2013. december 5., csütörtök

mindennapra kell egy szippantás a jóból *

Tegnap minden illóolajat végigszagoltam a stand kínálatából, téli álom, csendes éj, advent és hasonló hangzatos, ám semmi konkrétumot nem nyújtó címkék, míg végül rátaláltam a narancsos csoki illatra. Oh, my God. 
Pontosan olyan az illata, mint a Lajos Mari-féle narancsos csokis kekszé, hazafelé ezt szagolgattuk, bár Zé-ben felmerült, hogy csak nehogy  megigyuk.

Itthon pedig rátaláltam egy tavalyi, az egyik blogolvasótól kapott ajándékomra**, szintén illóolajra***, nagyon konkrét, antistress activator, így azóta, hogy az autó egy nappal a szerelés után ismét ugyanazokat a tüneteket produkálja, sokat szippantgatok a levegőbe, hátha hat.

Bár, ha ez így folytatódik, úgy érzem, valami erősebbet kell szippantsak.




* Charlie

**szoktam kapni ezt-azt tőlük és el is szoktam fogadni, sőt. bár ha belegondolok, hogy Zé két héttel ezelőtt a kétségtelenül gyorsan és gyönyörűen végzett munkájáért (fizetésen felül) kapott 2 kiló békési kolbászt grátisz... kinek mit ítél meg a nagyérdemű, mire van szüksége, ugyebár

*** ez megint csak semmi ahhoz képest, hogy megkértem Zét, pakolásszon egy szekrényben ( úgy kell ezt érteni, hogy csináljon benne helyet a szekrényen kívül létező mindenfélének), és talált egy külső CD meghajtót, amit egyébként vennünk kellene, hetek óta nézzük a kínálatot. lehet, hogy egyszerűen rendet kellene vágnunk a  dzsungelben házban?

6 megjegyzés:

  1. Nekem van egy after eight illatú szappanom......a sarkát már leharaptam :):)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nekem egy kávéillatú tusfürdőm! de arról majd holnap :)

      a szappanok veszélyes eszközök :D

      Törlés
  2. Nem rég én is végig szagoltam ezeket a hangzatos illóolajokat.
    Az énkedvenceim a gladoil márkájú illóolajok, de köztük is a sült alma.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. olyannal nem is találkoztam, muszáj beszereznem egyet!

      Törlés
  3. 3 és fél év /!/ után a napokban találtuk meg a muffin sütőinket, mind a hármat, miután már-már újat vettem! A fiam rendet vágott a padláson... A férjem olyan csodás narancsos-csokis muffint sütött bennük ennek örömére, hogy csak na! Lehet valami a rendcsinálásban...

    VálaszTörlés