2008. november 29., szombat

Advent kezdetéhez nem illő gondolatok

Szóval, a magyar embert a Nothing-Buy-Day és a recesszió fenyegető valóságának együttese sem képes eltántorítani attól, hogy karácsonykor, de már inkább az azt megelőző hónap minden napján, ne vásárolja fel az összes áruház összes készletét. Ezt láttam az elmúlt napokban.

És szép, hogy a recesszió ellen úgy lehet védekezni, hogy vásárolunk, mivel annak gazdaságlendítő ereje van, csak éppen nem nálunk. Nem abban az országban, ahol az áruk 70 %-át külföldről hozzák be, vagyis a vásárlással éppen nem a magyar piacot támogatjuk. És persze, lehet magyarázni a nemzetek feletti összefüggéseket, hogy ami jó a német gazdaságnak, az előbb-utóbb a magyar (dübörgő) gazdaságban is érezteti hatását, csak éppen történelmi tapasztalatunk alapján azt mondhatjuk, hogy a hatás nálunk mindig csak késleltetve és erősen csökkent tendenciaként jelentkezett.:o(

De nem baj, mert hiszen úgy is nézhetném, hogy honfitársaink optimisták, ha... Ha nem tudnám, hogy hitelek tucatjait veszik fel emberek ilyentájt, hogy sikeresen elkápráztassák családjukat, barátaikat, mindenkit, talán még önmagukat is. Azt a hitelt, aminek aztán majd egész évben nyögik a részleteit. És senki ne legyen tévedésben: nem azok veszik fel a karácsonyi hitelek többségét, akiknek most éppen egy fityingjük sincs az ajándékokra. Azok tudják, hogy később sem lesz miből visszafizetni. Ellenben azokkal, akik úgy érzik, nem tudnak elég nagy ajándékot venni, márpedig az hogy néz ki...

Nos, ilyenkor duplán- triplán megnő a kézzel készített ajándékok presztizse. Nálam, legalábbis.

11 megjegyzés:

  1. Igazad van!!! És nem csak adventhez , de a karácsony ünnepéhez sem illik ez a fajta vásárlási láz illetve viselkedés. A rengeteg ajándék közt elvész a lényeg: az együtt, békességben, szeretetben, egymásra figyelve eltöltött IDŐ!!!

    VálaszTörlés
  2. Úszom,úszunk szemben az árral,a vásárlási lázzal szemben...Példát kell mutatni és én ezt szívesen is teszem,ahogy ti is.

    VálaszTörlés
  3. Ezért is fáj, ha olyan emberrel találkozom, aki nem értékeli a kézzel készített dolgokat!

    VálaszTörlés
  4. Ebben a körben (Hála Istennek) mindenki értékeli... :o)))

    VálaszTörlés
  5. Betiltanám az áruhitel-reklámokat karácsony előtt :((( pláne a 400%-os thm-eseket!

    VálaszTörlés
  6. Naná! De van, ami erősebb... :o(

    VálaszTörlés
  7. Zsuzsi, látom Téged is sokkol az a bizonyos pofátlan reklám. Nem tudom, hogyan léteznek ők még egyáltalán, ki olyan őrült, hogy hozzájuk fordul???
    Tegnap este a gyönyörűen kivilágított belvárosban pont ezeken gondolkodtam, mennyire más a karácsony lényege, mint a költekezés!
    A híradóban meg azt hallottam, hogy agyontapostak egy eladót nyitáskor, egy kismama meg elvetélt a lökdösődő tömegben ugyanitt. Ez több, mint rettenetes!

    VálaszTörlés