2012. december 5., szerda

függő lettem

A Mad men mellé felsorakozott a Good wife is.
Az elsőből láttunk két évadot és szerintem baromi jó, nagyon, na, de itt megálltunk a sorozatoknál, mígnem jött december hava és sokat kell dolgozni és akkor feltaláltam a spanyolviaszt, vagyis a munka közbeni filmnézést. Igen gyorsan kiderült, hogy addiktív, jobban, könnyebben megy a munka, az asztalomon elfér a laptop és a varrógép is*, így aztán egy hét - egy évad a másodikból. Megettem három évadot három hét alatt, nagyon durva, de főleg, hogy az, hogy nem akartam elhinni, hogy (egyelőre) nincs tovább.
(a filmben egyébként egy gyenge láncszem van, a főszereplő, a vészhelyzetes csaj, akarjátok, hoyg megírjam a véleményem? dehogy akarjátok)

Akkor jött a Terápia, de ezek meg csak 30 perces részek, mindjárt ezt is kivégzem, azt hiszem, még ma, ha elég hosszan dolgozom, márpedig. Utána meg leszek lőve, nyugodtan ajánlhattok, de a Downton Abbey-t már ne, azt (is) megettem, ill. a nagy imádatnak örvendő Once upon a time nálam kiesett az első két perc után, amikor a férfi a tengerparton lovagolt, itt kapcsoltam le, ne mondjatok olyat, ahol a nyitó képsor hosszan lovagló férfit mutat, erről kiderült, hoyg emészthetetlen a számomra.
A nyomozósokat bírom, de Dexter-t se mondjatok. Igényes Kényes vagyok, azt hiszem.

* meg még mi minden

41 megjegyzés:

  1. Lie to me. Nagyon. És az legalább befejezett.
    (Gilmore girls? Magam se hittem volna soha, aztán mégis)

    VálaszTörlés
  2. a Gilmore girls- a lányainkkal néztük, azt hiszem úgy a 20. rész után elkezdett idegesíteni a sok beszéd :D, viszont a Lie to meg, na, ezt más is mondta már, belekukkantok, aztán nem fogok hazudni, megmondom az igazat:)

    VálaszTörlés
  3. GG: mikor egyszerre sokat néztem, azt vettem észre magamon, hogy úgy és annyit beszélek. Gyorsan csökkentettem az adagot :)
    könnyebb lenne, ha lenne lista a már látottakról. Mert szerintem a Big bang theory is király, de aki kicsit is kevésbé geek, azt szokta idegesíteni.

    VálaszTörlés
  4. Mindent megmondott Piszke!
    Minket speciel nem is zavart, hogy sokat és ÚGY beszélünk, a Gilmore-ok hatására! :o)
    Lie to me nálam is, és Dr. Csont, és seldonkúpör is (Big bang theory). ;o)
    Ha újra kifogysz, szólj csak!

    VálaszTörlés
  5. Homeland- azonnal kezdd el! The Killing- szuper szintén. A Híd- überkirály. Meg még amiket már mondtam:-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a Híd tervben van, az tuti, a Homeland-ot elfelejtettem, de jó,h mondtad,hallgatok rád,a terápiát is bírom:)

      Törlés
  6. a Bing bang theory-t is ajánlották már,szuper,alakul ez, csak vége lesz a decembernek.
    valljátok be, ti is függők vagytok :)

    VálaszTörlés
  7. én még a tagadás fázisában vagyok :D nálam nagyon szezonális, mert én pont meló közben nem tudok ilyeneket, de ha néha van időm, akkor meg túladagolás (mindazonáltal én is lesem az ajánlatokat, mert nagyon le vagyok maradva)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. áh,én már vallok, nyíltan, ezt kellett megérnem 44 éves koromra,h sorozatokat nézek. de azért ilyenkor azonnal hozzátesszük a férjemmel, hoyg "a mai sorozatok azért már nem Dallas szintűek",mintha mentegetni kellene magunkat.:D

      Törlés
  8. Mi sem vallunk! Hopkins, aki bevall?! Pláne mindent...
    Összevissza műszakos munkahely mellett amúgysem ajánlatos, amit elkapsz, elkapsz, nézed, oszt jóvan! :o)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. aha, szóval így. én válogatós vagyok,filmekben mindenképpen.:) jódogomban.

      Törlés
  9. van egy brit sorozat, Doc Martin. szerintem tetszene neked. és köszi ezt a posztot, tanulságosak a kommentek is:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. pár részt láttam belőle, olyan elálló fülű pasi valami skót/angol/walesi kisvárosban, ugye? vagy nem?
      jó,h mondtad, köszi!

