2012. október 27., szombat

engem ez lenyűgözött, nem tagadom

Az rendben van, hogy bringa, így szocializálódnak, ilyen a rendszer,  a gyerekek is bringával közlekednek, abszolút természetes ez,  mindenhol (jó minőségű) utak, mindenki figyel, bicajjal visznek mindent, csomagot, heti bevásárlást, gyereket, táskákat, mindent, ráadásul a bicajok esetében nincs luxus, nem törekednek trendiségre, guruljon, aztán kész, hogy azon túl hogy néz ki a járgány, kit érdekel. Virágnak olyan rozsdás a lánca, hoyg Zé mikor meglátta, azonnal olajért kiáltott, szegény gyerek, ilyennel jár - aztán kiderült, hoyg ez semmi, bevett szokás, hogy úgy mondjam. Igaz, váltani nem nagyon kell, csak ne essen le a lánc, a többi részletkérdés.

Na, de a csajosítás, az megy ám, teljesen érthető, még ha nevetnem is kellett néha, elvégre van az átlag fekete bicikli, még szép, hogy legalább a kiegészítő legyen rózsaszín. Virágos. Valamilyen.
 Némelyeknek elég egy színes csengő (légy nyugodt, hogy használják), másnak egy tarka nyeregborító, de a többség virágot akar, a kormányra, a a vázra, a hátsó csomagtartóra, minimum a ládára, szerénytelenek befuttatnak művirággal mindent, a mennyiség személyiségtől függően ölt méretet.



ez  még használatban van, nem ritka példány:



na jó, ez már nem. csak őrzik (gondolom):


 A bicajok elején lévő ládák szuperek, beledobnak mindent, szem előtt vannak, nem veszíthetnek el semmit belőle. Nem bíbelődnek sokat az esztétikummal, a praktikum, az a lényeg, és ez nekem nagyon tetszik. Nem ciki a műanyag láda (csajoknak azért pink, please), a banános rekesz, a sima faláda, a kifinomultabbak már fűzfakosárral dicsekedhetnek.








Ami a legjobban tetszett nekem/nekünk, hogy nincs hivalkodás, a bringa az eszköz ahhoz, hogy gyorsan és könnyen elérjék a célt, működjön és kész, nem kell mountain bike (Csongrádon ezen nekem gyakran kell mosolyognom, teljesen lapos a vidék, nincsenek még emelkedők sem, nemhogy kiemelt kategóriás hegyek, mégis a többségnek hegyikerékpárja van, nem is akármilyen, de minek?), nem kell, hogy csillogjon-villogjon, nem státuszszimbólum. Bringával közlekedik a kisgyerek, az anyuka,  az egyetemista, a hivatalnok, az üzletember.  Hasonló bringával. Na jó, az üzletembernek nincs ládája elől.







Update: a bringákat lopják, ugye? Igen. Ezért nem szabad csak a kereket rögzíteni, mert akkor a körülötte lévő szabad alkatrészeket elviszik. Élő példa a képen.:D



14 megjegyzés:

  1. Jól néznek ki :) Tesóm azt mondta, azért aggatják tele egyedi kiegészítőkkel a bringákat, hogy könnyebb legyen kiszúrni a több száz, néha több ezer bicikli közül a tárolóban/parkolóban a sajátot. És azért roggyantak a járgányok, mert a jó minőségű bicajokat ellopják (még a hanyatló nyugaton is :) )...

    VálaszTörlés
  2. Szó szerint úgy van, ahogy Annás írta. És azért is használják (az így szocializálódtak mellett), mert nem kell a brutális parkolási díjat fizetni, nem kell órákat a dugóban ülni, és pl. a céges autó is úgy működik, hogy km nyilvántartást kell vezetniük és a saját célú használat után neki kell a saját zsebéből az adót megfizetnie, ezért még a jól fizetett menedzserek is biciklivel járnak a hétvégn, és bevásárolni, meg étterembe és hasonlók. Nem mintha nem tudnák megfizetni az adót, de minek fizetni, ha nem muszáj.

