Ki kapja a Nuflex ajándékcsomagot?

A Nekem celeb! interjúsorozat legutóbbi részében Németh Györgyit ismerhettétek meg, az általa felajánlott Nuflex ajándékcsomagért egyetlen kérdésre kellett helyes választ adni. A helyes válasz bizonyhogy feltétel volt, ezt azért írom, mert rögtön az első válasz rossz volt, nem tudom, miért, azért ezek nem az atomfizikára vonatkozó kérdések. Általában azok olvassák el az interjút, akiket érdekel, én így képzelem, onnantól kezdbe meg, hát na...

A lényeg, hogy a Nuflex ajándékcsomagot Rotigotin nyerte, Györgyivel együtt gratulálunk neki, még a mai napon felveszem vele a kapcsolatot.

Az interjúval kapcsolatban a következő adatokat tudom mondani: 577-en olvasták,  143-an lájkolták, a nyereményjátékban pedig 87-en vettek részt. Ez nekem azért tetszik különösen, mert bár nem mindenki, aki elolvasta, fut is egyben, mégis tetszett nekik. Nem én, hanem Györgyi. :)

Köszönöm!

Készül(get) a következő!

Nekem celeb! - interjúsorozat, III. rész - Németh Györgyi

Ezzel a címmel interjúsorozat indul, amelyben azokat az embereket szeretném megszólaltatni, akik valamiért izgalmasak a számomra, még csak nem is feltétlenül alkotók, legalábbis nem  mindegyik, valamiért mégis nyomon követem a blogjukat, számon tartom, sőt, nagyra tartom őket. Szeretnem azt hinni, hogy  azok az emberek is érdekesek, akikkel nem találkozunk a lapok címlapján, bár azt sem gondolom, hogy az kizáró ok lenne.

" A futásban mindenki sikerre van ítélve"

Györgyit a való világban ismertem meg, együtt jártunk főiskolára, együtt készültünk mindkét államvizsgánkra. Sok jó beszélgetésünk volt a diploma után is, szeretek vele beszélgetni, mert egy hihetetlenül  energikus, ugyanakkor közvetlen személy. Az, hogy fut, nem meglepetés, amióta csak én ismerem, sportol, persze, nem hébe-hóba, hanem a tőle megszokott erőbedobással.  Okleveles fitneszedző. Például. A futás azonban más,  s mint kiderült, nem csupán az ennek kapcsán indított blog miatt.

    -  A „Miért éppen Alaszka” mintájára kérdezem, hogy miért  éppen futás? Annyi sportot kipróbáltál, annyi sportágban mozogsz otthonosan.

    -  A futókat mindig is nagyra tartottam. Olyan emberi tulajdonságok kapcsolódnak ehhez a sportághoz, amelyek az én értékrendemben nagyon fontosak: a kitartás, a képesség önmagunk legyőzésére, a leküzdeni a szinte lehetetlent, a nem adom fel -érzés. Éppen a minap fogalmaztam  meg, hogy a  futás igazi művészi élmény, alkotó munka, testi-lelki művelés, melyen keresztül katartikus élményeket él meg a művelője. Persze, a kívülálló azt látja, hogy a másik csak fut és kész. A belső monológot, a belső érzéseket, küzdelmeket csak a futó maga élheti meg.

   -  Mi szól még a futás mellett? Úgy értem, gyakorlatban? Feltételezem, hogy minden sportágban tiéd lehet a flow-élmény, de mindig van egy praktikus, gyakorlati oldala is a választott sportnak.

     -  Persze. A futás mellett szólt az is, hogy bár a gyerekek mellett is tartottam heti négy edzést, de arra, hogy még fitneszterembe is elmenjek, egyszerűen nem jutott időm. A négy edzés pedig nem volt elég. :) Itt élünk a Duna mellett, egyszerűen kínálta magát a futás - kihúzott a lakásból a természet.

    -  Tehát ha jól értem, piros pont a futásnak, hiszen bármikor végezhető, nincs edzőtermi időpontokhoz kötve, ráadásul a szabadban történik.

     -   Egyrészről igen,  hiszen az otthoni teendők után felüdülés a természetben lenni, hallgatni a madarakat, nézni a Dunát, belevetni magam az erdőbe. A praktikum mellett - tehát, hogy nincs időbeli kötöttség, ráadásul nem kell beutazni sehová, tehát fizikai kötöttség sincs - a szabadság érzését is adja. Az anyaság jó dolog, azonban valljuk be, monoton feladatokkal is jár, nekem pedig szükségem van arra, hogy időnként magam legyek. Hogy kifussam magamból a felgyülemlett feszültséget, hogy visszataláljak magamhoz, hogy átéljem azokat a pillanatokat, amikor teljesen szabad vagyok és azt csinálom, amit szeretek. Nekem kell a levegő, a tér, a szabadság, különben megfulladok. Pszichotikusnak tűnik? Ma már nem érdekel, ki mit gondol erről, ez vagyok én, így működöm. Egyébként meg mindenkinek megvan a maga defektje.  Remélem. :)

   - Soha rosszabbat. De menjünk vissza az időben. Tudom rólad, hogy több sportágat is kipróbáltál.  Sőt, nem is csak kipróbáltad.

    -  Gyakorlatilag 3 éves koromtól sportolok. Pici lányként művészi tornáztam, de  megtudtam, hogy a mi egyesületünkből nem visznek minket versenyre, így azzal a lendülettel abba is hagytam a tornát.  Amikor 10 éves voltam, a TV- ben ment a Linda c. karatés- szuperhősnős sorozat, na, az nekem nagyon tetszett, be is iratkoztam taekwondo-ra. Itt volt az első igazi futós élményem, 3 km-t  futottunk, én egy kis masnis papucscipőben, sosem felejtem el. Aztán kezdett egyre komolyabbá válni a taekwondo, jöttek a versenyek, én meg egészen jól szerepeltem, serdülőben és ifiben is magyar bajnok lettem.

     -  Miután nem egy vizsgára készültünk együtt, tudom, hogy ha valami érdekel,  akkor 100 %-osan odateszed magad, így van ez a sporttal is. Viszont nemcsak sportoló vagy,  hanem edző is. Többszörösen.

    -  Az egyik nagy hazai fitnesziskolánál szereztem aerobic edzői végzettséget, majd elvégeztem az Aerodance, 3/4 step, BodyArt Basic, - Contact és - DeepWork képzéseket, ill. február elején kezdem a TRX képzést is. De további szakképzéseket is tervezek, mert speciális edzői szaktudást és sok- sok hospitálást adnak, én pedig hiszem, hogy a tapasztalt edzőktől lehet a legtöbbet tanulni. Továbbra is csoportos edző maradok, ugyanakkor nem kívánok kizárólag csak edzői munkát végezni. Jelenleg a funkcionális tréningek irányába mozdultam el. 

   - Ezt nekem egyrészt igen nehéz volt még megjegyeznem is, másrészt viszont pontosan mutatja azt, hogy mennyire nyitott vagy az újra, hogy kíváncsi vagy, hogy mindig új és új területek vonzanak, hogy mintha soha nem mondanád: , na, most megérkeztem.

    -  Ezen néha én is elgondolkodom, hogy ez a nyughatatlanság áldás vagy inkább átok?  Mert sokszor lefárasztom magam, az biztos. Azt érzem, hogy az a sok tanult és tapasztalt dolog, amelyekre eddig látszólag ad-hoc módon és pillanatnyi érdeklődésemnek megfelelően költöttem pénzt, töltöttem időt vagy szereztem diplomát - az mostanában kezd összeállni.  Szerintem ez köszön vissza a blogban is. Még mindig nem érkeztem meg, viszont rátaláltam az utamra. A gyerekek születése óta próbálgattam az utakat, de valami mindig volt, ami miatt nem volt az igazi. Ez a mostani időszak olyan szívdobbantós, sokat sejtető. Nem üzletileg, mert arról itt még szó  sincs, de nem is a blog olvasottsága miatt  (bár az is kellemes érzés, nem tagadom), hanem olyan, mintha nem egy keskeny ösvényre érkeztem volna meg, hanem egy szép rétre.

   - Ismerve téged, megkockáztatom a kérdést, hogy a futás mennyire kikapcsolódás és mennyire verseny? Nem másokkal, hanem magaddal szemben. 

    -  A kérdés jogos. A hétköznapi futásaim egy edzésprogram részét képezik. Vannak olyan edzések, amelyeket a középhaladó csapattal futok, az kikapcsolódás, nem túl megterhelő, jó társaságban vagyok, az olyan dumálós. Vannak azonban intenzív edzések, amelyek céllal történnek, pl. az állóképességem vagy a tempóm javítása,  ilyenek az intervall edzések vagy a dombfutással nehezített futások.  Korábban mindent mértem, mennyivel futok, mennyit futok, milyen pulzussal, stb. Ha nem mentem el az aznapra betervezett edzésre, feszült lettem. Ezeket a görcsöket sikerült elhagynom, ebben sokat segített nekem a közösségi futás. Hogy lehet teljesítményhajhászás nélkül is futni.

     -  Itt azért megjegyezném, hogy túl vagy a maratonon is. Mit gondolsz, fokozható  ez még? Van valami kilométerekben mérhető cél? Egyáltalán lehet ezt kilométerekben mérni?

     -  Hát, a maratonnak van azért egy kis története, amit még a blogomban sem írtam le.  Röviden annyi, hogy a kisfiamnak 14 hónapos korában volt egy nagyon komoly balesete, aminek a legrosszabb kimenetele is lehetett volna. Nagyon jól tartottam magam  a kórházban és végig a gyógyulása alatt. Ám amint az ő állapota rendbe jött, én összeroppantam.