      Törlés
  10. micka-nál a pont!
    Hogy is felejthettem el a dokit???????
    Na, azt függve néztem, netről, ami nálam a nagynál is nagyobb szó.
    Dr. House keresztezve vidéki Angliával... :o)
    A Kisvárosi gyilkosságok-at meg az angol környezetért néztem.
    Lehet, a végén mégis bevallok! :o)

    VálaszTörlés
  11. a Kisvárosi gyilkosságokból sokat láttunk, de még a régi Barnaby-érából, azt hiszem, a hangulatáért, a miliőért

    VálaszTörlés
  12. Na én meg gyorsan megírom, hogy a Csengetett Mylord! és a Jó barátok (Friends) a soha meg nem unható szerelem...kívülről betéve és odavissza bárhol bármikor...csak úgy és varráshoz is...! :)))
    Ehhez már csak annyit fűznék hozzá, hogy mint tudott, nincs tévénk, így ezek dvd-ről vannak rongyosra nézve...!

    Ma például gyerekkorom nagy kedvencét tettem be az Óz, a nagy varázslót. Arra varrtam! Bár ez nem sorozat, hanem meselemez, de 4-5-ször is meghallgatom egymás után (pont mint kiskoromban) és az már ugye sorozatszámba megy... :)))
    Mesés hangulatba kerültem tőle teljesen...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajjaj, ez AZ a meselemez? Mivel is azonosítsam... szürke a homok, szürke a ház, szürkék a zoknik???

      Törlés
    2. nagyon elkezdtetek most már durvulni, már a meselemezeknél tartotok, csak szólok!
      :D

      Törlés
    3. Na de ha ez AZ a lemez, akkor kultikus és fontos, öcsémmel együtt fejből tudjuk, és évek óta keressük, de semmi azonosítási pontunk nincs :) (Oké, ma már más fronton volt egy kiselőadásom Lázár Ervinről is. Mit tagadjam. Tökmindegy miről, csak meséljenek nekem, függő vagyok :D)

      Törlés
    4. Ne tereljük "rossz" útra Ritát holmi meselemezekkel (és igen, ez AZ), de azt azért tudni kell, hogy az én generációm ezen nőtt fel és szerintem nagyon meghatározó élmény mindannyiunknak!
      És hogy Piszke örüljön, itt a You tube-ról egy lejátszási lista mind a 4 lemezoldalról (the whole version):
      http://www.youtube.com/watch?v=aAx8lj_6zzo&feature=BFa&list=PLC2B6DCB9C210225D

      (És csak szólok, hogy haragszom a Hungarotonra, amiért nem adta ki cd-n...A mi bakelitünk is akad és nem lehet így digitalizálni rendesen...)

      Ritám, Neked pedig a Csengetett, mylordot nagyon ajánlanám ám....! Puszillak!

      Törlés
    5. Köszönöm Mikulás! :) (és még egy szavazat a Mylordra)

      Törlés
    6. Rita azért ígérd meg, egyszer a kedvünkért meghallhatod az Ózt!
      Egy csöppet sem szürke, sőőőt...
      Sziporkázó kedves humor a köbön...!
      "Henry bácsi: Hurrikán közeledik!
      Dorka: - Hurrikán...?
      Totó, a kutyája: - Megint valami gyagyás rokonuk jön látogatóba...!"

      Törlés
  13. a Csengetett, Mylord-on bármikor képes vagyok sikongva röhögni, egyből dupla pontot kap. ti meg nézegessétek a meselemezeteket, a szürke vonulat nem győzött meg, az van itthon is bőven :D

    VálaszTörlés
  14. My Family, vígjáték sorozat
    Jekyll (2007-ből), rövid sorozat
    Egy kis light sci-fi ha efér akkor a Farscape és a Firefly nagyon jók
    True Blood, Supernatural vámpíros és mindenféle természetfeletti
    Spartacus és Róma -történelmi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a sci-fi-t én nem annyira, a My Family-t megkeresem!

      Törlés
    2. ezek "lightosak" én sem voltam sci-fi rajongó, de ezt a két filmet imádom.
      Ja még van a Penn and Teller Bullshit sorozat, megint nagyon érdekes, sok mindenről lerántja a leplet.

      Törlés
  15. Csssz, senki (és ebbe beleértem az ikremet is) sem mondta még a Dadus-t? (the Nanny) Jó pár évadra rúg, vicces, és a főszereplő Franny-nek fantasztikus ruhái vannak. :o)Anyukájának meg haláli dumája: az ajtón belépve a komornyikhoz: "Mondja Nice, nincs nekem tejeskávé és vajas pirítós illatom? - Nincs. - És lehetne?" (a felsorolt kajákban nem vagyok biztos, szégyen rám)

    Szex és New York: mi bizony végignéztük. Az Ally McBeal-t is.

