2009. október 7., szerda

Táskák jönnek / Bags are coming

Van abban valami nagyon melengető érzés, amikor egy vásárló törzsvásárlóvá avanzsálódik, vagyis szépen, folyamatosan, következetesen tőlem kér ezt-azt. Ez már nem megelőlegezett bizalom, hanem pozitív tapasztalat, ami pedig a készítőre nézve még jobb. :o)
Ez a táska is így készült, s bízom benne, hogy az előző megrendelésekhez, vásárlásokhoz hasonlóan nem fog csalódást okozni a leendő tulajdonosnak. Most kezdem érezni a rutint a táskavarráskor, s bár még mindig (de meddig még, kérdem én, meddig még?) vannak gyomorszorító, kihívást jelentő részek, de azért alakul. Ebben a táskában ilyen aggasztó varrástechnikai kihívást jelentő rész volt a hátsó cipzáros zseb, mert az még csak rendben van, hogy cipzár, de azért ezzel az anyaggal, amikor már nem is tudom, hány réteget kellett átvarrni és még (mint egy alátétet) kifordítani is - hát ott azért izzadtam. De sikerült!
S bár meglehetősen hihetetlen, de a hátsó zsebről készített fotót ugyanabban az időben, ugyanaz a kéz készítette, ugyanarról a táskáról - bizonyítandó, hogy számomra nemcsak cipzárvarrásról szól a kihívás. :o)

Bár ezen a fotón nem látszik, de zöld vízlepergetős, velúrhatású textilből készült, nagyon kellett tologatnom a szabásmintát az anyagon, hogy minden kiférjen, tekintve, hogy még egyet kell varrnom, de az már egy másik történet. A héten az is elkészül, meg egy kutyusos is, meg egy csomó minden, feltéve, hogy az éjszakákat nappallá alakítom, elegendőt iszom (a produkált vérkép eredményéért, az aluszékonyságomért egyedül a nem-ivásom a hibás, ki hallott már ilyet) és egyáltalán: összekapom magam.

It's phantastic enough if somebody has regular costumers! It's characteristics of the big department stores so I consider it a great honour... It's not about the advanced confidence but the satisfaction, the good experience. :o) This bag was prepared for one of my favourite regular costumers and I hope that similar to the previous products she will like this one too.
I desire the situation when the bag-sewing will settle into a rut but I can't imagine, there are a lot of technical demands I haven't been able to meet. So far. :o)
This time it was difficult to sew the zip on the back of the bag, telling the truth it was difficult because of the fabric... but I could manage to do it! The bag is made of my favorite waterproof fabric, such as was left will be a bag... again. :o)
(Every photo was taken by me but the last image can proves what kind of challenge I have during the photography. :o) )
This week I have to finish some projekts and if I can turn nights into daylights and if I drink enough (my blood count is bad enough because of the not-drinking and it's responsible for my sleepy as well, such unheard-of things!). Briefly: if I pull of my finger out.


10 megjegyzés:

  1. Gratulálok a törzsvevődhöz!
    Jókat varrsz, na!

    VálaszTörlés
  2. Naná, hogy összekapod magad! A törzsvevőkért mindent! És igyál sokat! Tipp: strigulázzál. (Én ezt csinálom. Na nem, mintha így betartanám a napi 8 pohár vizet...:D )

    VálaszTörlés
  3. Klassz ez a táska is.
    A legújabb kutatási eredmények azt mutatják, hogy napi 3-4 liter vizet/folyadékot kell meginni.
    Úgyhogy hajrá! :)

    VálaszTörlés
  4. Folyadékot csak tejeskávé formájában vettem magamhoz az utóbbi 10 évben. Most már iszom teát, de figyelnem kell rá, nem belülről jön. :o)
    Most elértem a napi 6 decit, hurrá.

    nekem is tetszik a táska, olyan finom, olyan puha.... talán oda sem adom. :o)

    VálaszTörlés
  5. Majd ha egyszer lesz időd, próbáld ki, hogy gyümölcscentrifugán átnyomsz 3 sárgarépát és 2 narancsot.
    Nagyon finom, vitamindús, és elveri az éhségérzetet is. De jó almával is, vagy a cékla-alma kombináció is isteni.

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jól néz ki, profinak tűnik a stircelt zsebed is :))
    Nem volt macerás varrni a vízlepergetős anyagot ?

    VálaszTörlés
  7. Gina, nem volt macerás, mert olyan puha, mint... a szarvasbőr. Egyedül a stircelt zseb okozott fejtörést, mert ott már volt a táska hátlapja, a vatelin, meg a merevítő. Így kellett stircelni a zsebet. Milyen jó, hogy mondtad ezt a stircelést, nem jutott eszembe a szó!

    VálaszTörlés
  8. Csak hogy okoskodjak : Én úgy szoktam, hogy megcsinálom a stircet csak az anyagra, jó nagy segédanyaggal, aztán a bélésen és a merevítőn lyukat vágok, és a stirc anyagát áthúzom rajta, így sokkal kevesebb anyaggal küzdök, a tűzés meg úgyis megfogja :))

    VálaszTörlés
  9. Hm, de jó ötlet! Látod, ilyen nekem nem jut eszembe, aztán meg kínlódom. :o))) Jó, jó, jó, háromszor is jó!

    VálaszTörlés