 

 

      -   Erről sokat beszélgettünk. Az tudja megérteni ezt az állapotot, aki maga is benne volt.

     -  Teljesen ismeretlen állapot volt előttem, én, a sportos nő, a magyar taekwondo bajnok, a félmaratonista futó - nem bírtam felkelni az ágyból, szívaritmiám lett, pánikrohamaim voltak.  Nemhogy sportolni nem tudtam, hanem ahhoz is alig volt erőm, hogy a családom ellássam. Gyakorlatilag 3 év kellett hozzá, hogy kimásszak ebből a pszichés gödörből, s bár minden hónappal egyre jobb lett az állapotom, nem mertem nagyobb intenzitású edzéseket végezni. Akkor azt mondtam magamnak, hogy akkor leszek gyógyult, ha újra lefutom a félmaratont olyan idővel, mint a kisebbik fiam balesete előtt. Azt azért még hozzátettem, hogy ha a maratont is megcsinálom, akkor soha többé nem fog előjönni ez az alattomos állapot. Ezek vittek a maraton felé.

      -  És megcsináltad.

    -  Igen. A felkészülést nagyon élveztem, a mindennapos anyai teendők mellett kifejezetten üdítő volt, hogy valami konkrét célért dolgozom. Nem tehetek róla, így működöm, a versenyszellem és az új célok  kitűzése mindig bennem lesz, de azóta már megtanultam a "csak futást" is. 

  - Mint minden tevékenységnek (nem merném hobbinak nevezni), a futásnak is van közösségteremtő ereje. Köréd egész kis csapat szerveződött, együtt jártok futni.

    -  A futásban mindenki sikerre van ítélve. Egyetlen tényezőnek kell meglennie, ez pedig az elhatározás. A közösségi futásban motiváljuk egymást, minden újabb edzés a személyiség és  a testi fejlődés picinyke lépcsője. A közös élmények, a közös érdeklődés, a közös helyzetek tartják össze a futóközösségeket. Egy ilyen közösségben az ember csak pozitív visszajelzést kap,  ezért is népszerű a futás.  Olyan még nem volt, hogy valaki lefutott x km-t, majd a végén egy futótárs azt mondta volna, hogy "na, ez most nem volt valami jó tőled". 

     -  Mi az,  amire egy kezdő futónak figyelni kell?

     -  Nyilván sok mindenre, ahogy minden más sportág esetén is, a blogban azonban a kezdők is találnak maguknak segítséget, pl.edzéstervet. A legfontosabb azonban az, hogy ne világmegváltó terveket szövögessünk. Legyen egy reális célunk, ne az, hogy akkor most mindennap futni fogok. SMAC* - ésszerű, mérhető, elérhető és ellenőrizhető. Ez akár egy minden futónak szóló általános vezérelv is lehet.

    -  Beszéljünk a blogról. Mindent a futásról nőknek (és másoknak) a címe és hát hogy is mondjam? Annyira inspiratív, hogy én, aki életemben 100 métert nem futottam, vettem egy futócipőt.  Mondtam is neked, hogy  a te lelkeden szárad. Szóval, hogyan jött létre?

    -  Ennek megválaszolásához beszélnem kell a családunkról. A férjem borzasztóan elfoglalt, egyszerűen nem tudtuk megoldani a 2 karrier - 1 család programot. Voltak próbálkozásaim a 6 órás munkával, de ez soha nem 6 óra volt, így be kellett dobnom a törülközőt. Óriási zűrzavar volt bennem, kialakult egy család - munka káosz, s miközben szerettem volna intellektuálisan is kibontakozni, létrehozni valamit, a gyerekek nevelését is szerettem volna a kezemben tartani. Eközben az is bennem volt, hogy olyan dologgal foglalkozzam, ami én vagyok. Amihez érzek magamban kvalitást és lelkesedést.

     -  Így aztán úgy döntöttetek, hogy te otthon maradsz, s gondoskodsz a családról.

   -  Igen, ez történt, s bár erős hiányérzettel küszködtem, én is beláttam, hogy nincs jobb megoldás. A család az első, bár azért tartottam edzéseket, s a férjemnek is segítettem a munkájában. Közben kezdődött el a maratonra való felkészülésem, s mivel korábban marketing területen dolgoztam, foglalkoztam PR-ral és még írni is szerettem, gondoltam, jobb híján írok egy blogot. És ha már maraton, legyen a futás a blogtémám.
- Milyen remek, hogy van nyomtatott sajtós kommunikáció diplománk is, ugye, ugye. A blogban azonban,  bár a mainstream a futás, nemcsak erről van szó. Rendesen feszegeted a női szerepek témakörét is.

