2011. szeptember 8., csütörtök

Azt a sokkot, hog

y hiába ráncigálok magamra valami ruhát, úgy áll, mint tehénen a gatya, de ez nem elég, mert a fülkében ott a tükör* fél méterre tőlem, olyan megvilágítással, mintha a Covent Garden-ben lennék, semmi illúziót nem hagyván, szóval, ezt a sokkot, meg az utána következő szégyenteljes kisomfordálást, amikor legszívesebben a küszöb alatt kúsznék ki, képes az eladó megfejelni azzal a nyilvánvalóan ál-együttérzéssel megtámogatott kérdéssel, hogy nem jó**? Viszont kitaláltam, hogy azt fogom válaszolni, hogy de, rám jön, csak nem áll jól.
És akkor ez olyan, mint amikor a baby-sitterünk azt mondta a porszívóról, hogy de, jó. Csak nem szív.

*jobb helyeken több tükör, hogy ha elől tetszenék is magamnak, hátul már biztosan nem
**helyesen: még ez sem jó?

16 megjegyzés:

  1. mindig dezsavű,minden ruhapróba, ne csodálkozz:o(

    VálaszTörlés
  2. Mostanában olvastam, hogy a ruhákat henger alkatú, B-kosaras, lapos hasú nőkre tervezik (a próbababákat pontosabban, de azután azokra készítik el a modelleket. A szabásmintákat is.).
    Úgyhogy, ha és amennyiben ettől eltérnél (mint gyakorlatilag minden normális nő. ;-D), akkor semmi sem fog jól állni.

    Nekem klasszikusnak mondható homokóra alkatom van; egy nyári nadrágot vadásztam gyakorlatilag egész nyáron, augusztus első harmada végén találtam egyet, ami elfogadható volt (nem teljesen tökéletes, de hát kicsire nem adunk... - valószínűleg alul össze lett volna gumizva, ha nem fogyott volna el az anyag.) A gyönyörű buggyos háremgatyák tényleg úgy néztek ki rajtam, mint tehénen a gatya; a többinek meg annyira szűkre szabták a combrészét és bőre a derekát, hogy inkább fel sem vettem egyet sem, mert az önbizalmamat a második is megtépázta már...

    Szóval szabásminta, átalakítás és önálló varróművészet. Az marad többnyire. ;-D

    VálaszTörlés
  3. Mintha rólam írtad volna...:)

    VálaszTörlés
  4. Legközelebb mondhatnád azt is, hogy nem jó, mert nagy!!!!

    VálaszTörlés
  5. Csakazértis varrj magadnak egy sokkal szebbet!

    VálaszTörlés
  6. Ahh, nem rossz. Nekem egyébként az a kedvencem, mikor az emberek sanda szemmel méregetnek, hogy ugyan gyereket várok-e (nem), aztán roppant diszkréten megkérdezik, hogy ugyan leülnék-e, és hogy mikorra várom.
    Úgyhogy én is elhatároztam, hogy legközelebb csak azt mondom, "nem kösz, csak kövér vagyok" :)

    VálaszTörlés
  7. Én azt szoktam válaszolni a "kedves" eladónak, hogy nem jó, mert rossz a szabása. Ilyenkor el szoktak menni más kuncsafthoz, én meg válogathatok békében tovább...

    VálaszTörlés
  8. Aha, egyrészt ismerős a szituáció, másrészt meg tényleg azt kell mondani, hogy de, csak nem tetszik. :o)

    VálaszTörlés
  9. Tudod, mit vettem észre??

    Hogy egyes vendéglátó helyeken a tükör direkt torzít, és vékonynak mutatja az embert.. Állati !!

    Még ezt is bevetik... hogyha a nő kimegy a mosdóból, akkor nyugodtan egyen!!!

    :)

    VálaszTörlés
  10. A tükör tényleg borzalmasan van megvilágítva (vagy az itthoni torzít) szinte minden próbafülkében.
    Legalább mostantól mindig erre a bejegyzésre fogok gondolni ruhapróba közben és nem gondolom azt, hogy csak rajtam állhat ennyire szörnyen egy darab :). Zsóka

    VálaszTörlés
  11. Megesett velem, hogy egy nulla eredményű, viszont végigröhögött próbafülke-vizit után igen mosolygósan jöttem elő. Az automata kérdésre csak annyit válaszoltam vihogva, hogy nem lett jó semmi, de rettentően jól szórakoztam. Sajnos az eladónak semmi humora nem volt (épp), így elrontotta az egész játékot. :)
    Persze hangulat kérdése, mert van, hogy agresszív kismalacként jövök ki, akkor jobb, ha távol tartja magát tőlem mindenki! :D

    VálaszTörlés
  12. vékonyít? hát olyat én még sosem... :o(

    lányok, ez egy ilyen megpróbáltatás nekünk, úgy látszik, Zsangyal jól csinálta, tetszik nekem!

    VálaszTörlés
  13. A nem jó a szabása rossz válasz, próbáltam, erre az eladó közölte velem, hogy a lányán úgy állt, mint a ráma.
    Nagyobb helyeken az eladók vagy dumálnak, vagy pakolnak, örülnek,ha a vásárló nem kérdez semmit, persze néha nekem is be kell mennem kisebb üzletekben, de igyekszem kerülni.
    Alkatom hasonló mint Zsófié, nagyon sok minden egyszerűen nem jó rám, itt szűk, ott 5 centivel nagyobb, de próbálok én is szórakozni ezen.

    VálaszTörlés
  14. én egy állásinterjún ezt a feladatot adnám a jelentkezőknek, hogyan viszonyulnak a fülkéből kilépő,elkámpicsorodott vevőkhöz

    VálaszTörlés
  15. Még kiegészíteném a csodálatos ruhapróbás perceket, hogy néha nem tudom hova akasztani a saját ruhámat, vagy nincs szőnyeg és ott egyensúlyozgatok féllábon a DIREKT szűkre tervezett fülkében. Amúgy is rettegve nézek a tükörbe, de előtte ezek már megalapozták a dolgot.
    A röhögést én is ki fogom próbálni!!

    VálaszTörlés