2011. szeptember 16., péntek

Gondolom, ez a

munkával kapcsolatos sok töprengés, a sok visszafojtott nevetés, a gondterheltség és a megfeszített agyalás okozta ránc, az okozta, hogy tegnap egy férfival folytatott beszélgetés közben, miközben a lábára tévedt a szemem, s  láttam ott egy zoknis-szandálos, ámde szőrös férfilábat, kirobbant a nevetés belőlem. Sajnos, nem bírtam abbahagyni, eddigi kapcsolatunk laza szála mintha szakadt volna egyet.

3 megjegyzés:

  1. És hogy én is mennyire így érzek. Szívfájdalmam viszont, hogy az én jó uram komoly filozófiát rendelt ahhoz, hogy ő miért ragaszkodik ehhez a "stílushoz". Őrülök meg tőle, de 8 éve nem tudom átnevelni. Asszem már így marad. :S

    VálaszTörlés
  2. szerintem az egy más történet, abban van szeretet is, szerencsére ebben nem volt, így nevethettem. de esküszöm, nem akartam, tehát nem kinevettem, hanem kibuggyant belőlem. csak, sajnos,nem bírtam abbahagyni. de ő nem tudta, hogy min!

    VálaszTörlés