2012. január 15., vasárnap

Mein Kampf

Szóval, kérem, nekem már többször megfordult a fejemben, hogy nekünk bármit adnak a színházban, az jó, az tetszik, mert ha felmegy a függöny, akkor mi már boldogok vagyunk és elalélunk tőle, szóval, volt egy kis aggodalmam e téren, de tegnap este megkönnyebbültünk, hogy nem is igaz, magyarul, megakadt a darab a torkunkon.
Hazafelé átbeszéltük az egész előadást, egyébként is ezt szoktuk, de most  Zoltán akképpen összegezte az estét,  hogy de legalább van polcunk, mondjuk, ő nem mérvadó, mert taps közben feltette a Poirot-tól kölcsönzött mondatot, miszerint "haza lehet végre menni?" Én kérek elnézést.
Egyébként én értettem a darabot, legalábbis érteni véltem, konkrétabban: részeket értettem belőle, de ez még kevés volt az élvezethez, még akkor is, ha egyébként a színészek is jók voltak, kivéve Sinkót, aki meg nem, de a Törőcsik Mari édes volt, a fiatalok lelkesek, és még a poénokat is jól vettük. Nekünk valószínűleg a darabbal volt a bajunk, mit tegyünk, George Tábori nem vált a kedvencünkké, bár azt sem értettük, hogy lehet bohózatnak nevezni, utóbbi még most is döbbenet számunkra.
Másfél hét múlva megint megyünk, megint a Nemzetibe, de akkor a nagyszínpadra, s mivel ott függöny is lesz, a pavlovi reflexnek megfelelően esélyes lesz nálunk a darab, vagyis, lehet, hogy a függöny hiánya minden negatív érzésünk okozója.



7 megjegyzés:

  1. Nekem most akármilyen színház jöhetne, annyira ki vagyok éhezve a kultúrának eme műfajára. Irigykedem.

    VálaszTörlés
  2. a színház...hát az is egy szerelem, a sok-sok év alatt ez volt az első darab,ami nem ment le a torkunkon, te, ha ezt láttad volna,gyalog mentél volna inkább Angliába, de komolyan, nem viccelek!

    VálaszTörlés
  3. Még nem jártam az új Nemzetiben, de nagyon vágyok megnézni. Sokan óvnak tőle, mert csupa "nehéz" darabot adnak. Ha lesz olyan, ami tetszett, szívesen veszem, ha javasolsz valamit.

    VálaszTörlés
  4. Ilyen darabhoz már nekünk is volt szerencsénk.. mi akképp jellemeztük: Agyrém!!

    VálaszTörlés
  5. Nóra, mi renitensek vagyunk, nekünk az épület sem tetszett, és már a darab előtt sem. :o( Nehézkes és dagályos, sok ez..... amikor pedig beléptünk, nyomasztó volt, meglepően alacsony a légtér, és akkor mesélhetnék. :o) Hogy milyen ronda a szőnyeg,a mozaik. Furcsa nekem ez.
    Ellenben a Művészetek palotáját kívül-belül szeretjük! :o)
    Megnézzük itt a Johannát,referálok,rendben? :o)


    Tündérlátta: és az melyik volt, ha szabad tudnom! :)

    VálaszTörlés
  6. Szerencsére sok darabot látunk a barátnőmmel, imádok színházba járni, imádom ezt a fajta varázslatot.
    Mégis kevés darab az, ami igazán nagyon-nagyon megfog, azt általában meg is nézzük mégegyszer! :)
    De szeretem a kevésbé jókat is, és imádom hogy Pesten ennyi mindenből lehet választani.
    Gyerekként 250 kilométerre Pesttől sokat álmodoztam erről! :)

    Anais

    VálaszTörlés
  7. Rendben, várom! :-)
    A Müpában másfél hete voltunk mi is, szép, tágas, monumentális, de nekem egy kicsit maradt olyan "kultúrházas" stílusú.

    VálaszTörlés