    -  A futás a fő vonal, de számomra az anyaságom kezdete óta nagyon nagy kérdés a női identitás, az emancipáció, a szerepgondok. Folyamatosan kutatom, mások hogyan élik  meg a klasszikus női szerepeket a XXI.században, éppen ezért a futás mellett igyekszem a kor női dilemmáit is bedobni a cyber térbe, hátha írnak nekem valamit a  nőtársaim. Jólesik írni. 

     -  Mit szeretnél, hogyan képzeljenek el  a  blogolvasók?

   -  Húh. ... szeretném, ha nem a nagy megmondót látnék bennem (bár szerintem ez eddig működött), hanem egy olyan nőt, aki imád sportolni, imádja a futást, tudja, hogy mit adhat ez a mozgásforma a nőknek és mindehhez van sok - sok évi tapasztalata, sportolói, edzői, anyai és női oldalról egyaránt. Van igénye ezt kutatni, utánajárni a kérdéseknek és megírni. Ennyi.
    -  Köszönöm az interjút!

      De azért még nincs vége. Az alábbi kérdésre helyesen választ adók között kisorsolásra kerül egy Györgyi által felajánlott Nuflex ajándékcsomag, melyről többet itt tudhattok meg. Érdemes jól válaszolni!

                                   

* SMAC -  smart, measurable, achievable, controlled

Ki játszik a batyus játékkal?

Azaz: eredményhirdetés.

Az interjúhoz kapcsolódó nyereményjáték határideje  éjfélkor lejárt, 555-en olvasták el, szép, kerek szám, tetszetős. 145 helyes válasz érkezett a kérdésre, ez egyben a válaszadók száma is, most mindenki jól válaszolt.:) A sorsolást a random. org-ra bíztam, ez pedig a 12-es rajtszámot viselő versenyző,

vagyis 

Bobák Ágnes

Mindenkinek nagyon köszönöm, hogy itt volt, hogy olvasta az interjút, hogy kommentelt, hogy megosztotta, utóbbiért külön köszönet! Az interjú természetesen továbbra is elérhető itt, a megjelenés helyén, de létrehoztam egy gyűjtőoldalt is, ahová még ma felkerül ez az interjú is,  természetesen a játékra már nem lehet jelentkezni.

A folytatásról pedig annyit, hogy ezúttal nem kell ily hosszan várni, hamarosan újabb tehetséges embert mutatok be, meglehetősen izgulok magam is. :)

Nekem celeb! -interjúsorozat, II. rész - Gábor Brigitta

Ezzel a címmel interjúsorozat indul, amelyben azokat az embereket szeretném megszólaltatni, akik valamiért izgalmasak a számomra, még csak nem is feltétlenül alkotók, legalábbis nem  mindegyik, valamiért mégis nyomon követem a blogjukat, számon tartom, sőt, nagyra tartom őket. Szeretnem azt hinni, hogy  azok az emberek is érdekesek, akikkel nem találkozunk a lapok címlapján, bár azt sem gondolom, hogy az kizáró ok lenne. 

"Szerencsésnek mondhatom magam"

Tegyük fel, hogy ismerem a szabásminta készítésének fortélyait, tudom, hogyan kell megvarrni egy szoknyát, egy inget, tegyük fel, hogy úgy gondolom, hogy tudok varrni (tegyük fel), de azt a kérést, hogy játékfigurát készítsek, csípőből utasítanám el. Elsősorban nem is a technika miatt, bár nyilván ennek is megvannak a maga trükkjei és fogásai, ezek elsajátíthatóak, azonban a figuráknak lelke is van, az arcuk mindent elárul, s nemcsak saját magukról, de készítőjükről is. Gyerekjátékot megálmodni és készíteni felelősséggel jár.

Brigit  a blogján keresztül ismertem meg, azonban bátran állítom, hogy túlnőttünk a virtuális ismeretségen, sok jó beszélgetés, sok jó (és néhány rossz) vásár van mögöttünk, közöttünk pedig alig 5 km távolság.

Szeretem az általa készített játékokat, mert ugyanazt érzem, amit a készítőjüknél: a nyugalmat, a kiegyensúlyozottságot, de a változatosságot is. Amikor megmutat nekem egy-egy újdonságot, látom a (szinte) szülői büszkeséget.

 

- Ha gyerekként választhatnék a játékaid közül, de csak egyetlenegyet, nehezen menne, ugrálnék egyiktől a másikig, nem tudom, nem fakadnék-e sírva a választás nehézségétől. Felnőttként már nincs sírás, de a döntés így is nehéz lenne. Talán Jámbort választanám, a mackót, esetleg egy batyus triumvirátust. Vagy egy bagolyfiókát. Vagy...  Neked melyik a kedvenc teremtményed, Brigi?

