Törekedni speciel nem törekszem arra, hogy minden bájos bejegyzés után egy kicsit helyrebillentsem a világot, de azért elmondom, hoyg ez nekem egy kedvenc versem, ezért amikor* retorikán az volt a feladat, hoyg szavaljunk, akkor ezt választottam, egyrészt, mert szeretem, másrészt, mert rendkívül rosszul szerepeltem nyilvánosság (3 főtől fölfelé) előtt, a kettő pedig ott ér össze, hogy ha szeretemdolgot végzek, akkor annak a plénum előtt is jól kell mennie. Ugyebár.
És akkor én egy hétig gyakoroltam, nem a megjegyzését, hanem az előadást, hogy hogy is fogom ezt mondani mások előtt, mondtam ezt a verset csak tükörnek, csak gyereknek, egynek, kettőnek és háromnak, csak férjnek, majd együttesen is, iszonyúan unták, ez az igazság, én viszont rendíthetetlen voltam. És egyre jobban ment.
Aztán kiderült, hogy a tanár úr szobájában kellett előadni, tehát voltunk bent vagy öten, ami a számszerűség ellenére mégiscsak sokaság és én rettenet ideges voltam, de azzal nyugtattam magam, hogy semmi baj, előadni nem fogom tudni, de a szöveg megy, ez azért valami. És amikor sorra kerültem, magabiztos(nak tűnő) hangon szavaltam: Óh, nézd a furcsa, ferde párt....
És akkor itt éreztem, hogy valami nem jó, ettől elfelejtettem a következő sort, ebbe besegített, hoyg bár visszafojtott, de egyértelmű röhögés jött hátulról. És a tanár szemeit sem fogom elfelejteni.
*olyan 7 éve
** a család nem plénum, ezt azért szeretném tisztázni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése