2009. június 14., vasárnap

Balatoni nyár


Bár ez túlzás abban az esetben, ha arra asszociál valaki, hogy én most intenzív két napos nyaralásban részesítettem magam vagy esetleg azt gondolná, hogy a nyár egyértelműen 35 fok meleget jelent. Hát egyik sem, de a Balaton mégis igaz. (A 35 fokról annyit, hogy sokatmondó, ha az ember egész napos kertészkedés után meleg halászléra vágyik, amit a lenti képen látható helyen meg is ejtettünk, a leves finom is volt, forró is volt, bónuszként a fenti látványt kaptuk ingyen és bérmentve.)


Van nékünk családi használatban egy nyaralónk Tihanyban (Gödrösön), egy házikó, amely meglehetős mostoha (kerti) körülményeket tudhat magáénak, mert ugyan még mindig mi vagyunk a legközelebb hozzá, de nekünk sincs elég időnk, hogy hétvégente leruccanjunk, arról nem is beszélve, hogy ZM rendszeresen dolgozik hétvégenként is, hála a kötetlen munkaidőnek. (Ellenben a gyerekek óvodás-kisiskolás korában június elején lekötöztünk, majd augusztus végén fel.)


Idén pl. most mentünk először, s bár van egy megbízott, aki nyírja a füvet (hozzáteszem: nem kevés pénzért, ha semmi mást nem csinál, csak a rá bízott mini kertek füveit nyírja, akkor is szép summát tudhat magáénak), mégis... hogy is mondjam? A macsétánk elkopott, mire a kaputól a házig értünk. Két napos, testedzésnek is felfogható kertészkedéssel azért helyrepofoztuk a helyrepofozandót, most olyan nyaralóféle kinézete van, így nem irritálja az 100 milliós, úszómedencés szomszédainkat, akik egyébként 2 méteres tujasorral határolják el magukat, mert biztosan zavarjuk őket. Legalábbis a kert, mert mi magunk aligha.
Némi adalék a gyermeki lélekről: a Legnagyobb lehetett vagy 5 éves, amikor teniszezni tanította a családostul nálunk nyaraló gyerekeket, hát Istenem, éppen a szomszéd medencéje tűnt megfelelő helynek és kihívásnak, hogy az éretlen almákat belecélozzák. Na igen, a tuja akkor még nem nőtt 2 méteresre... és halkan jegyzem meg, hogy népes gyereksereg volt meg rengeteg alma. :o)


Kellett volna before-after képeket készíteni, hogy érezhető legyen a különbség, mindenesetre én hallottam a rózsabokor megkönnyebbült sóhaját, amikor abból a fene iszalagból kiszabadítottam, s nem gondolnám, hogy a többi növény kevésbé érzékeny lelkületű lenne.


És persze, megint elhatároztuk, hogy márpedig idén lemegyünk, legalább egy hosszú hétvégére, aztán mi lesz belőle? Van ugyan fürdőszoba, konyha, TV (és még Balaton is), de azért van hiányossága is a háznak, s mondanám, hogy lehet menni nyaralni, de talán nem mindenki örülne a régi bútoroknak, meg a hegytetőn lévő háznak. Ja igen, és takarítani sem ártana. :o(



8 megjegyzés:

  1. De jó nektek:), neked, irigyellek
    Fiatalabb koromban sokat nyaraltam az egyik ismerős barátoméknál Tihanyban... azokat a csodálatos nyarakat sosem felejtem:), és Tihany maga az valami csoda :))))))))))))))

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörűek a fotók!!!!!!
    Apósomnak van az északi parton egy erdő-melletti házikója,ami olyan jó kis közös lónak túrós a háta,de férjem nagy szerelme a telek,a ház...Tihanyba én is szerelmes vagyok.A Balatonba annyira nem...nem bírom a napot, a vízért se vagyok igazán oda...Na,jól összepasszolunk igaz???:)))

    VálaszTörlés
  3. :o)))

    Tihany remek, de én inkább a környezetért, a tájért, a tóért rajongok, semmint a faluért, nekem mű.

    VálaszTörlés
  4. Tegnap, mikor a parton kicsit üldögélve néztem a balaton tarajos hullámait, és azt a néhány fürdőzöt, elgondolkodtam, milyen sokan vágynak erre a látványra, nekem meg csak 10 percet kell sétálni, hogy lássam, és én még sem vagyok odaérte, csak nézni szeretem és hajókázni rajta. Csak egyet sajnálok, hogy nem a Balatonra néz az ablakunk.

    VálaszTörlés
  5. Alföldi gyerek révén, nekem ritkán jutott a Balatonból. Az idén viszont kibéreltünk egy házat két hétre és "leköltözünk". Alig várom!

    VálaszTörlés
  6. Fonyódon lakom, ha lemegyek a partra, akkor szerintem az egyik legszebb tájkép fogad, Badacsony!

    VálaszTörlés
  7. :) Munka után édes a pihenés!
    Hétvégén Tihanyban levendula-fesztivál lesz!

    VálaszTörlés