- Most éppen a rókák a kedvenceim, mert bár ravaszdik, emellett rendkívül bájosak is. De a "régiek" közt is vannak kedvencek, például a pici bagolyfiókákat is nagyon szeretem, mert pont egy maroknyiak és pihe-puha plüss a hátuk,  amitől folyton ölelgetni, cirógatni kell őket. Aztán ott vannak a batyusok.... Nos, ezt talán nem kell magyaráznom...

- A batyusok, azok nekem  kedvenceim, de nem mindenki ismeri őket, mesélnél róluk?

- Aprócska figurák (cica, maci és nyuszi) laknak egy összegombolható tartóban. Azt szoktam mondani, hogy praktikus, mert nem kell az egész gyerekszobát magával vinnie a gyerkőcnek, mégis van nála három játék, anya táskájában pedig csak annyi helyet foglal el összecsukva, mint egy pénztárca. Ideális olyan esetekben, amikor sokat kell  várakozni, például orvosnál, vagy utazásnál, vagy templomban... Mellesleg van ennek egy kimondottan fiús változata, a garázs batyu, amelyre szintén nagyon büszke vagyok, mert fiúknak textiljátékot készíteni számomra az egyik legnehezebb feladat.

- Úgy képzelem, hogy nagyon nehéz egy új játékfigurát, például egy mackót kitalálni, hiszen jó arányokkal kell bírnia, megfelelő méretűnek kell lennie, a lábaknak, karoknak biztonságosan kell csatlakoznia a testhez, a pofinak aranyosnak kell lennie.... és még sorolhatnám. Hogyan történik a forma kialakítása? Megvan a fejedben az egész, s már csak meg kell valósítani?

-  Nincs bevált receptem - pedig igazán jó volna! -, van, hogy egyszerűen csak beugrik egy forma vagy egy ötlet (mint mondjuk az előbb bemutatott batyus figurák esetében), ilyenkor a legjobb, ha azonnal elkezdem nemcsak lerajzolni, de kiszabni és megvarrni is. Van azonban olyan is, hogy eldöntöm:  most aztán már ideje valami újba kezdeni -  hát ez a nehezebb út. Ilyenkor akár hetekig is rajzolgatok, próbálkozom és mégsem érzem, hogy sikerülne. Ilyen volt például Jámbor, a mackó. Már nagyon régóta szerettem volna egy saját macit, de sokáig nem sikerült rátalálnom arra a formára, ami igazán én vagyok. Hónapokig tartott, mire a mostani formáját elnyerte. Persze, így utólag azt mondom, hogy semmi különös, nem is értem,  mi tartott annyi ideig.

Mostanában a formaalakítással sokkal kevesebb a gondom, ha már megvan az ötlet, szinte azonnal a végleges szabásminta kerül papírra, és ez azért jelentősen megkönnyíti a dolgomat.

 - Tetszik, hogy nem építesz rózsaszín ködöt az alkotás mögé. Vissza tudsz emlékezni arra, mikor döntötted el, hogy a továbbiakban főfoglalkozásként ezzel szeretnél foglalkozni?

- Persze! Egyértelműen akkortól számítom tényleges hivatásomnak, mikor a fiúk születése után vissza kellett volna mennem dolgozni a régi munkahelyemre. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy napi nyolc óra munka után ugyanolyan lelkesedéssel, kreativitással és intenzitással tudjam folytatni a varrást, mint addig, hiszen az, hogy folytatni szeretném, nem is volt kérdés. Választanom kellett tehát, hogy folytatom azt, amiben otthon érzem magam és amit igazán élvezek, vagy egy olyan területet választok, amelyben nem biztos, hogy én én lehetek. Akkor ez egy nehéz döntés volt, hiszen feladtam a biztosat a bizonytalanért, az állandó bevételt a kiszámíthatatlan jövőért. Azóta már tudom, hogy sok szempontból - a legtöbb szempontból- megérte ezt választani, de azt semmiképpen nem állíthatom, hogy ez  a könnyebbik út.

- Menjünk még jobban vissza az időben: hogyan kezdődött? Ilyenkor az a válasz, hogy "már gyerekkoromban is..", vagy "mindig is..."

- Mint a legtöbb alkotó és kézműves, én is szerettem rajzolni és egész jól is ment, így akkor egyértelműnek látszott, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Valahogy az élet mégis úgy hozta, hogy kerülőúton jutottam el ide, ahol most vagyok - és persze ez nem az, amiről gyerekként  álmodtam, de az álmok megváltoznak az évek folyamán. Eredetileg a Képzőre szerettem volna menni, de addigra már elkanyarodtam másfelé. Így vagyok én egy pályaelhagyó (jobban mondva: sosem próbált) agrármérnök. Mindenesetre ezt a kitérőt nem bánom, hiszen ezáltal ismertem meg életem párját. A hiányérzet azonban létező igényt jelez, így aztán míg az első kisfiúnkat vártam, lakberendező lettem, de sokat ezt sem gyakoroltam, mert megszületett a második kisfiúnk is. Mindenféléket varrtam nekik, eleinte csak használati tárgyakat, aztán már játékokat is. Előbb csak nekik, aztán a tágabb családnak, majd a barátoknak, később a barátok ismerőseinek.... a kör pedig egyre tágult.

