRO lefordította a tervező engedélyével, úgy hogy nyelvi nehézség már nem akadály.Látom hogy a fonalad nagyon vékony, nekem RIKKER csipke gyapjúm van, kicsit ijesztő hogy varró cérna vastagságúnak. Ha több szálat fogok össze, nem látszik majd a végeredményen? Összesodródik annyira?
    Zokni kötéssel mindenképp próbálkozzál ! Nagyon jó ám!Én úgy gondolom nagyon szeretnéd. Bár nem akarok beleszólni, csak tényleg így gondolom.AHAM készített egy zokni kötős könyvet, a BARKÁNÁL lehet kapni.Még nem láttam, de bízom benne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ismerem a könyvet,időm idén nem lesz belemélyedni, de majd januárban? esetleg?

      a Szitakötő nagyon vékony (1300 m/ 10 dkg,ha jól emlékszem), ezt én simán összefogom, s látod az eredményt:)

      Törlés
  11. Elnézést, sietek, és nem olvasom vissza amit írok.Egyéb hiba is van az előző szövegben, de csak az AHAMÁT javítom. Judit

    VálaszTörlés
  12. köszi,lányok, aranyosak vagytok, jólesik:)

    VálaszTörlés
  13. Előre is drukkolok a januári terveidnek. Én azt a hónapot is nagyon szeretem.Akkor szoktam csíráztatni, meg mindenféle elkezdett és el nem kezdett dolgot készíteni. Hol vannak azok a hosszú téli esték, amiket egyesek emlegetni szoktak?Jó lenne nekem néhány ilyen.Vagy az alvásról kell leszoknom. Judit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. rosszul mondhattam: éppen az a baj, hogy a 2012. januárjában írt terveim közül...legyintés. sok nem. :(

      Törlés
  14. Fel ne add ! Gyors sikerélmény sok mosolyka várható.Hamarabb elkészül mint egy kendő.Ha öt tűvel kötök, mindenki le van nyűgözve.Kicsit mindig restelkedem magamban. Ha tudnák mennyire nem bonyolult!Kollégista koromban, betegszobán/nem túl betegen/tanultam meg egy hozzám hasonlóan beteg lánytól.Mindig szerettem a dolgot.
    Na most már befejezem az agitálást.
    Judit

    VálaszTörlés
  15. szépséges!!!! el sem tudom képzelni, hogy mennyire lazán köthetsz, ha 2szállal és 4es tűvel ilyen csipkésre sikeredik, irigykedem:) én még egyet sem tudtam ennyire légiesre kötni...most próbálkozom a Szitakötő 1szálával és 3,5es tűvel, de megint nem lesz olyan :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én úgy kötök,ahoyg akarok, de komolyan, itt lazán akartam, de hidd el, ugyanezt el tudom követni szorosan is.
      és mindig 4-es tűvel kötök... :D

      Törlés