2011. október 4., kedd

1692 bejegyzés a ... mindennapokról

Az  úgy volt, hoyg van ez a kutya. A Zsömi. És mivel ő van, ezért nekem semmi időm sincs, szokott ez így lenni kisgyermekes kiskutyás családoknál. Mivel még nagyon kicsi (most 7 hetes) és nagyon kajla és nagyon félénk és nagyon mamás, nem tudja, hogy a kert az igazából egy nagy játszótér, nem kell mindig a mama szoknyája mellett ülni, meg az ölében. Nélkülünk nem megy sehová, a koronagyémántokat nem őrzik úgy, ahogy ő engem, az asztalom alatt van varrás közben, rágcsálja a lábamat és segít nyomni a pedált. Nagyjából egyiknek sem tudok örülni, én hálátlan mama.

Rendszeresítettünk egy felmosóvödröt direkt neki, legyen ez mindig kéznél, sosem tudni,bár azt kell mondjam, nagydolgokat már odakint, a kisebb dolgok pedig kisebb jelentőségűek, legalábbis szerinte. Mi nem használunk kutyapelenkát, őszintén én azt sem tudtam, hoyg ilyen van, ennyit haladt a világ, míg nem figyeltem oda, de az is igaz, hogy nincs kedvem pelenkázni, elszoktam én már ettől, na. Ellenben egyrészt van a Márta által is ajánlott dorgálás-dicséret, de ez semmi, mi kérem, pelus nélküli haladó szülők vagyunk, mi EC-zünk. Sajnos, én nem tudom teljes mértékben osztani az EC iránti lelkesedést, én nem magáért az EC-ért alkalmazom, hanem azért, hoyg ne csorduljon már be. Ki. Így aztán nálunk ez nem szemlélet, hanem praktikum, nagyon is. Viszont elég jól alkalmazzuk, amint látjuk,  hoyg Zsömi szagolgat és forgolódik, már megyünk is ki, igen, magától még nem ismeri fel, hoyg neki most a nyitott ajtón kellene pár lépést tennie és ott, ehhez kellünk mi is, de velünk már remekül. Gondolom, ez olyan pavlovi. Csak ne az legyen, ahová megyünk, ott mindig.


Nagy dolgokat köszönhetünk mi ennek a Zsöminek, például az ágyunk melletti polc legalsó részét kirámolta, itt vannak a nagyobb patchwork dolgok, kidobálta a (szerinte) felesleges dolgokat, így derült ki, hogy a babatakaró igenis megvan, örültem is neki. Aztán egy éjszakai EC-zés során* némiképp kosztolányis szakrális élményben részesített, mármint nem ő, ő tette a dolgát, én viszont elámultam a hajnali fél hármas égbolton, hogy a kezemmel leérem a csillagokat, azt a rengeteget.
Amivel tényleg nehezen birkózunk, az az, hogy nem bír nélkülünk lenni, így aztán nehéz dolgozni, pedig mi aztán játszunk vele, birkózunk, futunk, ölemben van, ahogy kell, de hát néha azért kell dolgozni.Hogy tudjuk majd őt etetni. Mert étvágya is van. Meglehetős. 
Amikor elalszik, akkor gyorsan dolgozunk valamicskét, de előfordult, hogy nem bírtunk vele, viszont muszáj volt dolgozni (én kérek elnézést). És egyszer, amikor nem működött a dolog, mármint, hogy ő ébren, mi meg dolgozunk, ráadásul játszásiból a lábamba nyomogatta a hegyes fogait, akkor kiraktuk az udvarra, légy nagyfiú, sőt, légy falun élő kutya (ami még mindig egy fokkal jobb a falusi kutyánál), de a hirtelen haragunkat megbánva utánavittük Pedrót, a jegesmedvét, aki ugyan a Legnagyobbé, de most személyiséget cserélt és kutyatestvérré vált. Mert azzal lehet játszani és lehet vele aludni. Így történt, hogy a kert közepén Zsömi rábukott a Pedróra és együtt aludtak bizonyos utcabeliek nagy derültségére.


A végére hagytam a legkínosabbat, hogy is mondjam, a kiskutya néha nemcsak az orrán át engedi ki az elhasznált levegőt, hanem egyéb testnyílásán is, azon, ami az orrával ellentétes irányban található. És szagos. Konkrétan büdös. Bennem feléledt a gyanú, hoyg ez direkt volt, hogy mi ezt a kutyust kaptuk az alomból, de ezt tagadta a volt gazdi, viszont hoyg hogy nem egy hét után eszébe jutott, hogy az egyik felmenőt Pukinak nevezték,  nem tudni, miért, mindenesetre mi azóta Pukifia Pukinak is hívjuk a nekünk jutott jószágot.

Gondolom, a wampra meg majd a fotókat viszem.

