2009. augusztus 28., péntek

Hohohohó...!

Mert amikor először a laptop kapott egy kis folyadékot a jóvoltomból, majd pedig a Husqvarna masinérián a tűbecsavaró csavart (jól meghúzva, álljon az a tű!) letörtem, akkor azért elgondolkodtam, hogy mi is való az én kezembe. Vasgolyó, azt talán nem teszem tönkre.
Így aztán 3 hét szünet, ill. Machintosság-feneség után igen nagy megkönnyebbüléssel vettem tudomásul, hogy a laptop simán javítható, sőt, bevették garanciába is, bár rosszul esett, amikor a szemembe nézve a lelkemre kötötték, hogy nem, nem szereti, nem akarja, nem kell neki folyadék. Nagy melegben sem.
Másik masinéria is kapott egy csavart, s a szervízben az őszes bodros szintén szép lassan, tagolva a lelkemre kötötte, hogy nem, nem csavarjuk az egyébként a géphez kapott csavarhúzóval, elég manuálisan rögzíteni a fránya csavart.

Most pedig tobzódom az örömökben, s ha igaz az a megállapítás (márpedig az), hogy az írás a gondolat vizuális úton való képi megjelenítése - akkor vége a 7 szűk esztendőnek, már nem a Mac előtt ülök bénán, kapargatva az elmém felszínét, hanem tér vissza belém az élet, érzem is már, így aztán a rengeteg, belém szorult magvas gondolat mint a láva tör fel, mi lesz ebből...kérem.

És bizony, hogy varrtam 2 táskát is, tűt nem cserélek, amennyiben igen, akkor csak kézi hangolás lesz, egyébiránt fényképek holnap. Mert holnap is itt leszek, meg holnapután is . :o)

4 megjegyzés:

  1. Hurrá :) örülök, nagyon szeretem olvasni, amit írsz, és nézni a szebbnél szebb alkotásaidat is :)

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy újra itt vagy!! Most már elküldöd a táska-kellék-rendelést-képet????:))))))))

    VálaszTörlés
  3. Ugye-ugye, milyen jó, amikor az ember visszakapja a kis gépét :o)

    VálaszTörlés
  4. Jaj, de szeretem az írásaidat!:)))

    VálaszTörlés