2012. október 1., hétfő

Befőzés XXXI. - fehérboros körtebefőtt és - lekvár

Körtéből nem sok mindent szoktam készíteni, nyersen, úgy igen, úgy szeretjük, egyéb formában nem bírt megérinteni eddig, na jó, a párolt körte (sültekhez) még díjnyertes, de ennyi. Most azonban nagyon finom körték vannak, zamatosak, lédúsak, így először készült pár üveg fehérboros körtebefőtt, majd ez annyira jól sikerült, hogy ismételni akartam, azonban kicsúsztam az időből, egy picit már megpuhultak, mire odajutottam, hogy na, akkor most. Így készült belőlük körtelekvár, fehérborral, gyömbérrel, iszonyú finom, ismételni kell.
A befőtt esetében egyszerűen készítettem egy felöntőlevet cukorral, vaníliával, fahéjjal, a víz egy részét pedig fehérborral helyettesítettem, a meghámozott körtéket pár percre beleraktam ebbe a finomságba, aztán mentek az üvegbe, dunsztba.
A lekvár még egyszerűbb történet, a lényeg, hogy nem szabad sajnálni a bort, de azért ne nyomja el a körte ízét sem. Ki hogy szereti, ugye.

jól olvastátok, nincs recept, konkrét biztosan nincs





5 megjegyzés:

  1. XXXI !!! Atyaég! ... És csodálkozol, hogy álmodban a kredencen alszol???
    Mondjuk elidőznék én is annak a konyhának a környékén, ahol ennyi finomság van ... :)
    Őszinte elismerésem!

    VálaszTörlés
  2. ezt a szót keresgéltem, hoyg kredenc, mert a mienk tényleg az, hát tessék,idejött hozzám, ha már én nem mentem hozzá.

    főzni jó. befőzni is. csak erről van szó. :)

    VálaszTörlés
  3. De jók a képek. Is. Körtelekvárt lehet kipróbáljuk. :)

    VálaszTörlés
  4. Nem foglak többé este olvasni, az biztos! Olyan hangosan korog a gyomrom, hogy a fél kollégium fel fog rá kelni! Pedig nem is vagyok valami nagy körte-rajongó! És az az utolsó kép..ahogy a kis kíváncsi körték kikukucskálnak egymás mögül.. :)Ellophatom, megengeded? Kitehetem a falamra? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. viheted, persze, de csak forrásmegjelöléssel,linkkel, a a helyzet. azzal a képpel egyébként is terveim vannak:DD

      a fehérboros körte pedig annyira finom, hogy mi felbontottunk már egy üveggel.... :D

      Törlés