    VálaszTörlés
  3. Hihi, nekem is van a rózsaszín és virágos biciklimen rózsaszín virágos nyeregtakaró:))) És szeretnék a kosaramra horgolt virágokat:)))
    Ez alapján már vérbeli holland lehetnék:))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. bizony:) főleg, ha mindenhová ezzel mész, ezzel a kis cukisággal! :)

      Törlés
  4. igen, ez teljesen így van, horror a parkolás, a bicajparkolás még mindig olcsóbb (van külön parkoló nekik,Utrechtben akkorák,hogy Kínában is beválna), és meg kell ismerni a bicajt, de ha már kell jel, legalább csajos legyen, ezt mondták:D


    van egy olyan fényképem, ahol egyetlen kerék lóg már csak a záron, ezért nem szabad kerékre rögzíteni, mert akkor a többi mozdíthatót elviszik:D én csak azt mondom, hoyg nem zavarja őket a tény, hogy ócska a bringájuk. mert éppen zavarhatná is:D

    VálaszTörlés
  5. Mikor kint éltem,nekem egy minden kiegészítőt nélkülöző céges bicajom volt.
    Amszterdam egyik nagy parkolójában hanyagul letettem hajnali f5 -kor és vidáman siettem a körutazó buszomhoz.
    Este mentem a kis drágáért. Akkor szembesültem tettemmel:) 4 szintes bicaj parkoló,dugig.....3 órát köröztem, mire megtaláltam:) Végtelenül boldog voltam, hogy a rozzant jármű meglett,nem herdáltam el a cég jármű állományának egy részét, és tettem rá egyedi jelet:):):)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ez jóóóó! (még ha akkor és ott nem is volt az) :)
      mit csináltál kint?

      Törlés
    2. Egy rózsakertészetben dolgoztam. Kertészet?? Üvegház komplexum:)Jaaajjj de nagyon jó volt, most nosztalgiázom egy kicsit:)

      Köszönöm a képeket, és a beszámolót.

      Törlés
    3. még lesznek képek, van itt bőven:)
      azért az a rózsakertészet... dobog a szívem rendesen

      Törlés
  6. Volt nekem egy fehér/rózsaszín, használt, imádtam! Aztán valaki azt gondolta a családban, hogy nem jó és vett egyet. Nem jó és nem szeretem. A használt nem rozsdásodott, az új már az első évben, és sorolhatnám. Meg olyan nekem való volt, na.
    A fehér/rózsaszín úgy került a birtokomba, hogy az előző citromsárga mb-ot ellopták (nem, ez nem a csilivili, ez a szuperolcsó fajta volt, rendes bringát annyi pénzért nem adtak, cserébe műanyag volt rajta minden, bár nem is rozsdásodott). Hogy mitől volt olyan szar az a bicikli, én nem tudom, de amikor ellopták, az egyetlen gondolatom az volt, úgy kellett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. de akkor most megint a kis liebling-et használod? remélem:D

      Törlés
  7. Hé, ne tessék a csongrád megyei mountain bike-osokon viccelődni! :)
    Nekem is az van. Járunk is vele rendszeresen a hegyekbe. Még az osztrák Alpokban is tekertünk, és évek óta legalább egyszer feltekerünk Olaszkapuig Szilvásváradról. Sok hasonszőrű ismerősöm van aki uhyanígy csinálja. Egyébként akkor is azt a bicit választom, ha csak a városból kimegyek a töltésen. Próbáltál már merev farú vs. összteleszkópos bicivel földúton végigmenni? :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igazad van,elnézést kérek.
      én konkrétan a csongrádi viszonyokat ismerem, de az speciel igaz,hoyg nem mentem földúton régimódival:(

      Törlés
  8. Most nem is tudom, örüljek-e vagy sem, hogy ott is le kell zárni a bicajt. Mindenesetre annak egyértelműen örülök, hogy egyre több kerékpáros van az utakon itt, Debrecenben is. Teljesen más életérzést ad, ahogy a bicikliúton megyünk egymás mögött, várunk a zöld lámpára - nem járó motorral, hanem földre lógatott lábakkal. Szeretem fíling.

    VálaszTörlés