2008. december 27., szombat

Tervek, álmok, remények





Mert már 23:42 van és az emberi erőforrást felváltotta ugyan a szervezetszociológia, azonban még ez sem az az igazán szórakoztatóan lebilincselő olvasmány, hát pihentetésül most kitalálom, mit szeretnék csinálni 2009-ben.
Nem ígéretek, pláne nem fogadkozások, inkább olyan gondolatok, amelyek már egy ideje a fejemben vannak, de soha nem gondoltam végig őket. Pedig tapasztalatom szerint kell egy kis befelé fordulás, és már a gondolat, hogy erre a pár percre csak magammal törődöm- már az is mennyei.
Aztán majd megyek vissza Csepelihez. Vagy a fürdőbe, ha nagyon elandalítana ez a sok remek ötlet.

Na, szóval, mit is szeretnék?Mondjuk, azt alapnak tekintem, hogy szeretnék államvizsgázni, nem is, túl lenni az államvizsgán, ezért azt külön pontba nem szedem. Főleg, mert ez a legfőbb oka mindennek, így aztán szóra sem érdemes. :o(

Hát, szeretnék:

- aludni- sokat, sokszor, hosszan, ágyban, fotelban, kertben, bárhol
- végigfőzni Nigellát
- ülni a kertben, olvasni és közben limonádét iszogatni
- nézni a csillagos eget, jó nagy hülyeségeket mondani, hogy mi micsoda, innen meg továbbmentem és hozzáteszem, hogy hullócsillagot számolni is de jó lenne
- mindenre időt szánni (áron is megvegyétek az alkalmat...)

Így nagyon sablonos voltam, akkor kicsit konkrétabban:

- elkezdeni (nem, ez nem jó, inkább így: véghezvinni egy életmódváltást, még konkrétabban: diétát; ennél is konkrétabban: lefogyni)
- rendszeresen eljutni a református közösségi alkalmakra, lelki életet élni
- fejleszteni az angol tudásom (meg a németet)
- felismerni, amikor lépni kell, változtatni, ezt meg is tenni (munkahely)
- rendszeres olvasóként regisztrálni magam az általam rendszeres olvasott blogokban
- elvégezni egy szabás-varrás tanfolyamot (3-ból 2 csemete már jönne velem, még egy kicsit várok, aztán talán nagycsaládos kedvezményt is kaphatok)
- megtanulni vezetni, jogosítványt szerezni (igen, van még ember e földön, akinek nincs)
- rengeteget varrni, hasznosat, szépet és feleslegeset is akár
- megtanulni igazán kötni
- elolvasni azokat a könyveket, amelyek itt várnak az ágyam mellett- meg azokat is, amelyek még a könyvesboltban várnak rám... szakirodalom kíméljen!
- és igen, a leghőbb vágyam: elvégezni a Hospice tanfolyamot, kideríteni, tényleg akarok, képes vagyok, tudok-e segíteni az embereknek a halál előtti időszakukban- ha igen, akkor önkéntes munkát vállalni náluk (ha nem, akkor is a személyiségfejlődés fontos részének, szakaszának tekinteni majd ezt a döntést)

Na, ez alakul.



14 megjegyzés:

  1. Sok erőt kívánok a megvalósításhoz!

    VálaszTörlés
  2. Kívánom, hogy mindez sikerüljön, de legalább a fele:-)

    (Egyik barátainknál csak az anyukának van jogosítványa, apukának sokadjára sem sikerült, feladta. A gyerekeiknek annyira természetes ez, hogy egyszer, amikor a férjem vitte haza az egyik kislányt, rémülten kérdezte, hogy a Peti biztosan tud-e vezetni?!)

    (Azt írta a számlálód, hogy "online:0". Pedig itt voltam:-D)

    VálaszTörlés
  3. Legalább a felét sikerüljön! :)

    VálaszTörlés
  4. Kívánom Neked, hogy mindezt sikerüljön megvalósítanod 2009-ben!

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm, lányok! Egyébként igazatok van, legalább a fele sikerüljön...

    Julcsi!Most akkor jól lebukott a számlálóm, pedig arra gondoltam, hogy veszett gyorsan pörög, mindig szeretnék a kerek számokhoz valami emlékezeteset csatolni, de mindig megrettenek, hogy már itt is van... :o))

    VálaszTörlés
  6. Én is drukkolok, hogy ami fontos az sikerüljön. A Hospice-ről várom majd a beszámolód, egy hozzám közel álló beteg, idős Barátnőm náluk aludt el, szépen ment el az ő segítségükkel.

    VálaszTörlés
  7. Akkor csak mondom, nekem van jogsim 9 éve, de még nem vezettem 200 kilométert azóta. Most már úgy is vagyok vele, hogy csak akkor ülök be, ha öngyilkossági terveim lesznek. Szóval van ilyen.
    Szerintem bele fog férni minden egy évbe, egy év az nagyon sok. Mindent bele!

    VálaszTörlés
  8. Sosem! :o) Csak nyugodtabb leszek.

    VálaszTörlés
  9. Kívánom, hogy pontról pontra sikerüljön megvalósítani a terveidet. Ha nem jövőre, hát akkor egy kicsit később...

    VálaszTörlés
  10. Zaza,ne haragudj,nem tudok írni neked,ahogy az email-re kattintok a profilodban,lefagy a gépem,a manó tudja,miért ?!Kérlek,írj a katafoltkukacgmailpontcomra !Köszi.

    VálaszTörlés
  11. Hát....valahogy így vagyok én is,de már le sem merem írni....inkább megyek fürdőt venni,úgy elkábultam a terveidtől.:)

    VálaszTörlés