2011. szeptember 5., hétfő

Nem nagyon akarta

m részletezni, mert lassan még az egyéb kategóriából is kilógok, most mégis kikívánkozik belőlem, hogy nagyon megvisel engem ennek a sok gyereknek a felnövése, hogy ezt hoyg képzelik, meg mire fel, szóval, rendes, tankönyves empty-ness is van, egyebek mellett, mondjuk így. Érteni értem én, csak nem szeretem. És akkor, amikor a szomorúság már beborított  nagyjából a kisujjamtól a fejem búbjáig és ki sem látszottam belőle, mert rendben van, hogy a háromból kettő itt lesz a közelben, egyébként is beszélünk, telefonálunk, jönnek és megyünk, de a harmadik messzire megy, és hát ő a legkisebb, legbonyolultabb*, de ezt nem részletezem, szóval, a hosszú hetek, hónapok szomorúságát felerősítettük egy költöztetéssel, egy kegyetlen takarítással, nem szólva a  bankszámla kiüresítő programról, és hazafelé váratlanul kezdtem másképp látni a dolgokat, hogy végülis ketten vagyunk, nem is rossz, alakultak mindenféle tervek a fejemben, ilyenek és olyanok, melyekben én mindig friss, üde, elégedett nőként jelentem meg, aki élvezi az élet alakulását, boldog a férjével, utazgat(nak), végzi a munkáját, ha nem akar, nem főz, színházba jár(nak), meg wellness hétvégére, többet jut(nak) le a tihanyi házba, átrendezi az egész házat, s közben remek kapcsolatot tart(anak) fenn a gyerekekkel, szóval, már kezdtem résnyire nyitni az egyébként székkel és szekrénnyel eltorlaszolt ajtót, amikor ma kora reggel ez a bizonyos harmadik közölte, hogy akkor ő a vágyott szabadság harmadik napján hazaköltözik. Az ezzel járó bonyodalmakat a szülő, úgyismint mama, majd megoldja. 


Az én gyerekeim mindig tudják, hogyan kell a mama szomorúságát oldani. Most például már csak ideges vagyok.

*mert tudok disztingvált  és cizellált lenni

5 megjegyzés:

  1. és mert biztosak benne, hogy akármilyenek, akármit csinálnak akkor is szeretjük őket... :D

    VálaszTörlés
  2. Szerinted ők átérzik a mi lelki válságainkat? Rám mindig úgy néznek mint egy ufóra amikor stresszelek.És ott tartunk, hogy akkor is úgy néznek ha épp nem gyötröm magam semmivel: mert hogy lehet az, hogy nyugodt vagyok? (Ebből gondolom sejted, hogy szinte mindig stresszes vagyok).
    A mostani helyzetért nem irigyellek. Nehéz dolog az elengedés, megspékelve a visszacsinálással!

    VálaszTörlés
  3. Az első hét végén én is hazamentem (éjjel személyvonattal) ugyanonnan, és közöltem, hogy nem megyek vissza, de vasárnap visszaküldtek. Oszt ott maradtam.

    VálaszTörlés
  4. Túl leszel majd ezen is. :)
    Ha látják, hogy mi a helyzet, szülő lelkiállapota, bankszámlája stb. terén, észhez térnek. Mi is küzdünk. :)Kitartást kívánok neked!

    VálaszTörlés