 

- Két gyermeketek van, két kisfiú. Hogy viszonyulnak a munkádhoz? Lelkesednek? Esetleg kritizálnak? Hol így, hol úgy?

- Kritizálni sosem szoktak, legfeljebb csak egy "Aha, jó"-t kapok, ha nem a megfelelő  pillanatban állok eléjük. Nekem az a megfelelő, amikor éppen végeztem az utolsó öltéssel, nekik meg az, ha nem zavarom meg őket semmilyen fontos tevékenységben. Alapvetően már megszokták, hogy ezt csinálom,  így nem izgatja őket különösebben.

- De prototípust csak kapnak??

- Eleinte mindig nekik készült az első darab, mostanra viszont már kinőttek az ilyen játékokból... Persze, mindig megmutatom nekik a legújabb figurákat, el is viszik kipróbálni őket, de a Legóval nem mindig tudom felvenni a versenyt.

- Több helyen is elérhető vagy, a legismertebb a blogod, a bogarkrea.blogspot.hu, de jelen vagy a Facebook-on is.

- Igen,  a blogomban minden figurám megtalálható, régebbiek és az újak is, beszámolok az aktualitásokról, tájékoztatok a vásárokról, időnként pedig (habár óvatosan) bepillantást engedek mindennapjainkba, néha egy kicsit a lelkembe is.

Található itt egy meserovat is, hiszen vallom, hogy mesékre szüksége van gyereknek, felnőttnek egyaránt... Van a blognak egy aloldala, az Ötletelő (http://bogarkrea-otletelo.blogspot.hu), ahol az aktuális időszakhoz (most pl.az iskolakezdéshez) köthető kreatív ötleteket (leírással!)) gyűjtöm össze. A Facebook-on pedig folyamatosan ott vagyok az aktualitásokkal a Bogárkrea oldalon.

A termékeimmel (és velem) lehet találkozni a WAMP -okon, szeptemberben még az Erzsébet téren, utána a Millenárison, ill. a termékeim a Meska boltomban is megvásárolhatóak.

- Van még egy blogod, amelyet talán kevesebben ismernek, ugyanis lakberendező végzettséged is van. Ez mennyire releváns az életedben? Esetleg ez a hobbi?

- A lakberendezés számomra egy örök szerelem. Ez az, amire igazán azt mondhatom, hogy már gyerekkoromban is, hiszen a húgommal már akkor is lakásokat rendeztünk be - papíron. Később, az első gyermekünk születéskor elvégeztem egy lakberendező iskolát. A saját házunk tervezésekor nagy hasznát vettem a megszerzett tudásnak, a végső berendezést is szem előtt tartva az alaprajzot is én készítettem (persze, egy építész átrajzolta),  így mindennek pontosan megvan a helye és olyan, ami igazán  nekünk való.

Amikor a kisebbik fiúnk megszületett, elkezdtem varrni, így más  irányt vett az út, s bár a család és a barátok kérésére szívesen készítettem/készítek terveket vagy adok tanácsot, ez a munka is teljes embert kívánna, így a kezdetben szakmának indult dologból hobbi lett. De sosem lehet tudni, mikor fordul a kocka.

- Klasszikus (és kihagyhatatlan) kérdés: mi inspirál? Honnan merítesz?

- Ez egy nehéz kérdés. Mások hasonló nyilatkozataival kapcsolatban már sokszor gondolkodtam, mit mondanék, de igazán okos dolgot nem tudtam kitalálni. Tudatosan nem keresem a motivációt, nem állok neki feltúrni az internetet csak azért,  hogy hátha majd beugrik valami. Persze, a szememet azért nem csukom be, sokszor látok olyan ötletet vagy figurát, ami nagyon tetszik és sajnálom, hogy nem nekem jutott eszembe, de nagyon figyelek, hogy később ezek nehogy túlságosan nagy hatást gyakoroljanak rám.

Amit viszont szándékosan keresek, az a szépség. Mindig is nagy hatással volt rám egy  szép kép vagy környezet, de akár egy arc, egy mozdulat, egy vers, vagy egy hangulat is. Ezért is van egyre terjedelmesebb gyűjteményem a pinterest-en. Egyszerűen csak a képek szépsége miatt. Nézegetem őket, mint egy szép albumot... Mindezeket igyekszem magamba szívni, elraktározni, bízva abban, hogy amikor tervezésre, alkotásra kerül a sor, akkor megfelelően hatnak rám.

