2012. november 5., hétfő

ki így, ki úgy

Zé egy időben hosszan dolgozott Meloccoval különböző munkák kapcsán, így ismerkedett meg Lőrinccel (röviden: Lőr), akivel nagyon jó  kapcsolatba kerültek. Mellocoék gyakran mesélték, hoyg amikor Melocconak volt az a nagyon csúnya balesete, nagyjából mindene gipszben volt, de már tudott ülni,  így a műteremben utasításokat adott Lőrnek, hogy mit és hogyan csináljon. Lőr éppen lehajolt valamiért, amikor úgy maradt, megroppant a dereka, na, aki élt már át hasonlót, az tudja, hogy moccanni sem. Melocco segíteni akart (nyakig-gipsz, mondom), de a botja éppen Lőr mellett volt,  így odaordított neki, hogy megyek, Lőr, várj, segítek, csak rúgd valahogy ide a botom...

Na, ez két dolog miatt is előkerült a hétvégén,  emlékeztünk Lőrre és nem szentségtörés nevetéssel emlékezni, másrészt viszont (profán rész következik) elkezdett fájni a derekunk (korral jár),  egyszerre (mint az idős házaspárok, akik elkezdenek egymásra hasonlítani, lehet, hoyg ez a belépőszint), így aztán előfordult, hogy egyikünk ment a másiknak segíteni felállni/leülni, és azt nem írhatom, hogy a másik segítségére siettünk, mert arról szó sem volt.

5 megjegyzés:

  1. :)

    Emlékezni így szeretek, vidám dolgokkal, az emlékezés maga amúgy is szomorú.

    VálaszTörlés
  2. Jaj, ne röhögtess már, Zazi!

    VálaszTörlés
  3. esküszöm, így történt. mindkettő.

    ha van jó, arra emlékezzünk, amondó vagyok!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jo, koran reggel megnevettettel. :))

    VálaszTörlés
  5. Zazi, nemár :) a derekam nekem tegnap fájdult meg - valami derékfájós kór kering ezek szerint a levegőben :)

    VálaszTörlés