2012. november 6., kedd

mégsem annyira

A kötés engem megnyugtat és kikapcsol, relaxáló tevékenység, miközben eredmény is lesz, kézzelfogható eredmény. Tehát jó.
Viszont. 
Viszont az a helyzet, hogy egysíkú vagyok, miközben alapvetően azon sírok, hogy több mindenhez értek kicsit és ez milyen rossz, ahelyett, hoyg egyhez nagyon, közben a kötésnél (láthatjátok) elsősorban a kendők dominálnak, úgyis mondhatnám: kizárólag. És ez egyre jobban zavar. Olyan semminek érzem ezt a dolgot, mert oké, jó csinálni, meg emlékszem még arra, amikor fogalmam sem volt, hogyan lehet egy kendőt csak elkezdeni is, nemhogy megkötni, az a rengeteg jel, meg ábra, ugye.
Igen ám, de ennek pár éve (4, esetleg 5),  a misztikum elmúlt (még akkor is, ha most értetlenül nézek egy mintát), jobban mondva áttevődött másra, pl. a zoknira. Meg a kesztyűre. És azt látom, hogy nem fejlődtem semmit az elmúlt időszakban, kendőt kötök, meg kendőt, miközben mások tudnak zoknit, meg kesztyűt, meg pulcsit, meg kendőt, meg mindent. Például Eszter, nézzétek meg.
És mindehhez visszanéztem a januári terveimet, ott vigyorog a zoknikötés, klassz.

7 megjegyzés:

  1. szombaton elmész a talira, ahama megtanít, pipa.
    egyéb tervek? :-)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó! lenne... de vasárnap nekem wamp,már nem is alszom szinte, szóval, ez ugrott:(
      de majd!

      Törlés
  2. Sokan képesek levezetni az atom hasadás képletét. Én le tudok vezetni alapműveleteket. És ez így jó:)

    Hát ha a kendő, az ami közel áll hozzád, akkor azt kötöd. Ez nem jelenti azt, hogy nem fejlődsz! Ne viccelj! Gyönyörűségek kerülnek ki a kezeid közül, meg a fotólencséd elől(vagy honnan kell ezt nézni).

    Ha nem lesz zokni a blogodon, én akkor is olvasni foglak:)

    VálaszTörlés
  3. Te most viccelsz, a kesztyű valami pofonegyszerű dolog. Sokkal könnyebb, mint ahogy gondoltam volna. (És unalmas:) egy ilyen kendőhöz meg hozzá se mernék fogni. Ha kell az egyujjas leírásí, elküldöm. Ötujjast nem akartam, de biztos az se nehezebb, mint ez.

    VálaszTörlés
  4. Én pedig azért adnék mitnem, ha csak egy incifinci ilyen pihekönnyű csipkeálmot meg tudnék kötni, mint ez a te (szerinted egyszerű) Vladod. Amiket te szeretnél, ahhoz csak idő kell meg elhatározás, a csipkekötéshez viszont egy csomó olyan képesség, ami vagy van, vagy nincs: a mintaolvasáshoz abszratciós készség, a kivitelezéshez koncentráció és fegyelem, nem beszélve a kéz ügyességéről, mert egyenetlen szemekkel is lehet csipkét kötni, de minek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nekem ez mind lenne?? jé...!

      Törlés
    2. Na látod, az "abszratciós" meg persze elsietett "absztrakciós". :-)

      Törlés