- Tehát a játékkészítés mint munka, a lakberendezés mint hobbi, a család mint háttér. De mi jelenti a pihenést? Mi az, ami feltölt?

- A pihenés mostanában a hímzés. Tudom, az majdnem ugyanaz, mintha varrnék, de mégsem. Emellett az olvasásról sem tudnék lemondani, akkor is elolvasok fél oldalt, ha hullafáradt vagyok. Kirándulni is nagyon szeretek. A környékünkön sok  hegy, völgy, erdő ad erre lehetőséget, a családom is élvezi. Én bottal megyek (nordic walking), ez remekül átmozgat, s mivel egyébként nehezen veszem rá magam bármilyen sportra, nagyon örülök, hogy ennek minden percét élvezem, miközben érzem, hogy jót tesz.

 -  Meg tudnád fogalmazni, mi a munkádban az öröm? Értem én, hogy az alkotás, mégis.... Visszatérő kérdésem ez, tudom.

-  Összetett dolog ez, de például szeretem, ha eszembe jut egy új ötlet és azt sikerül megvalósítani, amikor kész az utolsó öltés és pont olyan, amilyennek elképzeltem. Szeretem a szebbnél  szebb textileket összeválogatni. Szeretem, amikor pozitív visszajelzéseket kapok, ahogy a gyerekek egy vásárban sugárzó arccal ölelgetik a figuráimat. Szeretem, amikor az asztalomon halomban állnak a különböző színekben pompázó figurák. Így a legszebbek..... És szeretem azt is, hogy itthon dolgozhatok, így a gyerekeim a nap minden percében számíthatnak rám.

-  Mi a véleményed arról a nézetről, hogy ideális az az állapot, amikor a munka egyben hobbi is, vagy fordítva, amikor a hobbi egyben munka is. Ez valóban így van? Nem változik a lelkesedés azáltal, hogy bevételi forrássá válik az addigi hobbi? Megmarad az öröm? Nem lesz belőle kényszer?

- Tulajdonképpen az alkotás öröme mindig megmarad és a lelkesedés is állandó, esetleg időnként eluralkodik felette a fásultság. De az, hogy megvalósíthatom a terveimet, kísérletezhetek újabb formákkal, magam osztom be az időmet és energiámat, abszolút pozitív irányba billenti a mérleget.

Nyilván azáltal, hogy ezzel keresem a kenyerem, az alkotás mellé sok egyéb tevékenység is adódott, hiszen magam megyek a várásokba, írom a blogot, fotózom a figurákat, töltöm a webáruházat, postázom a csomagokat, igyekszem naprakész lenni a Facebook oldalamon is, emellett a marketingben és a könyvelésben otthon kell lennem valamennyire. Eléggé összetett feladattá vált így a munkám, ami egyrészt jó, hiszen sokféle, egymástól különböző tevékenységet próbálhatok ki, így ha az egyikhez éppen nincs kedvem, van más tennivaló. Másrészt viszont időnként elbizonytalanodom hogy jól csinálom-e ezt a sok mindent.

Összességében tehát azt mondhatom, hogy igen, élvezem, szerencsésnek mondhatom magam, hogy a hobbim most már a munkám lett.

- Tökéletes végszó. Köszönöm az interjút!

Az alábbi kérdést helyesen megválaszolók között kisorsolásra kerül egy Bogárkrea által készített, a cikkben is említett batyus játék. Brigi kedvesen felajánlotta, hogy a nyertes nemcsak (a készlet keretein belül) színt választhat, hanem fiús anyuka esetén akár a garázsváltozatot is. A kép tehát csak illusztráció.
Érdemes jól válaszolni! :)


Update: a játék utolsó kérdése az e-mailcímre vonatkozik, ha a jobb oldali kék sávot ne lehet lehúzni addig, akkor görgetni kell az egérrel, úgy tökéletesen működik.

Ki iszik a hársfaszörpből? Ki eszik a meggylekvárból?

Azaz eredményhirdetés.

Tehát: az interjúhoz kapcsolódó nyereményjáték határideje tegnap éjfélkor lejárt. Nagyon örülök, mert bár két különböző számot mutat ugyanaz a statisztika, mégis mindkettőt igen rendben találtam, az egyik szerint 1120 személy tekintette meg az interjút (ezt a tekintetet én úgy veszem, hogy ennyien olvasták), a másik viszont 695 oldalmegjelenítést mutat, bármelyik is a helyes, nagyon örülök. :) Én magamat már  régen kivontam a statisztikából, tehát még olyan + 10-et hozzáadhatunk az utóbbi számhoz, gyakran visszatértem, igen. 

