2011. szeptember 7., szerda

Goldenblogéknál pedig az

egyéb kategória is sorra került, a futottak még-ék, ahová én is kerültem,  igazi vegyes felvágott, ahogy korábban is írtam vala, van ott minden, pl.én is. 306 blog került ebbe a kategóriába, én pedig a 16. helyen végeztem, hát, hogy is mondjam, teljes meglepetés volt, köszönöm szépen mindenkinek, aki rám szavazott, de annak is, aki erősen tipródott, hoyg rám szavazzon-e, mert azért vannak itt igen rendes, helyre kis blogok, megtiszteltetés, hogy nehéz választást emlegettek, na.

Egyébként pedig ezzel a kategorizálással bajban vagyok, többen felvetették, hoyg kellene egy kreatív blokk, de nekem ez kevésbé tetszik, gondolom azért, mert a sajátomat nem tartom annak, ez, kérem, nem egy kreatív blog, ezt így szeretném hangsúlyozni Goldenék után is.
Jön még ehhez az is, amit korábban is akartam írni, hogy egy kreatív blog (lehet, hogy a  többinél is ugyanez a helyzet, fogalmam sincs) esetén baromi nehéz a választás, mert szerintem különbség van a blog, s a blogban lévő alkotások között, mire adjuk a voksunkat, ugyebár. Hm.

Szóval, az enyém jó helyen van, sem szakértő, sem életmód, sem kreatív, sem személyes, ez olyan egyéb blog és ez így van rendjén.

6 megjegyzés:

  1. Pedig kreatív. De nem biztos, hogy a táskák miatt.

    VálaszTörlés
  2. Majd elfelejtettem, gratulálok!

    VálaszTörlés
  3. köszönöm,nincs miért:o)
    tegnap szinte ugyanezt mondta egy nekem nagyon kedves ismerős:O)

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok, szép helyezés! ;) Az egyéb csak azért nem jó, mert számomra pl. sokféle egyéb létezik. Mondjuk nem találtam más szívemnek nagyon kedveset, tehát nem volt nehéz a döntés. Igaz, a kreatív blogok között már nem lett volna ilyen egyszerű a helyzet. De bármilyen kategóriáról beszélünk is, nálam mindenképp plusszot jelent, h te nem csak a szép portékákat mutatod be, hanem közben monologizálsz mindenfélét, olykor háziasszonyos tippeket adsz, máskor meg verseket. :)
    (talán most megjavult a blogger és mégis elküldi?!)

    VálaszTörlés
  5. Pedig ebben a blogban egy olyan ember lakik, aki a magyar nyelvvel, és a tűvel is igen kreatívan bánik. :)
    Gratulálok!
    Márti

    VálaszTörlés