*igen, éjszaka is kivisszük


17 megjegyzés:

  1. Nagyon cuki! Az én Zsuzsim is volt ölbe szoktatva 20 centisen, akkor még varrni is lehetett - a szorosan összezárt combomon a kutyával. Sajnos (?), most 15 kilósan is szeret az ölemben aludni.

    VálaszTörlés
  2. Édes nagyon! A mi Lilink (berni pásztorkutyus) már négy hónapos, pont ma. Már túl vagyunk a kezdeti nehézségeken, már kint csinálja amit kint kell:), a morci kutyusból mára bujós lett, még most is minden léptünkben ott van, lépni nehezen lehet tőle, és még jócskán növésben. A kert rendbetevését eddig megúsztuk, el van a gazdi régi cipőivel, amivel persze tele az udvar:)) Hát így állunk:))

    VálaszTörlés
  3. Jaj, de tündéri ez a kutya-baba! :-)))

    VálaszTörlés
  4. Jaj,könnyesre röhögtem magam....:))))))Köszi az olvasási élményt!A jegesmedvés-alvós fotó,az valami díjnyertes.:)

    VálaszTörlés
  5. Hát hogy én ezen milyen jót nevettem! Imádnivaló kutyátok van :-D

    VálaszTörlés
  6. Tündéri kutyus :)! Remélem folytatásos lesz a Zsömi sztori :)!

    VálaszTörlés
  7. konkrétan a nagymamáját hívják Pukinak :D sose tudtam miért, de akkor lehet, hogy emiatt :)

    VálaszTörlés
  8. Mindezek ellenére cukorfalat, és tényleg díjnyertesek a Pedron-alvós képek.
    Amúgy ha már Durrell eszedbe jutott, gondold csak végig, ott is az egyik volt Csuri a másik Büdi, neked egy kettő-az-egyben példány jutott... :o)

    VálaszTörlés
  9. :-)) Köszönöm, bearanyoztad a reggelemet.
    A mi Brúnónk már 5 éves. Gyorsan nőnek, és utólag olyan jó emlékezni a gombóc korszakukra.

    VálaszTörlés
  10. kölcsönadjam nektek egy kicsit? :o))
    de felmosóvödör legyen ám nálatok....

    VálaszTörlés
  11. Jajjj, de jókat nevettem! Friss az élmény..... Rozika 4 hónapos, és még mindig varrok vele az ölemben, vagy próbálom egyensúlyban tartani a varrógép pedálját, amikor véletlenül 'ráalszik', mert ő is boldogságosan alszik a gép alatt, a lábamnál, és ugye az ipari gép alatt hely is van... De pisi bajaink még vannak.... Más fajták már nincsenek, de a szomszédaink fizetnek ezért, mert minden reggel 6-kor arra ébrednek, hogy: ÜGYES KUTYUS, KAKILTÁL? NAGYON ÜÜÜGGGYYEEESSS, KAKILT A PICI ROZIKA!!!! Mi bemondjuk a hangosbemondóba, hadd tudja mindenki, hogy a nagyságos kisasszony milyen ügyes-okos! :o) És most már a dolga utolsó pillanatában az egyik lába még ott, a másik meg már itt, mert jutalomfalatot kap. :o)

    VálaszTörlés
  12. Nem igaz, milyen édes!! Üdv. a kismamák táborában:)))))

    VálaszTörlés
  13. hát ez az, hogy milyen édes, ezzel fedünk be minden... hibát :o)

    VálaszTörlés
  14. Nálunk is anyás a kiskutya. Ha kimegyek az utcára, ott nyüszög, amíg haza nem érek, vagy a kertbe menésnél is ugyanez, pedig onnan nem megyek sehova /gazdi nagy bánatára :))/ Szeeegény, mindig jön utánam, tényleg azt hiszi, én vagyok az anyja. A pisiltetés meg úgy zajlott, azalatt a két-három nap alatt, amit bent töltött: Apa: Gyere Negró, a gazdi is megy pisilni... A szagok meg, háát olyanok jöttek nála is az "érkezési" oldalon, de Ő csak feküdt ártatlan szemekkel, fülekkel, mi meg egymásra mutogattunk... :))))))

    VálaszTörlés
  15. Nagyon örülök, hogy Zsömi, aki Kirácskám kölyke, és nálam született, nálam nevelkedett az első hetekben, ilyen jó helyre került. :-) A pukizást valószínűleg anyukájától örökölte. :-D Visszanéztem a blogot, a képeket, és gyönyörű kutyus lett abból a kis szőrmókból, aki már pár hetesként kitűnt az alomból méretével. :-D Még sok boldog együtt töltött évet kívánok. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. csodálatos kutyus. amikor Csüli meghalt 14 év után, azt hittük, soha többé nem lesz kutyánk. eltelt pontosan egy év, s megérkezett Zsömi. pontosan ilyen kutyára vágytam, azt szoktam mondani, mert így is van. pontosan ilyenre. köszönjük!

      Törlés