Minden, nem a szakdolgozattal töltött cselekvés felmagasztosul előttem, de legalábbis kívánatossá válik. Mert milyen jó is az a vasalás, a takarítás, a főzés meg egyenesen alkotás. Csak leülni ne kelljen, csak azt ne. Ez azért így nem teljesen igaz, mert 15 oldalt úgy írtam meg az egyikből, hogy észre sem vettem, míg rá nem raktam az oldalszámot is, illetve az is hozzátartozik a valósághoz, hogy minden mondatnál elmondtam, hogy nem vagyok normális, miért ebből, mikor jött ez a remeknek hitt ötlet, én marha, közben meg írtam, írtam és hopp, egyik reggelre 15 oldal lett. Ami még messze van a végtől (de még milyen messze!), viszont kecsegtet, hogy lesz ebből valami mégiscsak. És már nem is szuszogok (annyit) magam ellen. Igaz, az először elképzelhetetlen soknak tartott, minimális 35 oldalt kissé túllépem, magukra vessenek, olvasgassanak csak, ha már ilyen kihívásnak vetik elé a szegény párát, mármint engem.
Közben a jövő héten jönnek a külföldi kollégáim, akikkel lesz 2 izgalmas napom, majd az azt követő héten a szerb kollégák jönnek hozzánk, azokkal nem sok gondom lesz, azon túl, hogy szerb nyelvű, Budapestről szóló könyvet hajkurásztam 2 napig. Hát, nem egy világnyelv, egyezzünk meg abban, de végül találtam, igaz, olyan fotókkal, amelyek a 20 évvel ezelőtti városképet idézik fel, de egy csecsemőnek minden vicc alapon talán nem bánják majd. Én mindenesetre restellem őket.
És közben suliba is megyek. Ha nekem még egy vizsgát/szigorlatot beraknak államvizsga előtt, én panaszt nyújtok be, de jelzem, hogy nem díjazom a szokásos, havonként beadott 20-30 oldalas kisebb lélegzetvételű cuccok megírását sem.
Mindemellett itt a pályaválasztás ideje az éppen kamaszkorát élő Középső csemetének, akinek nem győzöm mondani, hogy ha már idáig elfelejtett kamaszodni, akkor azt 18 évesen már nem illik elkezdeni- egyelőre nem tudom meggyőzni. Szombaton nyelvvizsgája is lesz Miss Morcosnak.
Ma reggel pedig kellemetlen meglepetésként ért, hogy kicsiny falunkban a szibériai teleket idéző hófúvással találtam magam szembe, meg azzal a 15 cm-es hóval, ami valamikor éjjel 11 és reggel 5 között eshetett, s miután felszálltam a buszra és elaludtam, Pesten csak valami latyakos, sáros, esős, a város rondábbik arcát felvillantó időjárás fogadott. Mintha legalábbis a Transzszibériai vasúton utaztam volna, nem kevés távolságot téve meg, pedig csak 40 km volt.
A Meseboltban pedig nem kellett nagy önmegtartóztatást véghezvinnem, elég volt belenyúlnom a táskámba a pénztárcámért, ahol néhány szép, kövér csekk is lapult, egyből elment a kedvem minden extra vásárlástól, csak a legszükségesebbeket vettem meg.
Hát, így élek én. :o)
Nem lehet befejezni a Párizsra való, jótékony hatású emlékezést. Ma a Louvre volt a soron, s bármennyire is hihetetlen, ezeket a képeket is én készítettem. Vak tyúknak is lehet szerencséje.