    Amúgy régimódi vagyok sorozatokból: Sherlock Holmes kalandjai, Poirot, Miss Marple, a Murdoch nyomozót is csípem. Meg volt még gyerekkorunkban, a vasárnap délutáni Disney matinéban az Ausztrál expressz, na, azt is szerettük.

    Vígjátékból még az Űrbalekok, és az Igen, drágám ugrik be.

    Egyelőre ennyi. :o)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)

      na, szóvarral: a Franny-t nem ismerem, rákeresek! összes Poiret,összes Miss Marple már vagy hatvanszor, az Ausztrál expressz-t nagyon régen, a Váratlan utazást 120-szor, a vígjátékokat nem annyira ismerem, de most olyan felnőttes filmsorozatokat néznék, drámára vágyom, na :DDD

      köszönöm!

      Törlés
  16. Jaj, kihagytam a Váratlan utazást! :D

    VálaszTörlés
  17. De jó, hogy benéztem, van néhány "fehér folt" :)

    A kisvárosi gyilkosságok nagy kedvenc, de amellett nem lehet varrni, mert azt muszáj nézni is!

    A Shameless (Szégyentelenek) nálam az utóbbi évek biztos toplistása - bár rajongásomat nem sok ismerősöm osztja...

    Örökzöldek kategóriában pedig a Miért éppen Alaszka? az ajánlatom.

    .

    pocket coffe a táskám állandó lakója, a túlélés eszköze :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a shameless miről szól?

      Barnaby felügyelő jöhet, de csak az első:)

      Miért éppen Alaszka?- a, az itt van dvd-n, azt hiszen sor kerül rá, csak nagyjából emlékszem, milyen is volt

      Törlés
  18. Eliott sisters BBC varros lanyokrol.
    Project runway ez ruha designereknek verseny, szerintem nagyon jol munkara hangol:-P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hoppá, ezeket nemhogy nem ismerem, de nem is hallottam róluk, hogy is lehet ez!

      Törlés
  19. ha nyomozós, akkor szerintem is Dr csont, nagyon jók a karakterek is, és Castle, az is vicces
    és ha angol, akkor ez:

    http://www.imdb.com/title/tt0108981/

    én csak keveset láttam belőle, mert végül nem kaptam kölcsön a DVD-t, de nagyon vicces és nagyon angol..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. inkább most magyarul, mert az angolom erősen kopott, figyelnem kell, azt pedig munka közben nem annyira :(

      A Castle jó? tényleg?

      na, csak megleszek ebben a hónapban is valahogy,köszönöm mindenkinek :D

      Törlés
    2. Szerintem jó a Castle,és egyre jobb, szóval kezd a végén;)

      Törlés
  20. De jó, én is keresem a következőt, most végeztem a Homelanddal. Az eheti rész azért már kicsit sok volt, de hátha lesz még jobb is.

    Kicsoda, örök hálám! A North & Sud óta gondolkozom, mi is volt annak a varrós sorozatnak a címe. A tévében ment hétfő esténként, mindig nagyon vártuk.

    A Waczak szálló volt már?
    Most mesét hallgatok:
    http://bogdanzsolt.egologo.transindex.ro/

    És nem sorozat, sőt, alig több, mint tíz perc, de nézd meg:
    http://szinpad.ro/aktualis/hirek/834-bogdan-zsolt-fszereplesevel-keszuelt-roevidfilm-fdijat-nyert.html

    VálaszTörlés
  21. Elnézést, hogy közbekotyogok... A Munkaügyek is nagyon szórakoztató (régebbi részek a You tube-n)

    VálaszTörlés
  22. A Társasjátékot nem említettétek, szintén magyar gyártású HBO sorozat. Jóféle magyar színészek, jóféle szórakoztató játékával.

    Az megvan, hogy amikor megy a Terápia, véletlenül tovább kapcsolsz és beköszön a barátokközt, vagy ne adj ég' a jóbanrosszban? Olyankor konkrétan összeugrik a gyomrom, sőt elfog a hideg rémület!

    A Sírhant művek is pozitív listán van nálam, bár elég kifacsarodott világban élnek azok ott. Dráma viszont van!:)

    VálaszTörlés
  23. Én a Homeland megszállottja vagyok tavaly óta, abból eddig egy teljes évad lement tavaly ősszel és 2 rész híján vége a második évadnak is. Plusz szerintem a Revenge és a Parenthood is könnyen függőséget okoz.:)

    VálaszTörlés