2012. június 20., szerda

Full

Van az a rész, hogy még mindig Tihanyban vagyok, nem testben, hanem a másik részemben, a test az bő két óra alatt visszaér a kiindulóponthoz, a léleknek meg napok kellenek, nagyon lassú rész ez,  mindig is tudtam.
És van az a rész is, hogy annyi minden forog itt, annyi minden bizonytalan dolog, hogy már egy kicsit sok is nekem ez, még akkor is, ha sok jóról van szó. Sok lehetőségről, mely jónak indul.
A meleg rész, ki ne hagyjam, én általában ezt úgy viselem, hoyg kommunikálom, hogy hűdemeleg van (hátha valaki nem veszi észre, ugyebár), sokszor mondom naponta, nem tudom, miért, észre sem veszem, s már megint kimondtam, de így vagyok, azt hiszem, mindennel, ami kimondható (belső érzékelés), hogy mondom, mondom. Magam lepődöm meg a legjobban ezen.
Van a meggymagozós rész is, hogy tegnap esélyt adtam a meggymagozónak, de abban az egy üzletben, ahová betértem, nem volt, én meg olyan könnyen lemondtam róla, amit olyan nagyon megbántam ma a több kiló meggymagozásakor.
De van még a focis-kötős rész is, hogy mióta EB van, meglepően jól haladok egy kendővel, de olyannyira, hoyg szeretném, ha ebből a párhuzamból legalább olyan remek reklámot csinálnának, mint ahogy az EB-t a Gentos-szal kötik össze.

8 megjegyzés:

  1. Hát ez jó kis gondolattolulásos poszt volt ;)

    VálaszTörlés
  2. :) A kötős/horgolós rész detto, egy meccs, egy baba sapi, szuper! :)

    VálaszTörlés
  3. Én szívesen elküldöm, nem használom. Ha kéred, küld el a címed, holnap feladom. Még tart a megy szezon egy darabig.Judit

    VálaszTörlés
  4. Válaszok
    1. Lefényképezem, remélem ugyan arra a manuális szerkezetre gondolunk mindketten,de minden esetre a fotó az tájékoztat.

      Törlés
  5. jaj, dehoygis fényképezd le, inkább csak, h nehogy másnak add,mondok én mindent,lebizniszeljük!

    VálaszTörlés
  6. Nem bizniszelni való, valamikor én is nagyon kívántam egy ilyent, de már egy ideje nem használom, mert a gyerekek nem esznek meggyet semmilyen formában.Örülök ha örülsz neki. A fényképezőm lemerült, de hogy ne okozzak csalódást, azért elmondom, hogy egy kis fém 4 ágú nyilacska, amikor a meggyszem a megfelelő helyre gurul, kilöki a magot, és marad egy olyan kis kereszt a helyén, mint az oliva bogyókon.A "nyilacskát mi működtetjük, nincs semmi elektronika. Erre gondolsz te is?

    VálaszTörlés