A játékban pontosan 260-an vettek részt, azonban volt egy hibás felelet, valaki azt a választ jelölte be a kérdésre, hogy "fogalmam sincs, ez benne volt az interjúban?". Igen, benne volt. A rossz választ adó viszont nincs benne a körben (szigorú vagyok), így 259 ügyes ember között válaszotta ki a random.org a nyertest, aki pedig a 11-es rajtszámot viselő versenyző, 

vagyis: 

Blahó Andrea

Andrea, kérlek, jelentkezz, hogy a részleteket megbeszélhessük!

Mindenkinek nagyon köszönöm, hogy itt volt, hogy olvasta az interjút, hogy kommentelt, hogy megosztotta, hogy velem örült, hogy dicsért ösztönzött. Az interjú természetesen továbbra is elérhető itt, a megjelenés helyén, de létrehoztam egy gyűjtőoldalt is,  természetesen a játékra már nem lehet jelentkezni.

A folytatásról annyit, hogy rajta vagyok a dolgon. :)

Countdown

Éjfélig lehet játszani a nyereményekért, s bár az interjú természetesen továbbra is elérhető lesz, a játék lezárul. Hajrá! :)

Egybensült

Jó, tehát csináltam egy másik blogot nekemceleb.blogspot.hu címmel, s bár a megjelenéskor az interjúk továbbra is itt, ezen a blogon lesznek olvashatóak, mégis, kell egy gyűjtőhely, ahol könnyen visszakereshetőek lesznek a korábbiak, mert terveim szerint ez tényleg egy sorozat lesz. 

Jelentkezni a nyereményekre azonban továbbra is csak itt lehet majd.

A bejegyzés fölött pedig a fotósblog mellett már az interjúsblog is elérhető egy kattintással.

Nem, nem akarok honlapot.

Most meg ezért

Ebben a nagy izgalomban megint nem tudtam aludni éjszaka. A lényeg azonban az interjú, én annyira örülök neki, hogy igenis elindult, hogy igenis került hozzá idő is, s hogy ilyen izgalmas emberekkel vagyunk körbevéve. Majd biztosan lenyugszom, nem igaz?

Este majd csinálok egy gyűjtőoldalt, és az oldalsávba kiteszem, akkor bármikor könnyedén meg lehet találni. Most viszont berobogok a városba, mert van még izgulnivalóm, hogyne lenne, nem csoda, ha nem alszom.

Vigyétek hírét, please, az interjúnak, ha lehet.:)

Nekem celeb

Ezzel a címmel interjúsorozat indul, amelyben azokat az embereket szeretném megszólaltatni, akik valamiért izgalmasak a számomra, még csak nem is feltétlenül alkotók, legalábbis nem  mindegyik, valamiért mégis nyomon követem a blogjukat, számon tartom, nagyra tartom őket. Nem mondom, érdekes lenne a címben rejlő eszperente lehetőséget kiaknázni (s lenne kedvem, meglep?), de nem teszem, nem ez a lényeg, ez csak egy szójáték.

Terveim szerint 2-3 hetente kerülne sor az interjúra, egyelőre nem nevezek ki napot, de mindenképpen törekszem az azonos időben való jelentkezésre, érdekes ember van, kedv is van, már csak az időt kell megoldani, de az is meglesz. 

Szeretném azt hinni, hogy  lehetnek azok is érdekesek, akikkel nem találkozunk a lapok címlapján, bár azt sem gondolom, hogy ez kizáró ok lenne.

Mit gondoltok?

Több, mint másfél évvel ezelőtt szerettem volna elindítani a fent jelzett interjúsorozatot Nekem celeb! címmel, szépen beharangoztam, hogy  aztán szépen elmaradjon egyetlen megjelent interjú nélkül. Volt rá indokom, hogyne lett volna, az mindig van, időhiány, érthető is, elfogadható is, hogyne. Nos, idő most sincs több, sőt, mintha még jobban zsugorodott volna az univerzum, ám ennek ellenére vagy éppen hoyg ezért mégis elkezdődik a sorozat, bár azt, hoyg valóban sorozat lesz, csak remélni tudom.

Ami biztos, az az, hogy a hét (leg)végén tényleg elkezdődik, maradjon rejtély, hogy ki lesz az első alany, már nem kell sokat aludni. Az eredeti koncepcióhoz képest nem lesz nagy változás, egyetlen dolog változik, mégpedig az, hoyg mégiscsak lesz benne komment által megnyerhető ajándék, de mind szorosan kapcsolódni fog az interjúalany tevékenységéhez.

Remélem, izgultok annyira, mint jómagam.:)

A tervezett

(s megvalósuló) interjúsorozat első alanya az, kinek neve számomra a kötéssel egybeforrt (s mi  egybeforrt, ember azt szét nem szedheti), ki más, ki más, mint Ercsu. :o)

Ha kérdeznél, ha érdeklődnél, ha kíváncsi vagy, ne habozz, küldd el kérdésed a profilomban található e-mail címre, csak az ide érkezőket fogadom, most ilyen szigorút játszom.